2007. február 25., vasárnap

Agfamatic 100 Sensor, a praktikus




Végre elérkeztünk a kevés túlélők egyikéhez: az AGFA egy analóg és digitális termékek gyártásával foglalkozó cég, székhelye ma Morstelben, Belgiumban található. 1867-ben alapították, 1964-től Agfa-Gevaert lett, miután egyesült a Gevaert Photo-Producten N.V. céggel. Nemrég bejelentették a három részre szakadást: Agfa Graphics, Agfa Healthcare és Agfa Materials részlegekre, ez 2008-ban várható. 1890-ben a 22 éves Lieven Gevaert megnyitja első műhelyét a belgiumi Antwerpenben ahol főleg fotópapírt gyártottak. Alig néhány évre rá Armand Seghers üzletember beszáll a vállalkozásba és megalakul a L. Gevaert & Cie. Alapítótőkéje (ma ötszáz eurónak megfelelő) 20.000 belga frank volt.



Az AGFA nevet 1873-ban használták először az 1867-ben alapított Actien-Gesellschaft für Anilin-Fabrikation vegyianyaggyártó berlini cég nevének rövidítéseként. Legismertebb terméke a Rodinal előhívó, amelyet 1892-től (115 éve) mai napig gyártanak. Amikor az Agfa 1925-ben megszerezte a Rietzschel fényképezőgépgyártó vállalat tulajdonjogának többségét, minden Rietzschel kamerát elláttak a jellegzetes Agfa rombusszal. Következő évben bemutatják az első igazi Agfa gépet, a Standard-ot. 1935-ben piacra kerül az első 35 mm-es Agfa. A háború után az Agfa tökéletesíti korábbi 35 mm-es kameráját és piacra kerül a népszerű Silette modell. 1968-ban a cég bemutatja legújabb találmányát, a Red Sensor-t (innen az én gépem nevében a szenzor), ami azt jelenti, hogy a tulajdonképpeni kioldógomb egy vörös rugalmas membránnal működtethető mechanikus vagy éppen elektromechanikus úton. 1983-ban az Agfa feladta a fényképezőgépgyártást, minden azután piacra került Agfa gép már OEM. (Az OEM Original Equipment Manufacturer kifejezés arra a helyzetre utal, amikor egy vállalat az eredeti gyártótól megvesz valamilyen terméket, majd mint sajátját adja tovább, gyakran valamilyen nagyobb termék részeként).


Az én Agfamatic 100-amat 1971-ben gyártották a müncheni AGFA-Camerawerk-nél. Nagyon egyszerű gép, legalábbis ami a használatát illeti. Különben már ránézésre is egy tipp-topp kis kompakt gép, minden kezdő fotós a hetvenes években megirigyelte volna tőlem (akkor sajnos nem volt az enyém). A kamerának két exponálási lehetősége van: napos 1/80 és borús 1/40 :). A fedőajtó mögötti felirat figyelmeztet arra, hogy csak Agfa-film 126-os filmet használjunk hozzá. Ami érdekes még ennél a modellnél: egy kis akasztó fül van az oldalára fröccsentve: számomra legalábbis ez az első nyakban vagy karon lóbálható gép. Könnyű, egyszerű és praktikus mint minden német gép, ráadásul szebb is, mint keletnémet társai.

2007. február 15., csütörtök

Belomo Chaika, a számozatlan




A Belomo-t, (Belarus Optiko Mechanichesckoje Objedinenie vagyis Fehérorosz Optikai és Mechanikai Vállalat) 1957-ben alapították a volt Szovjetunióhoz tartozó Fehéroroszország fővárosában, Minszkben. Eredetileg Minsk Mechanichesckiy Zavod S.I. Vavilov (S.I. Vavilov Mechanikai Művek Minszk) volt a neve. 1971-től használják a Belomo elnevezését. Annakidején fényképészeti felszereléseket és lencséket gyártottak itt, ma főleg hadifelszerelésekhez használatos optikai kiagészítőket. A '8o-as években itt gyártották az akkoriban népszerű Agat 18 és 18K gépeket, meleknek érdekességük volt, hogy nem 24x36-os képet csináltak, hanem 24x18-asat. Vagyis egy 36 kockás filmre 72 kép is rámehetett. A Belomo 1995-ben közös projektet indított a német Zeiss optikai konszernnel. Mikroszkópokhoz és egyéb optikai eszközökhöz gyártanak ma itt lencséket.


Ez a Belomo Chaika gépem természetesen szintén szovjet (pontosabban fehérorosz) gyártmány, soha nem is használtam, csak úgy vettem, gyűjteménybe porfogónak. A ma használatos Chaika-I (Чайка-I), tulajdonképpen téves megnevezés: a gépen sehol nincs feltüntetve az egyes, akkor nem gondolták, hogy lesz kettes, sőt hármas verzió is. Nagyon egyszerű gép, ez már abból is látszik hogy nincs rajta vakufoglalat (kioldó pedig van), kicsi a fókusz- és árnyékolótekerővel ellátott objektívje és természetesen a keresője is csak egyablakos. Korszerűbb viszont a zárkioldó szerkezete: exponáláskor lamellák nyílnak és záródnak. Előnye, hogy van rajta állványhoz való csatlakozómenet, viszont az objektív nem lecsavarható, tehát nem cserélhető mint a későbbi Chaikáknál.


Ezeket a gépeket tehát a fehéroroszországi Belomo gyártotta 1965 és 1967 között, két év alatt 171.4oo darabot. Dobozuk fémből készült, bőrutánzatú bevonattal. A nálam lévő Chaika fényképezőgép legfontosabb jellemzői: objektív: Industar-69, fókusztávolság 28 mm, fényerő: f/2.8, blendenyílás 2.8-tól 16-ig, közelpont: 0,8 méter. Állítható zárideje 1/30 és 1/250 között mozog, illetve van "B"-je is.



2007. február 11., vasárnap

Februári Brüll-túra

Szokásos (bárcsak) vasárnapi túra.


Gyönyörű februári napsütés.


És ilyen volt a kilátás a Brüll Kilátóról. Lássuk hát kiről nevezték el a Bükk egyik legszebb kirándulóhelyét. Brüll Emánuel (1884-1951) - az a lelkes egykori EKE-alelnök és fáradhatatlan természetjáró, aki a legtöbbet foglalkozott a nyelvműveléssel; nem kevesebb, mint 76 leközölt munkája ebbe a tárgykörbe tartozik. Még az EKE közgyűlésein és kirándulásain is kiállt a helyes magyar beszéd érdekében. "Akik ismerték Brüll Emánuelt tudják, hogy szenvedélyesen szerette a természetet. Nemcsak a tanítási szünnapokon, sokszor hétköznap is kiment a természetbe. Tudatosan vallotta, környezetében élőszóval és ezen túl a toll meggyőző erejével is hirdette, hogy az embernek nem szabad kiszakadnia a természetből, a szellemi munkásnak meg éppen szüksége van a szabályos időközökben, ütemesen megismétlődő kikapcsolódásra mind a testi, mind pedig a szellemi rugalmasság megőrzése érdekében. Ezért van az, hogy népszerűsítő cikkeinek jelentős hányada a természetjárásról szól: az egészség, a testi rugalmasság megőrzésének ezt a kellemes eszközét, módját nála senki sem ajánlotta meggyőzóbb erővel ifjúnak és felnőttnek egyaránt... Mint természetjáró sem tudta megtagadni vérbeli nyelvművelő voltát." (Szabó T. Attila: Nyelv és múlt).



Egyesek azt hiszik, hogy osztálykirándulás.





A friss levegő mellékhatásairól most nem beszélünk.


K. felhívott telefonon, s mikor meghallotta hol vagyunk, feljött ő is a kutyáival.


Jól tette.

2007. február 5., hétfő

Pentacon Electra-2, a spórlós


Ezzel a fényképezőgéppel nekem már nem volt alkalmam fényképezni, ezt úgy vásároltam koszosan-porosan az ószeren, kimondottan a gyűjeményemnek. Aki eladta annak sem lehetett fogalma arról, hogy eredeti tulajdonosának mennyi örömet szerezhetett valamikor valószínűleg a megboldogult NDK-ban. Ugyanis rövid nyomozás után megtudtam hogy a Pentacon gépek a szovjet technika nagy konkurrensének: a keletnémet finomműszeriparnak a remekművei.

