2011. január 30., vasárnap

Séta az egykori új menedékházhoz



Ezen a vasárnapon rávettük K.-ékat, hogy tartsanak velünk a Bükki-erdőbe, az egykori új menedékház környékére. A Hajnal negyedből indultunk - nekik fel kellett előbb oda menni, hogy a "munkahelyi" kutyáikat megetessék -, felvettek minket otthonról, együtt megetettük a kutyákat, az autójukat pedig otthagyták a Hajnal negyedben és gyalog vágtunk neki a Róka-dombnak. Keringőztünk is egy kicsit az újonnan (összevissza) épült házak között, amíg az aszfaltozott útra kikecmeregtünk, ugyanis a Hajnal-negyed annyira túlnőtte magát, hogy lassan felér a Szelicsei útra.





A hajdani bokrokkal és szántófölddel szegélyezett utat, ami az egykori Bükki-tanya picinyke temetőjéhez vezetett, mára leaszfaltozták és Eugen Ionesco nevét viseli. Erre lyukadtunk ki mi is, innen a Szelicsei úton mentünk a bükki kempingig. Onnan félórányi emelkedő után megpillantottuk annak az épületnek a körvonalait, ami egykor a 10A-val felbuszozó kolozsvári sör-turisták legnagyobb attrakciója volt: az új menedékház. Ma állítólag a katonaság használja, körbe van kerítve és ezért nem lehet a közelébe menni. Falatoztunk, majd visszafordultunk és libasorban levonultunk a Hajnal-negyedbe. Az időjárás nagyszerű volt, a séta pedig oldotta az egész heti felgyülemlett feszültséget.



2011. január 23., vasárnap

Páter út télen



Erdő széli domboldal, mintha minket várna -
Hótakarót hint a szél a didergő tájra.


Mentovics Éva: Hókristályok roppannak




Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó haja, hófehér lett.

Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó






Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére.

Szabó Lőrinc: Esik a hó



Hó-puha réten roppan az ág,
büszke agancson fagy muzsikál.

Tóthárpád Ferenc: Téli csend



2011. január 17., hétfő

Forrásaim: Szent János-kút



Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető.



 
Out of respect for what once meant St. John's Well for Cluj, we really wanted to have a cache in this area. Unfortunately, in the past 40 years, the area was transformed from a place of pilgrimage for hikers, into a 'picnic place' with carwashing, football, mother-in-laws, grills, sausages, smoke and folk music. Recently the 'place' doesn't even exist: some houses were built on the site. Luckily, the spring still exists, they have not demolished or fenced it, as was the case for Peak Peana (which they say it's on private property now).

 


Ever since the early nineteenth century, St. John's Well and Plesca Valley were the most beloved recreational areas of Cluj. Although most people who drank from the spring liked its waters' qualities, from time to time appear talks about how safe is to use water here. Thus we suggest that rather than go out to "picnic" at St. John's Well, to take a trip on a route that goes from the well and is marked with red triangle and reaches Brull Belvedere, where there is another cache of ours.

 

 

A forrás koordinátái:

N 46° 43.647 E 023° 33.258



Szénégető körtúra


Házassági évfordulónk napján, amikor bárki más egy jónevű vendéglőbe vagy valamilyen fancy szórakozóhelyre viszi el feleségét, ahol sok pénzt el lehet költeni, mi inkább a jó öreg Bükköt választottuk, mert sem pénzünk, sem kedvünk nem volt másra. A séta 7,6 kilométert tett ki, az idő gyönyörű volt, (végig sütött a nap) és a sár sem volt akkora, mint amekkorának képzeltük volna hóolvadás után. Az átlaghőmérséklet olyan 7-8 fok körül lehetett. Utolsó percben P. is bejelentkezett, úgyhogy a Santa Fével indultunk San Juan forrása felé. Arriba! A körút megállói a következők voltak: 1. Indulás a Gorbó-völgyi letérő sarki kocsmájától, pihenő a Szent János-kút előtti betonasztaloknál forralt borral és hecserliteával. 2. Álmélkodás a Szent János kútnál azon, hogy ki adott építkezési engedélyt annak, aki (véleményem szerint) bitorolja a forrás környékén a telket. 3. Ládarejtés a forrástól nyugatra induló háromszöggel jelölt ösvény mentén mintegy 500 méterre a kúttól. 4. Két kilométer után rátérés a kereszttel jelölt ösvényre észak iránt. 5. Enyhe kitérő a Papok rétjére az örök voincások örök sütkérezőhelyére, ezért más tisztás keresése és persze nem találása. 6. Uzsonnaszünet majdnem a Szénégető tetején, az erdőben, grillezett-csirkemellkockás farfalle-salátával (és P. vöröshagymával!), 7. Érkezés a sarki kocsmához.



Tavaly egy környékbeli házaspár észrevette, hogy a forrás feletti erdőrészbe rendszeresen beengetik a juhokat, ezért feljelentést tettek a polgármesteri hivatalnál és különböző újságoknál, aminek eredményeképpen a hatóságok megállapították, hogy a Szent János-kút vize (többszázéves tündöklés után) nem alkalmas emberi fogyasztásra. Több helyi újságcikk így zárja a hírt: "A forrásnak nincs egy különleges története. Egy XIX. század végén felkapott kirándulóhely, közel a városhoz, a Monostorhoz. Néhány évvel ezelőtt még nagyon kellemes hely volt, most egy szűk, telkek közötti utcán lehet eljutni oda. Tudomásom szerint a vize iható. Palackokban, tartályokban vitték az emberek. ... Az Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai építették ki a kutat." mondja Lukács József történész, a “Clujul, oraşul comoară” szerzője. (ford. mobellino). A cikk eredeti, román változata elolvasható itt. Nahát ez igazán érdekes. Szerintem az újságírók itt valamit nagyon elszúrtak: Előszöris az idézet egyszerű, tőmondatos nyelvezete, sőt mondanivalója is inkább egy második elemista stílusára emlékeztet mint egy történészére. Az egyik téves kijelentése szerintem az, hogy állítólag néhány évvel ezelőtt kellemes (kiránduló)hely volt. Ezt én tapasztalatból meghazudtolom: lehet, hogy néhány évtizeddel ezelőtt, gyerekkoromban kellemes is volt és kirándulóhely is volt. Sajnos 1980 után, amikor a Monostort sűrűn beépítették tömbházakkal és azokat megtöltötték Moldvának legprimitívebb falvaiból idetelepített nehézgépgyár-munkásaival, azok úgy vették hatalmukba a Szent János-kutat és a Plecska-völgyet, mintha az édes jó anyukájuktól örökölték volna. Volt ott több mint harminc évig minden: flekkensütés, tömegfutball, autómosás és anyósháj-panoptikum, csak éppen kellemesnek nevezhető hely nem. A forrás előtti tisztás, mielőtt beépítették volna, úgy nézett ki hogy akár Kolozsvár szemétdombja is lehetett volna.
.
.
.
Az idézet másik téves kijelentése pedig az, hogy a Szent János-kútnak nincs különös története. Márpedig van, Nagy Péter 1926-ban Berlinben kiadott Ó, kedves Kolozsvár című könyvében leírva, abból idézek itt részleteket: A piarista templom egykor "jezsuita templom volt, a jellegzetes jezsuitabarokk építési móddal építve. Ezt tanítja a történelem és ezt tartja a hagyomány is. A hagyomány azonban már legendákat is fűz a templomhoz, földalatti alagútról szól a mese. Ez az alagút összeköti a rendházat a templommal, a templomot a Kálváriával és innen a Szent-János kútjával, ahol szintén volt egy kisebb rendház, névleg ájtatos elmélkedések háza, igazság szerint, (a hagyomány igazsága szerint) hamis pénzverő műhely, honnan a jezsuita atyák az egész világot elárasztották hamis aranyakkal. Hogy aztán idők változtán hirtelen menekülniük kellett, máról-holnapra, arra már nem volt idejük, hogy dús készletüket magukkal vigyék. "
.
.
"Rábízták a titkot, szoros eskü alatt, az egyházfira, fel is hatalmazva őt, hogy szükség szerint vehessen el a kincsekből, de soha el ne árulja azt, hanem őrizze hű sáfárként, míg majd visszatérnek. De nem tértek vissza soha. A rendházba derék piarista atyák kerültek s övék lett a templom is. A kincset pedig őrizte az egyházfi, a fia, az unokája, hűségesen, csak végső szükségben nyúlva hozzá, mert hisz' az apáról fiúra szállt, a nehéz eskü a hűségen felül is kötelezte őket nemzedékről-nemzedékre. Az unokát azonban korhely cimborák – akik a néha-néha látott régi aranypénzeken (a mintapénzek valódiak voltak) gyanút fogtak – leitatták és kivallatták és rávették, hogy a kincs helyét a Bükkben mutassa meg. El is indultak a messze útnak, egyenest a korcsmából. A hideg téli levegő azonban kivette a szesz erejét az egyházfi agyából s újra felidézte a hűség, az eskü parancsát. A Szent János kútjánál előrement; mint monda: tájékozódni a hely iránt. Valójában az alagútba ugrott s mikor a csalódott cimborák hasztalan hosszú várakozás után hazafelé menet felértek a monostori erdő tetejére, már hallották a piarista-templom harangjainak rórátéra hívó zengését. Hát ez a legenda a hajdani piarista-templomról. Igazságát bizonyítja a sok gödör, amit kincskeresők hagytak a Szent János kútja környékén. kerül-e a kincs vagy sem, ki tudná azt. Inkább lehet, hogy nem is volt..."
.