A Palocsay-kert mögött

Vasárnap elindultam egyedül biciklizni.

A Györgyfalvi negyedben hagytam az autót és elindultam a hóstáti földeken a Palocsay-kert alatt kifelé Szopor irányába. Ezen a képen a szopori erdő alja látszik autókkal teletüzdelve. Valamikor elég sokat jártunk ide szüleimmel gyalog. Ha egy ilyen szeles hűvös napon ennyi autó van, el lehet képzelni milyen itt nyáron.

A Kis-Szopori templom mögötti dombon húzódik a Palocsay-kert kerítése. Így ismertük mi azt az állami kertészetet a hetvenes években amelynek minden györgyfalvi-negyedi gyerek előbb-utóbb átmászta a kerítését. Soha nem tudtam miért hívják így, még a román gyerekek is azt mondták: polocsoji. Hát most utánanéztem.

Dáné Tibor: Palocsay Rudolf százéves

Ma már Kolozsváron ezer újdonsült lakóból talán egy ha tudja, hogy a város déli peremén mikor és hogyan jött létre az a kertészeti és szőlészeti kutatóállomás, amely pár évtizeddel ezelőtt nemzetközi hírű botanikus kertünkkel vetekedő látványosságot kínált a Szamos partjára látogató idegenek. Jó két évtizeden át Melbourne-től Vancouverig, a Sárga- tengertől a Brandenburgi kapuig – beleértve „a vasfüggönyös", „hidegháborús" esztendőket is! – a hazai látogatóktól eltekintve ezer és ezer külföldi volt kíváncsi arra, hogy mit mível ottan „a békási varázsló". Palocsay Rudolfot így – „le magie de la Becach" – a mértéktartó Le Monde nevezte. A keleti féltekén vöröslő sajtóban leggyakoribb jelzője „korunk nagy micsurinista biológusa" volt.
Pedig Palocsay nem volt sem a Békásnak nevezett kolozsvári határrész varázslója, sem „micsurinista". Viszont a Békásban a maga pénzén vásárolt másfél hektáros kertben teljesedett ki virág-, zöldség- és gyümölcsnemesítői tevékenysége. Ez nemzetközi viszonylatban is igen jelentős, és Európának ebben a részében párját ritkító és nagyon látványos volt.
Viszont tudnivaló, hogy századunk húszas éveinek végén, mikor kis tóközi kertjében ehhez a munkához hozzákezdett, még csak nem is hallott Micsurinról. De az ő munkássága is, akárcsak a Micsuriné, részét képezte annak a globális növénynemesítői tevékenységnek, amelynek ma valamennyi nép haszonélvezője. Mint a virágok, dísznövények iránt szenvedélyesen érdeklődő helyettes tűzoltóparancsnoka az akkor még nem militarizált, hanem a polgármester alá tartozó városi tűzoltóságnak, el- eljárogatott a nagy kolozsvári Schulz-kertészetbe, és annak virágnemesítéssel igen eredményesen kísérletezgető főkertészétől, bizonyos Grieger úrtól leste el a keresztezés és szelektálás technikáját. Elméleti tudásának alapjait az Adorján Endre szerkesztette Gradina Noastra, A mi kertünk, Der unser Garten ikerfolyóiratok közös tanulmányi körében, sok virágkedvelő, kertészkedő kolozsvárival egyetemben szerezte meg. Itt a három nyelven előadó kiváló professzor, a botanikus kert igazgatója, Pop Emil vezetésével a dísznövénytenyésztés valóságos kis népi egyetemi fakultása virágzott. Palocsay akkoriban a román nemzeti válogatottban focizott, mint a Salvan városi főmérnök elnökségével szerveződött monostori klubnak, a Victoria FC-nek nagyon kemény, rámenős középfedezete. (Hol vannak azok az idők, mikor a KAC és az U mellett a Victoria volt Kolozsvár harmadik A-ligás csapata? És hol van az a Monostor, amelynek dicsőségéért román és magyar fiatalok egy klub keretében küzdöttek országos szinten.) Németországban, Franciaországban jártukban, ha egy-egy nagyhírű kertészetet meglátogattak a román futballisták a Palocsay javaslatára, ő kis oltókésével a zsebében némi „szaporítóanyagot" metszegetett Grieger úr vagy a botanikus kert részére, mert akkoriban a kertészek féltékenyen őrizték a saját fajtáikat. Ma is árgus szemmel ügyelnénk mi is, ha volna mire. Emlékszem, Palocsay felesége, Anna néni még a hatvanas években is gondosan kimetszegette a szemeket abból a „Palocsay Rudolf" rózsaszálból, amivel az ura kedveskedett valakinek. Palocsay is, mikor eladta a nagy bordó és csodálatos kénsárga oroszlánszájat a dán kertésznek, kötelezte magát arra, hogy ezt a fajt többé soha nem tenyészti, és kertjéből is kiirtja. Talán érdemes megemlíteni, hogy a nagy bordó oroszlánszáj neve Lya Rosescu volt. Így hívták tűzoltó parancsnoka akkor négy- ötéves leányát, aki pár évtized múlva a kolozsvári magyar opera kösztümtervezője lett. A kénsárga változat neve Marika, Palocsay Zsiga édesanyjára emlékeztetett.

...

(fotó Andersen 2006 Botanikus Kert)

Így például Palocsay pár száz négyzetméteres kertjének egyik sarkában állította elő a Lya Rosescut és a Marikát. Ezekért egy dán kertész annyit fizetett, hogy abból a Palocsay házaspár megvehette és szélvédő deszkakerítéssel bekeríthette a békási másfél hektárt. De aztán – különösen mint magyar embert – megölte volna az adó. Előállított tehát egy nemes vonalú, karcsú bimbójú, narancssárga tearózsát, amit a királyról Carol II-nek nevezett el. 1938–40-ben, lehet, tovább is, ez virított Bukarestben a királyi palota előtt. Igaz, a király csak 25 000 lej honoráriumot adott érte, de hozzá teljes adómentességet is. Meg egy kis gyümölcspálinka- főző üst ingyenes használatát. E sok „előjogot" a bécsi döntéssel bejövő magyar hatóságok elvették. Palocsay azonban kihallgatást kért személyesen Horthy Miklóstól. A kormányzónak prezentálta a virágait, gyümölcseit és a párját ritkító őszibarack-pálinkáját. Visszakapta elvett jogait. Idő múltával az elvtársak rátették a „kuláklistára", mert ami igaz, igaz, nem csak a maga két kezével dolgozta meg a kertjét. Akkor okos emberek – elsősorban Veress István és Lazányi Endre professzor uraknak járta ki az esze – Palocsayt megtették „Románia legsikeresebb micsurinistájának". Mint ilyen alkothatott tovább. Sőt, 1160 hektárra terjesztették a kísérleti telepet. Megkezdhette a Mócvidékre való meggyek, cseresznyék, almák kialakítását. Csakhogy hiányzott a kertészkedő nép! Pedig az 1952. évi alapítólevél szerint a kísérleti állomást „Palocsay Rudolf eddig elért eredményeinek széles körű terjesztésére és újabb eredmények elérésére" hozták létre. Ami akkor elképzelhetetlennek tűnt, a megszámlálhatatlan kitenyésztett újdonság ellenszolgáltatására személyi tulajdonában hagyták a másfél hektáros kertjét, benne minden új fajtájának és legértékesebb hibrideinek törzsanyagával. Amint a „békási mágus" lehunyta a szemét, a ház körül meghagyható 200 m2-es törvényre hivatkozva, az igazgatásban méltatlan utóda a kertet örökösétôl, a fiától, Palocsay Zsiga költőtől egyszerűen elrabolta, és mindent hagyott kipusztulni belőle. Unokái, dédunokái ma is a megcsonkított telken élnek. „Teremtményeinek" nincs múzeuma. Nem is volt soha. Pedig, ha valahol, úgy a kolozsvári kutatóállomáson minden általa előállított virág-, gyümölcs- és zöldségfajtából a fajta fenntartásához szükséges mennyiségnek lennie kellene. Több ezer üvegházi négyzetméteren kereskedelmi céllal termelik az 55-65 mm virágátmérőjű Chabot szegfűt, de Palocsaynak a Gloria Clujului néven anyakönyvezett 100-110 mm virágátmérőjű fajtájának nyoma sincs. Pedig a trieszti virágbiennálén aranyérmet nyert. Hát a Nizzában aranyérmes két vörös rózsája, az Aurora Clujului és a 23 August hol vannak? És hol van a csodálatos narancssárga rózsa, a Carol II.? Hát annak tovább nemesített változata, véleményem szerint a csodaszámba menő „Palocsay Rudolf"? Néha július második felében a kolozsvári virágpiacon meg-megpillantom egy-egy szemkápráztató Kardvirágját. Ezeket az elkallódástól az mentette meg, hogy a gladiolusgumók rendezése, válogatása közben egyet-egyet a munkások elcsenegettek, és a kardvirág termelése könnyű. A nantes-i ezüstérmes Anna-napi különös kadvencem. Ha valahol belebotlok, egy-egy szálat megvásárolok belőle. Bársonyos, mélyvörös szirmai nem csak gyönyörködtetnek, de keserű gondolatokat is támasztanak a szívemben. Arról elmélkedem, hogy minden nagy emberi teljesítmény csak az őt megértő társadalomban válik közösségi erőforrássá.
Palocsay Rudolf munkásságát már csak kötetei őrzik. A „békási varázsló" kerek száz esztendeje, 1900. március 12-én Kolozsváron látta meg a napvilágot. Ennek a városnak volt, minden csábító-kecsegtető ígérgetés ellenére mindhalálig hűséges fia.

hhrf.org (2000)

Hazafelé, kb 3 órás biciklizés után. Nem bántam meg.