Az összes német város közül talán Drezda fizette a legkeservesebb árat a második világháborúért. 1945. februárjában az angolok 2.700 tonna bombát dobott le a városra. A rombolóbombák már eleve nagy pusztítást vittek véghez, de ehhez még 650 ezer gyújtóbomba is társult. Így valóságos tűzvihar alakult ki, amelyben elfogyott az égés elengedhetetlen feltétele, az oxigén, így szén-monoxid gáz keletkezett, amelyben sokan megfulladtak. Néhány órával később az amerikai légierő 771 tonna bombát dobott le, és a következő napon is intéztek egy támadást a már amúgyis porig bombázott Drezda ellen. A bombázás több tízezer emberáldozatot követelt. A város közepén egy összefüggő romterület maradt.




Újjáépítésének nehéz munkája nem sokkal a bombázás után indult meg. Ma, több mint hatvan évvel a légitámadás után újból a régi fényében ragyog a város, és annak műemlékei. A háborút követő évtizedekben a város sok műemlékét újjáépítették, ez a folyamat pedig sok új innovációt, az 1990-es német újraegyesítés után pedig sok pénzt hozott a városba, amely most újra a turistalátványosságok tárháza. 1959-ben néhány drezdai finomműszerészeti műhelyt (köztük a VEB Kamerawerke Freital-t) összevonva létrejött a Volkseigener Betrieb Kamera- und Kinowerke Dresden, amelyet 1964-ben átkereszteltek VEB Pentacon Dresden-re. 1968-ban a VEB Feinoptisches Werk Görlitz-t is beolvasztják a VEB Pentaconba, így az addig Meyer-Optik Görlitz névre hallgató lencsék ezentúl „Pentacon“ néven kerülnek forgalomba. Ma a Pentacon GmbH a Bad Kreuznach-i Jos. Schneider Optische Werke tulajdona. A sok VEB a Volkseigener Betrieb rövidítése, ami népi tulajdonú gyárat jelent.


A Pentacon név összetett szó: első részét a Pentagon-tól (az első pentaprizmás egyobjektíves tükörreflexes kamerától, amelyet itt, Drezdában gyártottak először) és a drezdai Zeiss Ikon Camerawerke által gyártott Contax márkanévtől kapta. A legismertebb Pentacon termékek a Practica-k, illetve a közepes formátumú Pentacon Six, a Pentacon Super és több sikeres változat az Exa szériából. Egy része a régi Pentacon vállalatnak visszakerült a Noble családhoz és ma ez a Kamera Werk Dresden csoport tagja, amely a Noblex márkájú panoramikus és a Loglux márkájú ipari kamerákat gyártja.



A Pentacon Electra-2 élő (?) példája azoknak a keletnémet fényképezőgépeknek amelyek kiváló minőségük ellenére sajnos elég visszataszító külsőt kaptak. Alapvetően a gép nagyon modern a korához képest: időautomatás kioldózárral rendelkezik, ami egészen új dolog volt 196o-ban. Elég a négy szimbólum (napos, borús, nagyon borús és beltéri) közül egyet kiválasztani, ezeknek a blendenyílás megfelelői 13.5, 8, 4.8 és 2.8. Ezután a kamera kiválasztja a megfelelő exponálási időt két ceruzaelemmel működő beépített fénymérő segítségével. A fénymérő az objektív fölött van elhelyezve és kétféle filmérzékenységre van beállítva: 18 és 21 DIN között választhatunk a gép jobb első oldalán elhelyezett tolókar segítségével. Baloldalt automata illetve vakus fényképezés közt lehet választani, sőt a gépnek vakucsatlakozója is van. Léteznek ugyan jobb lencsék is, de állítólag a 45 mm-es Domiplan 1:2.8-al egész tűrhető képeket lehetett készíteni. Az Electra 2 úgynevezett SL módszerrel tekeri a filmet, ez azt jelenti, hogy a gyári kazettából egy másik, üres kazettába húzza be a filmet, tehát ha véletlenül lekerül a gép hátlapja, akkor is csak 3 kocka megy tönkre. Sparsamkeit=takarékosság ... Schön. Nicht schön. Aber gut.