Persze nem mindig jön össze, hol nincs kedvem, hol túl meleg van... Apropó meleg. Tíz évvel ezelőtt Attila barátom - aki akkoriban beszállítónk is volt az üzletben - nagy biciklis volt, minden hétfőn jött és mesélte merre járt a biciklijével. Akkor jelentek meg a 'mountainbike'-ok, ezek a sebességváltós, de ugyanakkor robusztus biciklik még újdonságszámba mentek. Attila győzött meg, hogy vegyek én is magamnak egyet, azelőtt volt még biciklim, de az városi bicikli volt, maximum munkába járni. Megvettem, jártam vele párszor, kérdeztem Attilát, nem-e megyünk együtt. Azt mondta, hogy az nem jó, mert vagy mindig várni kell a másikra, vagy hajtani a másik után. Aztán jó néhány évig látni sem akartam a biciklit. Még mindig szoktam Attilával álmodni. Később vettem Áronnak, majd Melindának is biciklit, szép lassan újra elkezdtem biciklizni, de csak nyugodtan, és ha emelkedik, inkább tolom...
Túra-biciklizni - nekünk, mivel a Vágóhíd környékén lakunk, - csak autóval érdemes elindulni, különben mire kiérnénk a városból már olyan fáradtak lennénk, hogy jöhetnénk is vissza. A bicikliket a cégnél felpakoltuk a kocsira, és irány a Györgyfalvi-erdő. Legalább húsz éve nem jártam arra, legalábbis kirándulni nem. A Békás fele mentünk, gyerekkoromban kimondottan utáltam azt a helyet, annyit jártunk oda kirándulni. Hát nem ismertem meg még a környéket sem. Be van építve ott minden. Átjöttünk a főútra és Borháncsban hagytuk az autót. Onnan bicikliztünk egy keveset, de legtöbbet toltuk felfelé Györgyfalváig. Annál könnyebb volt lefelé.
Györgyfalva, (románul Gheorgheni, németül Gergesdorf) Kolozsvártól nyolc kilométerre fekszik a Nyugati Érchegység és az Erdélyi Medence találkozásánál, 600 méter tengerszint feletti magasságban, átmenetet képezve a Kalotaszeg és Mezőség között. Györgyfalva határában kiterjedt gyümölcsösök találhatók, amelyek nemcsak a falu élelmezését, ellátását biztosították és biztosítják ma is, hanem a györgyfalvi áruból bőven került a kolozsvári piacokra is. Valamikor a falu nem a mostani helyén állt, hanem kicsit lennebb, keletre terült el, de a tatárok-törökök betörésekor lakosainak el kellett menekülniük. Egy György nevű pásztor mentette meg őket a veszélytől és talált új, alkalmas letelepedési helyet a lenti képen is látható Falukútja körül. A tatároktól való védekezés-menekülés emléke annyira eleven, hogy a falu határában még most is úgy neveznek egy területet, hogy Várhegy, bár várnak nyoma sincs.
Mivel dombon terül el, csodálatos a rálátás Kolozsvárra, a környező mezőségi falvakra, valamint a Keleti Kárpátok vonulataira. A falut lombhullató erdők övezik, ugyanakkor itt láttam a város tőszomszédságában a legtöbb fenyőt. Ezen a vidéken láthatóak a természet 10-12 millió évvel ezelőtt alkotott remekei, a feleki gömbkövek, melyek egyediek és csak ezen a környéken találhatók. A falu lakóinak száma 960 körüli, nagyrészt reformátusok lakják, de van néhány katolikus és ortodox vallású család is. Györgyfalvának szoros testvérkapcsolatai vannak a hollandiai Zwolle várossal, a magyarországi Érsekhalmával, valamint a szlovákiai Nagyidával. A holland kapcsolat gyümölcseként létrejött a Georgikon falufejlesztési alapítvány, mely a változások után fellendítette a falu életét a gáz bevezetésével, vízcsövek kicserélésével, orvosi rendelők létesítésével, iskola felszerelésével, stb. A legnagyobb megvalósítás a református templom szomszédságában felépült Bethlen Ház panzió, mely holland támogatással és a falu közmunkájának segítségével jött létre.
Az ősi templom alapjai ma is láthatóak a falutól keletre, azon a helyen, ahol a falu is állott. 1333-ban a falu Villa Georgii néven szerepelt, ekkor plébániatemplomának papja egy Criccius nevű pap volt, aki a pápai tizedjegyzék szerint 36 dénár pápai adót fizetett. A tornyon szereplő dátum 1530 (1570?) vagy felújítás, vagy új templom építését jelzi. A reformáció során a hívek a templommal együtt reformátusok lettek. Gróf Haller Gáborné, Károlyi Klára (akinek abban az időben kedvenc elfoglaltsága volt a katolikus templomok visszaszerzése) kiharcolta, hogy 1748-tól a katolikusok (hogy melyikek, arról nem szól a fáma), visszakapják a templomot, a reformátusoknak pedig újat építettek. 1750-től a templom újra plébánia lett, 1770-től lett a faluban katolikus iskola, amely aztán többször szünetelt, 1919-ben Rónai Jenő újraindította, 1938-ban bezárták, 1940-től 1948-ig újra működött, mára viszont már az is nagy szó, hogy nyolcosztályos magyar nyelvű állami iskola működhet a faluban.
A györgyfalviak népviselete, bár egyes vonásaiban bizonyos hasonlóságot mutat a kalotaszegi viselettel, összességében eltér attól. Ma már ezt a viseletet csak kivételes ünnepnapokon veszik fel. Régebben divatban volt a bútorok festése is Györgyfalván, de ma már ez a hagyomány is alig él. A festett bútor a menyasszony hozományához tartozott, kivéve az ágyat, amit a vőlegénynek kellett megcsináltatnia. A györgyfalviak életében jeles napnak számított a Szent György napi búzaszentelés. E napon ünneplőbe öltözve, a templomi zászlókkal kivonultak a határba, s ott a pap megáldotta a zsenge búzamezőt, kérve az eget, hogy mentse meg a termést a jégtől, a csapásoktól. "Azóta sincs olyan búzatermés, amióta elmaradt ez a hagyomány" – vallják a faluban. Hosszú távon viszont én nem hiszem, hogy a búzatermés lesz a legnagyobb gondja a falunak. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy továbbra is az elvándorlás, az elöregedés és az elrománosodás fogja jellemezni a magyar falvak életét az elkövetkező években.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése