Február 13-án, vasárnap csak hárman M.-val és unokatestvéremmel, K.-val vágtunk neki az immár szokásossá vált hétvégi kirándulásnak: K. egykori barátnője (már nem a barátnője amióta összeházasodtak) most nem jött velünk. A sarki kocsmánál hagytuk az autót és az erdőn keresztül Szent János-kút irányába indultunk, de hamar rájöttünk, hogy semmi értelme visszaereszkedni a forráshoz.
A városban ugyanis napok óta olvadt a hó, ezért arra gondoltunk, hogy esetleg lehetne hóvirág a Szent János-kút fölötti részen, de amikor elindultunk, rögtön láttuk, hogy szó sem lehet róla: az erdőben még bakarasznyi hó borította az avart. :) A bakarasz a rendes arasznál (vagyis a kifeszített hüvelyk és kis ujjal mért arasznál) kisebb, ősrégi népies mértékegység, melyet a hüvelyk- és a mutatóujjal mérünk.
Hosszas és fáradságos hótaposás után elnyertük méltó jutalmunkat: egy felfrissítő pihenőt a Brüll-kilátónál, ahol rövid ideig leültünk egy EKE- (vagy Voinca) -padra, és otthonról hozott másnapos juhtúrós palacsintát és narancsot falatoztunk, gyönyörködtünk a tájban és élveztük a februári tavaszhíresztelő napsütést. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.” (Wass Albert).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése