2012. május 31., csütörtök

Sztána, Varjúvár és Riszeg-tető


Legalább harminc éve voltunk utoljára Sztánán, vonattal. Már éppen ideje volt, hogy újra kiránduljunk ide. Sztána a kalotaszegi Alszeg legkisebb települése, Bánffyhunyadtól 18 kilométerre északkeletre fekszik. Péter SantaFé-jával mentünk Kalotanádas felől, földúton közelítettük meg egy darabon, onnan gyalog mentünk. Nevének állítólag köze sincs az 'esztena' jelentésű román stana szóhoz. A 13. és a 18. század között legfőbb birtokosa a Gyerőfi család volt. A 18. század folyamán más családok is szereztek benne részbirtokot. Magyar lakossága a 16. század óta református. Román lakóiról az első adat a 18. század elejéről való. A 14. századig Bihar, ezután egészen a 20. századig Kolozs vármegyéhez tartozott. 1968-ban csatolták Szilágy megyéhez, elvágva hagyományos vonzásközpontjától, Bánffyhunyadtól. A két világháború között több kőbányát is nyitottak, 1926 és 1994 között pedig alabástromot termeltek ki. A magyar tannyelvű négy osztályos iskola 1982-ig, majd 1998 és 2002 között működött.



A környék legjelentősebb épülete, egyben Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly saját háza, az eredetileg hétvégi háznak szánt Varjúvár, melyet 1909-ben tervezett, 1910 őszén és telén épített, majd 1925-ben bővített. Efölött a Csiga-dombon építette az 1920-as években a Varjú-tanyát, amelyet alkotóhelyként használt. A kettő között áll a mai telep legnagyobb épülete, a Kós által tervezett Szentimrei-villa. 1944 októberében a kalotanádasiak módszeresen kifosztották a nyaralótelepet, ekkor pusztult el a Csiga-dombi Varjú-tanya is. „Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes... Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra.” (Kós Károly) .



Ha már itt voltunk a környéken, elhatároztuk, hogy felmegyünk a 745 m magas Riszeg-tetőre. Ajtay tanár úr könyve szerint innen egész Kalotaszeg belátható, sajnos mire felértünk annyira beborult, hogy nem sokat láttunk, de a látvány így is különleges volt.  Ahhoz pedig még túl korán volt, hogy megcsodálhassuk a hegy igazi attrakcióját: a riszegvirágot. Ez az áprilistól májusig virágzó henye boroszlánnak (daphne cneorum) kalotaszegi népies neve. A henye jelző arra utal, hogy a cserje törzsváltozatánál (Daphne cneorum ssp. cneorum) a szárak a földön hevernek. A népies elnevezését pedig a virág bódító illata miatt kaphatta. Erdély különböző részein más elnevezéseket is használnak a henye boroszlánra: ramocsavirág, gyalogborostyán, cserevirág. Nos, ezt sajnos mi nem láttuk, de sebaj, legalább egy jót kirándultunk. Olvastam valahol, hogy a kalotaszegiek minden évben megrendezik a Riszeg-tetőn az úgynevezett Ifjúsági Majálist, sajnos olyankor a védett riszeg-virágot cseppet sem kímélik az igencsak riszeg fiatalok.


Sztána és Bánffyhunyad között, a kalotaszegi Alszegen, a Riszeg-hegy lábánál, minden oldalról dombokkal körülvéve, 397 méterrel a tengerszint felett fekszik Zsobok. Neve szláv eredetű szó, magyarul gödröt jelent, s mint neve is mutatja, védett eldugott helyen, egy gödör mélyén fekszik ősidők óta. Mondhatni rejtett fekvése és nehezen járható útjai megkímélték a pusztulástól a benne letelepedett magyarságot. Sovány, köves, nehezen művelhető határa nem keltette fel sem a földesurak kívánságát, sem más ajkú népek letelepedési, birtoklási vágyát. Ravasz László püspök szerint: "Kalotaszeg olyan, mint egy óriás karéj kenyér. Körülveszik a Gyalui s Bélesi havasok, és a Vigyázó elõhegysége, s lassan ereszkedik le a négy völgybe a Sebes-Körös, Nádas, Almás és a Kalota patak mentén, nyugat, kelet és észak, dél felé. Közepét egy komor fennsík foglalja el, közepén Bánffyhunyaddal, széle körös-körül hirtelenül hegyes, lankás, katlanos, távolból a Vigyázó hófehér homloka néz el felette, míg az egészet bezárja a négy víz négy kapuja." Zsobokra is érvényes a földrajzi leírás, a megbúvó kis falut meredek dombok fogják karélyba természetes várfalszerűen. (www.zsobok.ro). Menjetek el ti is megnézni a Varjúvárat, a Szentimrei-villát, a Riszeg-tetőt és Zsobokot, biztos vagyok benne, hogy szeretni fogjátok.

Bedellő, Sárkányok Kapuja


Egy napsütéses márciusvégi vasárnapon elindultunk a Sárkányok Kapujához, a darkz által elrejtett geoládát (is) megkeresni. Egy újabb olyan hely, ahová valószínűleg sosem jutunk el geocaching nélkül. Torockó irányába letértünk a Torda-Campeni főútról, majd Torockószentgyörgyöt is elhagyva Bedellő (Izvoarele) falu irányába fordultunk. Az út a letérőtől falu központjáig kb 2 km, és igazán tűrhető minőségű. Bedellőből gyalog vágtunk neki a turistajelzéssel ellátott kb. 15 kilométeres túrának. Aki térképen szeretné látni ezt a kirándulást, megnézheti a mobiltelefonnal rögzített útvonalat itt. A túra körülbelül nyolc órát tett ki pihenőkkel együtt, a legnehezebb rész (főleg M-nak, aki lyukas bakanccsal jött) Rogoaze és a barlang közötti rész volt, ahol helyenkén térdig érő hó is volt... Hogyha osztályozni kéne nehézségi sorrendben, akkor ezt a túrát a Bélavára körtúra és  a Vidálykő után harmadiknak sorolnám be.





A Bedellői havasok a Torockói hegység része. A Torockói-havasok az Erdélyi-szigethegység keleti, tehát az Erdélyi-medencére néző részén helyezkedik el, nagyjából észak-déli irányban, mintegy 70 km hosszan. A hegység megjelenése, kinézete rendkívül egyedi, szinte bármelyik részén járunk, egyértelmű, hogy a Torockói-hegységről van szó. Jellegzetessége, egyedi megjelenése a hegység anyagát adó mészkőnek köszönhető, ami helyenként eléri a 400-700 méteres vastagságot. Ez a mészkő tette lehetővé azt is, hogy számtalan természeti látnivaló gazdagítja, az ide látogatót hatalmas sziklák, szorosok, hasadékok, búvópatakok, barlangok fogadják. Így alakult ki a Bedellői cseppkőbarlang is. A platón számos dolina (töbör) található sőt egy uvala is van itt. Az uvala pedig, most tudtam meg, több dolina összekapcsolásából kialakuló karsztos felszínforma. Na.



Útközben annyi hóvirágot láttam, amennyit eddigi életemben együtt nem láttam. Gyönyörű látvány volt elnézni a természet feltörő erejét a tavasz érkeztével. Apropó: a hóvirág védett növény. Találjátok ki, miért? Az emberi kapzsiság miatt. A biznisz veszélybe sodort egy olyan fajt, ami nemrég még hétköznapinak számított. Hiszen nem azok a turisták okozták a gondot, akik egy kis csokorral tértek haza kirándulásukból. A gond akkor kezdődött, amikor a hóvirág hagymáját már-már ipari módszerrel kezdték gyűjteni és exportálni Hollandiába(!). Tolólapátos munkagépekkel forgatták ki a hóvirághagymát, ezután kivitték Hollandiába, majd csomagolva visszahozták és eladták... Miközben a hagymát tonna számra szállították a ˝tulipánok hazájába˝, a virágot nagy mennyiségben gyűjtők is megtették a maguk hatását. Logikus, hogyha valaki eladni akar, a legszebb, legnagyobb virágú példányokat szedi le. Vagyis a satnyább, ezáltal valószínűleg gyengébb genetikai állományú példányok maradtak szaporodni az erdőben. Na ezért tiltották be a hóvirággyűjtést, és jól tették. A hollandok pedig maradjanak csak a tulipánjaikkal...

 



A Bedellői karsztplatón elmentünk a La Rogoaze nevű útkereszteződés mellett, ahol az út több irányba visz: innen le lehet menni Torockószentgyörgyre, balra a Sipote vízeséshez vagy tovább a cseppkőbarlanghoz. A barlang előtt található sziklakapu valószínűleg a szél eróziójának köszönheti különleges formáját. Ezt nevezik a Sárkányok Kapujának. Ehhez hasonló természeti jelenséggel találkozhatunk még a torockói Kőlyuknál. A nyíláson keresztül rendkívüli kilátás nyílik az Aranyos völgyére. Miután megpihentünk, ettünk valamit és megkerestük a geoládát. Aztán Péterrel bementünk a barlangba, M. nagy elkeseredésére, aki bejönni nem mert, kinnmaradni egyedül pedig félt...




A Bedellői cseppkőbarlang 1150 méter magasságban helyezkedik el, állítólag a Torockói-hegység legrégebbi barlangja. Sajnos a vandálturizmusnak itt is látszik a nyoma: cseppköveket már alig látni benne. Van ugyan néhány vékony sztalaktit ami egészen a tetejéről lóg le, de az igazi szebb példányoknak csak a csonkja maradt meg. Ami még érdekes volt a barlagban, az két hibernáló denevér zúzmarás látványa volt. Előbb azt hittem, hogy meg vannak dögölve, de jobban megfigyelve látni lehetett lassan mozgó mellkasukon, hogy lélegeznek. Ezzel kapcsolatban még elmondom, hogy tanultam én meg Kovács Zoltán osztályfőnökömtől, melyik a sztalaktit és melyik a sztalagmit. MIT érünk el, azért, mert a földön van? A sztalagMITot. A másik fenn van a barlang tetején és azt nem érjük el :) Tehát ezt a túrát szívből ajánlom mindenkinek, aki még nem volt ott, persze csak a komoly túrázáshoz szükséges felszereléssel.