2011. augusztus 19., péntek

Medve-barlang




1975 szeptember 17-én a Kiskó község területén található márványbányában szokványos dinamitos robbantást hajtották végre. A robbanás nyomán egy üreg nyílt meg, melybe a helyi Curta Traian robbantómester kíváncsiságból bemerészkedett. Az egyedülálló látványnak, melyben része lehetett, hamarosan elterjedt a híre az egész környéken, erre a Vaskohsziklási barlangászklub tagjai, Nicolae Brijan vezetésével feltárták a barlangot.

 

 
A tudományos feltárások eredményei, valamint a hasonló módon feltárt és nagyon rövid idő alatt lepusztított Fagului-barlang rossz emléke ráébresztették az akkori megyei pártvezetést, hogy különleges, Romániában addig egyedülálló intézkedéseket kell hozni a barlang védelmére. Ezt meg is tették, majd 1980. július 14-én átadták  az elektromos világítással ellátott turisztikai hasznosításra szánt barlangszakaszt, "így kisiskolásoktól a nyugdíjasokig bármely korosztály belepillanthatott a föld alatti világ rejtelmeibe. Egyben biztosították azt is, hogy a barlang alsó szakasza tudományos rezervációként érintetlen maradjon". (A barlang honlapjáról).

 

 
Igy lett a Medve-barlang Románia leglátogatottabb barlangja. Ez a barlang nem méreteivel, hanem a cseppkőképződmények sokaságával és változatosságával, mondhatni tútzsúfoltságával válik egyedülállóvá. A 15.000 éve kihalt barlangi medve (Ursus Spelaeus) maradványai persze csak fokozzák a barlang vonzerejét. A járdákkal, kapaszkodókkal kiépített felső rész összhossza 847 m, a látogató csoportokat pedig turistavezető kalauzolja végig a 3 egymásba nyíló járaton: a Medvék-járata a felhalmozódott medvecsontokról kapta a nevét, az Emil Racovita-járat méltóképpen hirdeti és népszerűsíti a román barlangkutatás megalapítójának nevét, míg a Gyertyás-járat a gyertyaszerűen kiemelkedő sztalagmitokkal ejti ámulatba a látogatót.


A kijárati szakasz jelképesen a Vének Tanácsa nevet viseli. A barlangoknak és a bennük lakó misztikus lényeknek sokszor tulajdonítottak mágikus erőt: hogy ez most sincs másképp, arról a mindenfelé szétszórt aprópénzek árulkodnak, ezeket a látogatók szerencsehozó szándékkal dobálnak szét. A kb. 45 percet tartó látogatás, a Medvék folyosóján kezdődik, ahol több barlangi medve csontvázát találták. A barlangot évente több mint 200.000 látogató keresi fel (le).





Kiskó "kösség", magánmúzeum



A Medve-barlang felé menet Kiskó (Chiscau) faluban különleges múzeumra lettünk figyelmesek: egy szemfüles gyűjtő, Aurel Flutur (sajnos már nincs köztünk) saját házában, udvarában és annak környékén félévszázadnyi munkálkodás során egy ACME múzeumot alakított ki, amelyben minden van, amihez egy falusi gyűjtő hozzájuthatott ötven év alatt.




A múzeum egy falusi parasztgazdaság keretei között működik, mely lakóházból, fészerből és egyéb gazdasági épületekből áll. Az 1969-ben felújított régi gazdaságba 1981-ben egy faházat költöztettek át  a Nyugati Érchegységből. Ez a faház ad otthont az állandó történelmi és néprajzi kiállításnak. A házat később egy kb. 200 m²-es fészerrel bővítették. Az udvarokat is raktár- és kiállító helységekre osztották fel. A múzeum ingyen látogatható, a kijáratnál található persely a látogató megelégedettségére bízza a fenntartáshoz szükséges hozzájárulást. Mi legalább egy kolozsvári múzeum belépődíjára értékeltük elégedettségünket. (Vagyis nagyon tetszett).







Tehát aki a Medve-barlangnál jár, az ne hagyja ki: Muzeul Flutur Aurel, Sat Chiscau, Nr. 86, Comuna Pietroasa, cod. 417365, Jud. Bihor, Romania. Tel. +4 0259 329 085, +4 0722 496 213. E-mail: aurel.flutur@yahoo.com. Id messenger: aurel.flutur. Érdemes benézni, van benne minden...






2011. augusztus 18., csütörtök

Hosszú Béla: Közös öszvér




Szeretettel bemutatom Édesapámat: ezt az írást (is) tőle kaptam kéziratban, csak azért, hogy nyomtatható verziót készítsek belőle, tehát semmiféle konkrét felhatalmazásom nincs arra, hogy közzétegyem. Remélem megbocsát nekem, hogy nem tartottam meg csak magunknak ezt a megdöbbentő tanúvallomást azokról a zavaros időkről, amelyekről egyre többen állítják, hogy "azok voltak ám a szép idők".












Hosszú Béla: Közös öszvér





Anyunak volt egy bátyja, Sanyi bácsi, aki Zilahon élte le életét és azt hiszem, nagyon szerethette a gyerekeket, mert volt neki hét fia. Az egész környék csak úgy emlegette őket, hogy heten vannak, mint a gonoszok, pedig igazán szelíd, és jólnevelt fiúk voltak. Azt ma már kevesen találnák ki, honnan ragadt rájuk ez a jelző, de akkoriban mindenki ismerte Rodrigez Endre filmjét, az 1943-as Heten, mint a gonoszokat, amelyben Sárdy Jánost és Kiss Manyit percekig állva tapsolták a lelkes zilahi mozinézők. Nos Sanyi bácsiék egy kicsi falusias házban laktak, nagyanyámhoz közel, mi pedig háborús menekültekként nagymamánál voltunk megszállva, így reggeltől estig náluk tébláboltam én is, de sokszor még öcséim is.


 Véletlenül szem- és fültanúja voltam annak a megegyezésnek, amely gyökeresen megváltoztatta Szűcs Sándor és családja életét. A Király utcában lakott egy fiatal báró, akinek a nevét akkor nem tudtam, utólag viszont olyasmit hallottam, hogy talán egy Jósika báró lett volna. Mindenesetre annyit tudok, hogy akkor mindenki csak báró úrként emlegette és nagyon imponált a zilahiaknak, ha olykor a báró úr valamelyikükkel szóba állt. Nos, ez a báró úr egyszer bejött Sanyi bácsihoz, és teketóriázás nélkül, már az udvaron előadta mondanivalóját. Nézze, Szűcs úr, mindenki azt beszéli, hogy az oroszok nemsokára elérik a várost. Maga is hallhatta, hogy a szovjetek nem lelkesednek a magamfajta bárókért, ezért kénytelen leszek elhagyni a várost. Senki sem tudja, mi következik ezután, de én nagyon remélem, hogy nemsokára visszatérek. Az utóbbi időben sokat érdeklődtem egy dolgos, nagycsaládos ember után, aki távollétemben gondját viselné a házamnak és a gazdaságomnak. Többen is magát ajánlották, mit szól hozzá, elvállalná?


Szegény Sanyi bácsi nagyon meglepődött, de nem sok gondolkodási idő kellett, hogy belecsapjon a báró úr tenyerébe és elvállalja megbizatást. Mert igencsak szűkösen voltak a háború alatt a hét gyerekkel. Sanyi bácsi becsületes, békebeli szakmája szerint pék volt, de a háború során a búzaliszt annyira megcsappant, hogy a sütödék nagyrésze bezárt, igy csak alkalmi munkákból tudta családját eltartani. Amikor ezt az ajánlatot kapták, Sanyi bácsiék olyan szegények voltak, mint a templom egere, a kis ház, amiben laktak, nem az övék volt, a jövedelmük meg olyan volt, amilyen a hunok óta mifelénk mindig: hun volt, hun nem volt...


Nem akarom sokat szaporítani a szót, néhány nap után a báró úr elment egy nagy stráfszekérrel, s még aznap Sanyi bácsi, Etus néni és a hét gyerek birtokba vette a Király utcai házat és a hozzátartozó gazdaságot. Annál nagyobb öröm és vidámság nem hiszem, hogy volt a családban. A ház egy módosabb polgári háznak felelt meg, azzal a különbséggel, hogy saját könyvtára, istállója és szökőkútja volt. Az udvar egyik oldalán élősövénnyel szegélyezett sétány emelkedett a szőlősig, a másik felén fehérre meszelt gazdasági épületek sorakoztak katonásan. A hátsó kertben az ösvény kétoldalát sűrű, visszavágott fenyő szegélyezte.


A gyönyörű környezetben azonban továbbra is abból a kevés pénzből kellett megélni, mint azelőtt. Sanyi bácsi leleményes ember volt, kihasználta az új hely adta lehetőségeket és elkezdett állatokat adni-venni: így lett belőle ló- és marhakupec, illetve zöldség-, gyümölcs- és gabonakereskedő. Ettől kezdve mindenféle kétes egzisztenciájú alak kezdett megjelenni náluk. Az üzlet abból állt, hogy Sanyi bácsi borzalmasan lepusztult állatokat vásárolt ezektől az alakoktól potom áron, egy darabig etette, rendezte őket, majd eladta szép pénzért. Volt olyan gebe is, amit egy napon egyik cigány behozott s másnap egy másik elvitte duplájáért. S még meg is volt győződve róla, hogy jó üzletet csinált.


Eljött aztán a nap, amikor a frontról hazakerült Borbély Feri, akinek nemcsak a neve, de egykori szakmája is borbély volt.  Alacsony, vékony, cigányképű ember volt, akinek a képénél csak a beszéde volt csúfabb. Rövid időn belül társvállalkozó lett a Sanyi bácsi kupeckedésében. Egy almásderes kis gebét, amiről azt mondták, hogy hátasló volt azelőtt, megtartottak maguknak. Akkoriban még olyan nagy barátságban voltak, hogy egy-két pohár után ketten is felültek a ló hátára. A vállalkozás leghíresebb figurája viszont nem Sanyi bácsi lett, nem Borbély Feri és még csak nem is a lovacska, hanem egy öszvér. Nem tudom, mikor került oda, azt sem tudom, hogyan, csak arra emlékszem, hogy erősen komisz egy állat volt. Sokat próbálta Sanyi bácsi is, a nagyszájú borbély is megnevelni a konok állatot szép szóval is, de főleg bottal, ostorral, mindhiába. Kinézését lótól, természetét pedig szamártól örökölhette, mert makacs volt az ebadta, és ráadásul harapós. Így került be a deres lovacska helyébe az istállóba is: reedukációra.


Egy délután szokásom szerint az udvaron tébláboltam, akkor éppen véletlenül egyedül. Az istállóból jövő kiáltozásra lettem figyelmes, és kiváncsi gyerek lévén rögtön oda is szaladtam, hogy a zaj forrását felfedezzem. Az istálló ajtaját hátracsapva igazán fura látvány tárult elém: Borbély Feri az öszvér előtt térdelt és torkaszakadtából üvöltött. Az öszvér a szájában tartotta a gallérját és úgy ütögette bele a fejét a trágyás padlóba, mint ahogy a tanító bácsi szokta nekünk a  padba ütögetni olyankor, amikor rosszalkodunk. Az öszvér büntetett, Borbély Feri ordított, én meg álltam és vigyorogtam. Amikor a szerencsétlen borbély meglátott, elkezdett üvölteni, hogy döfjem azonnal bele a vasvillát az átkozott ördögfajzatba. Én még egy ideig nézegettem őket, amíg az agyamig eljutott, hogy ennek fele sem tréfa, elvettem a vasvillát és a nyelével egy nagyot húztam az öszvér hátsó felére. Erre megijedt és kiengedte áldozata gallérját a szájából. Úgy szaladt ki Borbély Feri négykézláb az istállóból, mintha a tüzes pokolból kergette volna ki hatvanhat fekete szamárfülű ördög. A nagy üvöltözésre megjelent nagybátyám is az udvaron. Első reakciója nagyon hasonlított az enyémhez: ahogy mesélte Borbély Feri a történteket, úgy szélesedett Sanyi bácsi arcán a vigyor. Miután a sötétképű figaró befejezte a beszédét, visszatért a bátorsága is, így elindult nagy bőszen vissza az istállóba, hogy ő most rögtön leszúrja a vasvillával azt a "vadszamarat". Sanyi bácsi az elején nevetve próbálta lebeszélni, de amikor látta, hogy a társa cseppet sem tréfál, erővel tartotta vissza attól, hogy lemészárolja a szerencsétlen állatot.  Majdnem összeverekedtek az istálló ajtaja előtt, de a vékonydongájú borbély hamar rájött, hogy nem sok esélye lenne Sanyi bátyámmal erőszakoskodni, így megszégyenülten és kocsis módjára szitkozódva hagyta ott a vállalkozást csapostól, papostól és öszvérestől...


Miután elment, Sanyi bácsi jókedvűen megkérdezte az összegyűlt bámészkodókat: hát most mondjátok meg miért hibás az a szegény állat? Mi tanítottuk a magunk igazára eleget, s ő a mi módszerünket olyan jól eltanulta, hogy most ő akar megnevelni minket a maga igazára. Nem is lett többet Sanyi bácsinak társa a kupeckedésben, és Borbély Ferit sem láttam azóta a környéken. Hogy tanultak-e valamit abból, amit az öszvér próbált nekik tanítani, ki tudja. Egyet azonban biztos megtanultak: nemcsak a közös lónak, de a közös öszvérnek is túros a háta, még Zilahon is.  

2011. augusztus 16., kedd

Rozsda-szakadék




Hát, itt már voltunk tavaly Péterékkel, de most, mire visszajöttünk, a gödör (szakadék) képe kissé megváltozott, állítólag állandóan változik a talajerózió miatt. Valamikor, néhány évvel ezelőtt Bear Grylls, a Túlélés Törvényei című Discovery-sorozat sztárja is forgatott itt egy epizódot. Az egykori SAS (brit hadsereg különleges egysége) katona, a legfiatalabb brit Everest-mászó, a kalandor, aki 3 helyen eltörte a hátgerincét egy ejtőernyős-baleset során, így nyilatkozott Erdélyi utazásáról: Ez Európának egy rejtett kincse. A világ néhány legnagyszerűbb  hegymászó útvonala és hegyvidéke található itt.






A Felsőőrtől kb 20 kilométerre található Padis Nemzeti Park része a Rozsda-szakadék. A Vertop hágó (1140m) vízválasztó az Aranyos és Fekete Körös között. A DN75-ös út 27+700-as kilométerénél elhagytuk az utat és megkezdtük a kb. 50 perces mászásunkat. Egy fenti tisztáson megláttuk a nyerget. Felértünk, és újból meglepődtünk: alattunk a 450 m széles és több mint 100 m mély Rozsda-szakadék! A meredek suvadékok mind a gödör közepe felé irányulnak, ahol a búvópatakokkal, barlangokkal  teli Száraz-völgy (Valea Seacă) patak csordogál. A gödrön túl, 4 km-re van a Flóra rét, a messze fehérlő sziklák pedig a Galbina-szirt sziklái.





A hasadék a Száraz-vögyet lezáró hegycsúcs gerincéig ásódott ki. Felszínén az aktív erózió következtében a kvarcit rétegek váltak láthatóvá, melyek jellegzetes lilás-vöröses színe miatt kapta ez a képződmény a megnevezését: leginkább talán egy hegyoldalban tátongó hatalmas sebre hasonlít. Hegyes sziklaélek igazi pengeként hasítják több részre a teret, és a középpont tájékán egy vízmosásban találkoznak. Ez a vízmosás tulajdonképpen a Száraz-völgy forrása, hatalmas ugratói szinte lehetetlenné teszik ennek a szakasznak a bejárását. Fokozza a hely érdekességét, hogy az erózió nap mint nap dolgozik, így a Rozsda-szakadék folyamatosan bovül. Csupán 80 évvel ezelőtt keletkezett, és a régi térképek a szakadékot még csak apró vályúként jelenítik meg.



2011. augusztus 15., hétfő

Patrahaitesti vízesés




A Patrahaitesti-i vízesés (másik román neve Bucsinis) a Fehér megyei Aranyosfő (Arieseni) község fennhatósága alá tartozó Patrahaitesti falu környékén található. A vízeséshez vezető út a Patrahaitesti (ejtsd: Pátráhájcésty) nevű tanyáról indul, ide kora tavasztól késő őszig autóval is fel lehet jutni. A tanyán található "falumúzeumtól" kb. 2 kilométerre zúdul le a vízesés 15 méter magasról. A tanyáról piros pont jelzésű turistajelzés vezet a vízeséshez. A helybéliektől is nyugodtan lehet érdeklődni a vízesésről, szerintem alig várják, hogy valaki útbaigazítást kérjen tőlük. Állítólag ez a vidék tavasszal a legszebb, amikor a hóvirágok és a kikericsek virágzanak, ilyenkor a vízesés hozama is sokkal bővizűbb.






This waterfall is located in the Patrahaitesti village, Arieseni, Alba county. To reach the waterfall you have to climb from the center of Arieseni to the small village called Patrahaitesti. From spring to late fall you can get here even by car. Falls is located 1.5 km from the village of Patrahaitesti. Follow the red dot marked trail from the museum to reach the waterfall. You can also ask locals for directions to get to the waterfall - they are happy to answer - if they understand your question. (ask for kəska:də) The waterfall has over 12 meters high and consists of two steps. It is recommended to visit the place during Spring, when Snowdrops and Spring Crocusses blossom and Bucinis creek has a higher flow, at that time the waterfall is most spectacular.



Múzeum, fakürt és vízesés






Harmadik aranyosvölgyi tartózkodásunk során úgy döntöttünk, hogy felmegyünk egy Patrahaitesti nevű tanyára, ahol hallomásból tudtuk meg, hogy van egy gyönyörű vízesés is, meg hogy általában a hely is nagyon szép. Szóval elindultunk autóval azon az úton felfelé, amerre a Nagy-Bihar csúcsra lehet felmenni, aztán olyan két kilométer után az út elválik ott, ahol egy jelzőtábla is ki van téve: PATRAHAITESTI-CASCADA-MUZEU. Ott mi eltértünk a nyíl irányába, vagyis balra. Ezzel a kezdetlegesen összehevenyészett felirattal még néhányszor találkoztuk útközben, majd olyan öt kilométer után egy útkereszteződésnél a jelzés jobbra-fel irányított, míg az addigi gidres-gödrös szekérút folytatódott előre. Egyes fokozatban felkaptattam harminc-negyven métert mire egy szűk kanyar következett balra és - láss csodát - bent is voltunk egy falusi ház keskeny és hosszú udvarán :D.







Egy jóltáplált parasztasszony kedvesen integetett nekünk az ajtóból: hájdác, hájdác. Hát nem tudom eléggé hűen ecsetelni meglepetésünket, ahogy ott ültünk az autóban és azt sem tudtuk, hol vagyunk. Kiszálltam az autóból, M. még habozott egy kicsit, aztán végül megtudtuk, hogy a Patrahaitesti-i múzeum udvarán vagyunk, s ha már itt vagyunk menjünk be nyugodtan... Hát be is mentünk, aztán az minden volt csak múzeum nem. A saját házukat nevezték ki múzeumnak, a kályhán rotyogott az ebéd, a nagymama az ágy szélén üldögélt és a megterített asztalon áfonyapálinkás flaskó és poharak várták a kultúrára kiéhezett múzeumlátogatókat. Az egyik szoba szuvenírüzletnek volt berendezve, tele gyenge minőségű "népművészeti" lommal. Nagyon furcsán éreztük magunkat ebben a múzeumban.




IGENÁM, DE:
Rövid múzeumlátogatás után vendéglátónk kivitt a hátsó ajtón egy gyönyörű dűlőre, elővette tulnik (más helyeken bucsum) nevű kétméteres fakürtjét és elkezdte fújni. Hát nagyon kellemes meglepetés volt, csak ennyit mondhatok. Sokáig fújta nekünk a különböző jelentésű dallamokat (gyülekezőket, riadókat, legényhívogatókat, stb.) mi pedig mindezek ellenére remekül éreztük magunkat, hiszen eddig senki semmilyen hangszeren nem tartott magánszólót nekünk. A múzeumlátogatás és a kürtölés is ingyen volt, csak éppen pofánk nem volt anélkül eljönni, hogy valaamennyi pénzt otthagyjunk. Így vásároltunk két méregdrága fakanalat és elindultunk a vízeséshez. Arról lesz egy másik bejegyzésem.


2011. augusztus 14., vasárnap

Vércsorog és ami fölötte van



Az Aranyosfő (Arieseni) melletti Vércsorog vízesésnél immáron másodszor jártunk, ugyanis tavaly egy geoládát rejtettünk ide és most akarva-nem akarva fel kellett mennünk ládaellenőrzésre. Persze viccelek: a Vércsorog-túra tulajdonképpen egy kellemes séta gyönyörű árnyékos fenyőerdőben, alig 4-5 kilométeres, lassan emelkedő szekérúton. Ezt a túrát mindenkinek ajánlom, aki Aranyosfőn vagy környékén tölt hosszabb-rövidebb időt. Ja és a geoládánk megkeresését se hagyjátok ki: nagyon szép helyen van és csak egy GPS-vevő és egy geocaching regisztráció szükséges hozzá...

 

Szépsége miatt a Vércsorog vízesés környékét tájrezervátummá nyilvánították. A 15 méteres, egyetlen lépcsős vízesés hatalmas vájatot ásott ki a sziklában. A viszonylag fiatal Vércsorog patak a Zengőkő alatt ered (1658m), völgye meredek részekkel szabdalt. Nevét a háttérben levő sziklafal színe miatt kapta. Nagyvárad felől jövet Vertoptól hét kilométerre egy sárga kör jelzésű erdészút indul jobbra, ez vezet a vízeséshez. A kör turistajelzés általában forráshoz vagy ivóvízvételi helyhez vezető út jelzése, de ebben az esetben - mivel ugyancsak vízről van szó - teljesen képbe illő.





A geoládát leellenőríztük, a helyén volt, sőt ahhoz képest, hogy egy telet kihúzott egy mohás földnyúlvány alatt, igazán jó állapotban volt. Ezen felbuzdulva továbbindultunk az úton felfelé, a Zengőkő irányába. Persze nem jutottunk fel az 1618 méteres csúcsra, de egy nagyon meredek úton mentünk fel és láss csodát: az idei hiribegombatartalékunk 90 százalékát itt szedtük le másfél óra leforgása alatt. Nos Felicis Boletus Edulis, Gratias. A vízesés fölötti út végén az alul látható nyári szállás látványa tárult elénk. Innen fordultunk vissza, miután jóétvággyal meguzsonnáztunk.



2011. augusztus 13., szombat

Lómező, avagy Poiana Horii



Immár harmadik alkalommal megyünk hosszabb-rövidebb időre nyaralni az Erdélyi-Szigethegységbe, és eddig mindannyiszor megálltunk Lómezőn, vagyis Poiana Horii-n gombászni. Mert M. imád itt gombászni... Gondolom azért mert mindig talál itt rókagombát. Hát az idén nem sokat talált, pedig ezen a helyen rengeteg moha termett még ebben az évben is.



 


Lehet nem is itt kellene megemlíteni, de ez volt az a falu, ahová a II. Bécsi döntés után a jósikafalvi (Belis) és a havasnagyfalusi (Marisel) parasztok a nagy magyar terror elől átmenekültek. Vagy ha nem is tették, most menekültekként pózolnak és komoly segélyekért folyamodnak a román államhoz, miszerint etnikai menekültek voltak annakidején. Szóval ez Lómező, vagyis Horea Tisztása...


2011. augusztus 7., vasárnap

Csiperke és Szegfűke a Bükkben



Most már lassan annyi mindent írtam azokról a gombákról amiket az utóbbi időben találtunk, hogy semmi újat nem mondhatok róluk, ezért csak a napló kedvéért: augusztus 7-én a Bükkben, a Gémeskút alatti Bivalyos-völgy jobb partján több mint 3 kilogramm gyönyörű csiperkét gyűjtöttünk. Egy óra alatt ... Érdekességképpen elmondom, hogy a magyarországi termesztett gomba exportjának 85-90%-a csiperke-, 9-10%-a laskagomba, 1-2%-a shii-take és egyéb gombafajok. A friss gomba importja minimális, az anyaországi gombatermesztés a belföldi igényeket normál évben teljes mértékben kielégíti. Na, ezzel így vagyunk mi is, ha jó van a Bükkben, az nekünk elég :)




És még ugyanaznap szegfűgombát is szedtünk :). A szegfűgombára vigyázni kell, mert a hozzá nem értők (olykor én is) sok egyéb gombát, néha mérgezőt is kevernek közé. Előfordul, hogy a szegfűgomba közé két, vele összetéveszthető veszedelmes mérges gombát is szedek. Ilyenkor M. nagyon rámpirít. Ezek egyike a kerti susulyka, amelynek lemezei sűrűn állók és szürkésbarnásak, kalapja erősen rostos, bordás, húsa puha, törékeny, tehát elég könnyen megkülönböztethető tőle. A másik a parlagi tölcsérgomba, amelynek lemezei kissé lefutók, eléggé sűrűn állók, tönkje görbe és húsa törékeny. A szegfűgomba mindkettőtől sajátságos jó illatával is különbözik. Szóval keep your eyes peeeled...