Mobellino

Geoládáim: Cérna-forrás

2012-02-14T02:57:00.000-08:00

This is cache is part of our series, Sacred Springs. A sacred spring, or holy well, is a small body of water emerging from underground and venerated either in a pagan or a Christian context, often both. The term is commonly employed to refer to any water source of limited size which has some significance in the folklore of the local area. This can take the form of a particular name, an associated legend, or the attribution of healing qualities. In Christian legend, the spring water is often said to have been made to flow by the action of a saint. Our approach on the sacrality of these springs is slightly profane: it refers mostly to the holiness of native land.

A Cérna-forrás a kolozsvári Bükki-erdőben, a Papok-rétje alatt ered a Hideg-patak medrének a közelében. A Papok-rétje az egykori gyakorlótértől kb. 3 kilométerre nyugatra fekszik, Gorbó-völgytől pedig 1 km-re délre. A "voincások" kedvenc kirándulóhelye, vagyis a Vointa Sportegylet turisztikai osztályának tagjai nagyon szeretnek idejárni. A forrás neve onnan származik, hogy a vízhozama annyira kicsi, hogy csupán cérnaszálnyi erecske csordogál a forrás csövéből. Igenám, de a türelmes turistát kárpótolja a víz hőmérséklete és fantasztikus íze.

Thread Spring (hungarian: Cérna-Forrás) comes out of the ground near the edge of Paraul Rece Stream under Lunca Popii Meadow, Faget Forest, Cluj-Napoca. Lunca Popii Meadow is approx. 3 km. West of the former shooting range at the edge of a valley parallel to Valea Gârbăului Valley. It is one of the favorite places of Vointa Association Cluj members. The name of the spring is due to the thin wire of water that comes out from here, but the low flow of the water is compensated by the great taste of the water of this spring.

Túri-hasadékon át Rákos-patak mentén

2012-01-03T03:29:00.000-08:00

Karácsony és Szilveszter között szabadságon voltam, így csütörtökon, december 29-én kimentünk Péterrel a Túri-hasadékba. Egyáltalán nem azzal a szándékkal mentünk, hogy átvágjunk a vad és barátságtalan szoros alján, az útvonal csak ott helyben dőlt el pillanatokon belül. Hát az alig két kilométeres szakaszt két óra alatt küszködtük át, de amikor a felső kavicsbányához értünk, mindketten egyetértettünk abban, hogy érdemes volt. Még annak ellenére is, hogy nekem az utolsó párszáz métert vizes bakanccsal kellett megtenni, mivel egyik lábam becsúszott a patakba. Legalább hússzor kellett a patak kövein átlépkednünk és többször másztunk fel a patak menti sziklákra ahhoz, hogy továbbjuthassunk. Mindezek ellenére, vagy inkább éppen ezért, ez a túra részemről öt csillagos minősítést kapott.

A Túri-hasadék alsó, Koppánd felőli bejárata - annak ellenére, hogy az egész vidék 25 hektáron természetvédelmi területnek lett nyilvánítva -, magánterület, és erre utaló figyelmeztető táblák és kerítések állják el utunkat. Ennek ellenére továbbmentünk, csak furcsállva vettük tudomásul ezt a furcsa helyzetet. A hasadék hossza 1850 méter, és falai elérik a 100-150 méter magasságot is. Nyáron naponta lehet itt sziklamászókat látni, amint köteleiken himbálózva fel-le igyekeznek a függőleges sziklafalakon. Utólag azt is megtudtam, hogy a hasadék epigenetikus eredetű, (felülről képződő), ellentétben a Tordai-hasadékkal, mely barlangeredetű, vagyis egy beszakadt szurdok. A geológiai múltban a Túri- hasadék vonulata puha, üledékes kőzetekkel volt borítva, u. n. neogen (ifjú tercier) rétegekkel. Akkor keletkezett a Rákos-patak. A patak az üledéket lehordta és helyükbe bevágódott és lassan-lassan tovább mosta és mossa ma is az alap gerincét.

1985 és 1988 között a hasadékban archeológiai kutatásokat végeztek, melyek során 53 neolitikumbeli lakóhelyet tártak fel. (Még egyszer kihangsúlyozom, hogy 2011-ben, a félresikerült visszaszolgáltatások következményeként a hasadék magánterület.) A szurdok falaiban 29 barlang, a Rákos patakon pedig számos vízesés található. Szerves maradványok nyomai még a második világháború után is gyakoriak voltak: egy halnak, a Sphaerodus nevű kihalt cápafajnak megkövült, barnazománcos zápfoga jól megtartott állapotban s gyakran fordult elő, ezt a pásztorgyerekek halszem néven kínálták az arra tévedő turistáknak.

A mederben csak alacsony vízállás mellett tudunk valahogy végighatolni. (...) Tovább menve a patak oly hegyszorulatba ér, hogy ösvényre nincs hely, csak a sziklafalba kapaszkodva és mászva lehet tovább jutni. A patakban a hasadék hosszában negyvenszer kell átkelnünk. Átkeléskor természetesen kőröl-kőre kell ugrálni, még pedig ügyesen, mert a sík és nedves köveken való elcsúszás igen váratlan és kellemetlen fürdőt jelent az embernek, a zuhatagos patak ugyanis lépten-nyomon mély örvényeket és gübbenőket ás magának. Általában a hasadék végigjárása nem tartozik a legkönnyebb gyakorlatok közé. (Bodoczi Károly: A Túri-hasadék, 1948)

Sacred Springs: Dodia Spring, Muntele Rece

2011-11-21T04:58:00.001-08:00

Muntele Rece (Hideghavas) este o localitate de munte cu o populatie de 602 locuitori, care apartine de comuna Maguri-Racatau. Dacă pornim dinspre Gilău, după iesirea din Somesu Rece la aproximativ 5 km, la N 46° 41.454 E 023° 18.437 este o intersectie semnalizată spre Muntele Rece. De aici parcurgem alti câtiva kilometri pe drum partial asfaltat până dincolo de satul Muntele Rece si putem lăsa vehiculul cu care am venit la N 46° 39.165 E 023° 17.189. Urcăm pe versantul din stânga spre nord-est, pe acelasi drum de tară putem cauta o alta cutie, 'Maros Bike Marathon@Austria', dupa care, la aprox. 1,5 km pe acelasi versant întâlnim izvorul de pe Dealul Dodia. Cutia se află la 10 metri deasupra izvorului.

Muntele Rece (meaning Cold Mountain) is a mountain village with a population of 602 inhabitants, which belongs to the village i-Racatau. If we start from Gilau, after leaving the Somesu Rece village, after about 5 km (at N 46°41.454 E023°18.437) is an intersection to Muntele Rece. Drive another few miles up the partially paved road, over the village Muntele Rece, and you can leave your vehicle at (N 46°39.165 E023°17.189). Climb the slope on the left to the northeast, on the same country road you can find another box, 'Maros Bike Marathon@ Austria', then at approx. 1.5 km on the same side of the hill you will find the Dodia Spring. The box is at around 30 feet above the spring.

Gura Apei Cave

2011-10-03T07:51:00.000-07:00

The Gura Apei Cave is situated on the Garda Seaca valley nearby the Sura Popii Cave, 2 km to Coiba Mica Cave and 2,5 km to Coiba Mare Cave. It is on the trail from Casa de Piatra village to Ponor Glade and from there to the Padis area. Gura Apei Cave is the main source of water for the Garda Seaca creek. This area is in the Apuseni Natural Park (Parcul Natural Apuseni). Tourists can arrive here following the blue triangle trail starting from Casa de Piatra. Casa de Piatra is a very small village in the area of Garda de Sus - Scarisoara - Arieseni.

Pestera Gura Apei este situata pe valea pârâului Gârda Seaca in apropierea pesterii Sura Popii, la 2 km de pestera Coiba Mica şi 2,5 km de pestera Coiba Mare. Se află pe traseul Gârda de Sus - Casa de Piatra - Cheile Ponorului - zona Padis. Pestera Gura Apei este principala sursă de apă pentru pârâul Gârda Seaca. Această zonă se află în Parcul Natural Apuseni, turistii pot ajunge aici, urmând traseul triunghi albastru incepand de la Casa de Piatra. Casa de Piatra este cătun deosebit de pitoresc în zona Gârda - Scărisoara - Arieseni.

Coiba Mica Cave

2011-10-03T02:56:00.000-07:00

Reteaua Coiba Mica - Coiba Mare este situată în versantul drept al Văii Gârdişoara, la 600 m în amonte de cătunul Casa de Piatră la altitudinea 1020 m. Constituind punctul de la care începe drenajul subteran al Văii Gârdişoara, Coiba Mică are o intrare de numai 3 m înălţime dar de 20 m lăţime, în care stau îngrămădite numeroase trunchiuri de copaci. După un parcurs de 25 m, apa cade într-o cascadă de 12 m, dincolo de care formează două lacuri, lungi de 9-10 m, traversează Sala Mare (28 m lungime, 21 m lăţime maximă şi 12 m înălţime) şi Sala Blocurilor (18 x 13 x 15 m) şi sfârşeşte prin a se pierde, prin sifonul care desparte cele două Coibe pe o lungime de 60 m. Dezvoltarea totală a peşterii este de 270 m. Resurgenţa întregului drenaj subteran este reprezentată de Izbucul Tăuz, situat la o distanţă aeriană de 2.600 m şi la diferenţă de nivel de 170 m. (sursa: http://www.speozet.ro/)

Coiba Mica - Coiba Mare network is located in the right side of Gârdişoara Valley, 600 m upstream of the Casa de Piatra village at 1020 m altitude. As the starting point of the underground drainage Gârdişoara Valley, Coiba Mica has an inflow of only 3 m high by 20 m wide and where many tree trunks are piled. After a journey of 25 m, the water falls into a waterfall of 12 m, beyond which are formed two lakes of 9-10 m long. Then the water is crossing the Great Hall (28 m length, maximum width 21 m and 12 m height) and Hall of Blocks (18 x 13 x 15 m) and ends up losing itself through the siphon that separates the two Coiba Caves. The total development of the cave is 270 meters. The underground drainage of the whole cave is revived at Izbucul Tăuz located at a distance of 2,600 m and at level difference of 170 m. (source: www.speozet.ro) .

Medve-barlang

2011-08-19T04:05:00.000-07:00

Kiskó "kösség", magánmúzeum

2011-08-19T03:58:00.000-07:00

Majdnem Pádison

2011-08-18T03:28:00.000-07:00

Ivánmalomra biciklivel

2011-08-17T03:20:00.000-07:00

Rozsda-szakadék

2011-08-16T03:07:00.000-07:00

Patrahaitesti vízesés

2011-08-15T05:28:00.000-07:00

A Patrahaitesti-i vízesés (másik román neve Bucsinis) a Fehér megyei Aranyosfő (Arieseni) község fennhatósága alá tartozó Patrahaitesti falu környékén található. A vízeséshez vezető út a Patrahaitesti (ejtsd: Pátráhájcésty) nevű tanyáról indul, ide kora tavasztól késő őszig autóval is fel lehet jutni. A tanyán található "falumúzeumtól" kb. 2 kilométerre zúdul le a vízesés 15 méter magasról. A tanyáról piros pont jelzésű turistajelzés vezet a vízeséshez. A helybéliektől is nyugodtan lehet érdeklődni a vízesésről, szerintem alig várják, hogy valaki útbaigazítást kérjen tőlük. Állítólag ez a vidék tavasszal a legszebb, amikor a hóvirágok és a kikericsek virágzanak, ilyenkor a vízesés hozama is sokkal bővizűbb.

This waterfall is located in the Patrahaitesti village, Arieseni, Alba county. To reach the waterfall you have to climb from the center of Arieseni to the small village called Patrahaitesti. From spring to late fall you can get here even by car. Falls is located 1.5 km from the village of Patrahaitesti. Follow the red dot marked trail from the museum to reach the waterfall. You can also ask locals for directions to get to the waterfall - they are happy to answer - if they understand your question. (ask for kəska:də) The waterfall has over 12 meters high and consists of two steps. It is recommended to visit the place during Spring, when Snowdrops and Spring Crocusses blossom and Bucinis creek has a higher flow, at that time the waterfall is most spectacular.

Múzeum, fakürt és vízesés

2011-08-15T02:44:00.000-07:00

Harmadik aranyosvölgyi tartózkodásunk során úgy döntöttünk, hogy felmegyünk egy Patrahaitesti nevű tanyára, ahol hallomásból tudtuk meg, hogy van egy gyönyörű vízesés is, meg hogy általában a hely is nagyon szép. Szóval elindultunk autóval azon az úton felfelé, amerre a Nagy-Bihar csúcsra lehet felmenni, aztán olyan két kilométer után az út elválik ott, ahol egy jelzőtábla is ki van téve: PATRAHAITESTI-CASCADA-MUZEU. Ott mi eltértünk a nyíl irányába, vagyis balra. Ezzel a kezdetlegesen összehevenyészett felirattal még néhányszor találkoztuk útközben, majd olyan öt kilométer után egy útkereszteződésnél a jelzés jobbra-fel irányított, míg az addigi gidres-gödrös szekérút folytatódott előre. Egyes fokozatban felkaptattam harminc-negyven métert mire egy szűk kanyar következett balra és - láss csodát - bent is voltunk egy falusi ház keskeny és hosszú udvarán :D.

Egy jóltáplált parasztasszony kedvesen integetett nekünk az ajtóból: hájdác, hájdác. Hát nem tudom eléggé hűen ecsetelni meglepetésünket, ahogy ott ültünk az autóban és azt sem tudtuk, hol vagyunk. Kiszálltam az autóból, M. még habozott egy kicsit, aztán végül megtudtuk, hogy a Patrahaitesti-i múzeum udvarán vagyunk, s ha már itt vagyunk menjünk be nyugodtan... Hát be is mentünk, aztán az minden volt csak múzeum nem. A saját házukat nevezték ki múzeumnak, a kályhán rotyogott az ebéd, a nagymama az ágy szélén üldögélt és a megterített asztalon áfonyapálinkás flaskó és poharak várták a kultúrára kiéhezett múzeumlátogatókat. Az egyik szoba szuvenírüzletnek volt berendezve, tele gyenge minőségű "népművészeti" lommal. Nagyon furcsán éreztük magunkat ebben a múzeumban.

IGENÁM, DE:

Rövid múzeumlátogatás után vendéglátónk kivitt a hátsó ajtón egy gyönyörű dűlőre, elővette tulnik (más helyeken bucsum) nevű kétméteres fakürtjét és elkezdte fújni. Hát nagyon kellemes meglepetés volt, csak ennyit mondhatok. Sokáig fújta nekünk a különböző jelentésű dallamokat (gyülekezőket, riadókat, legényhívogatókat, stb.) mi pedig mindezek ellenére remekül éreztük magunkat, hiszen eddig senki semmilyen hangszeren nem tartott magánszólót nekünk. A múzeumlátogatás és a kürtölés is ingyen volt, csak éppen pofánk nem volt anélkül eljönni, hogy valaamennyi pénzt otthagyjunk. Így vásároltunk két méregdrága fakanalat és elindultunk a vízeséshez. Arról lesz egy másik bejegyzésem.

Vércsorog és ami fölötte van

2011-08-14T02:22:00.000-07:00

Az Aranyosfő (Arieseni) melletti Vércsorog vízesésnél immáron másodszor jártunk, ugyanis tavaly egy geoládát rejtettünk ide és most akarva-nem akarva fel kellett mennünk ládaellenőrzésre. Persze viccelek: a Vércsorog-túra tulajdonképpen egy kellemes séta gyönyörű árnyékos fenyőerdőben, alig 4-5 kilométeres, lassan emelkedő szekérúton. Ezt a túrát mindenkinek ajánlom, aki Aranyosfőn vagy környékén tölt hosszabb-rövidebb időt. Ja és a geoládánk megkeresését se hagyjátok ki: nagyon szép helyen van és csak egy GPS-vevő és egy geocaching regisztráció szükséges hozzá...

Szépsége miatt a Vércsorog vízesés környékét tájrezervátummá nyilvánították. A 15 méteres, egyetlen lépcsős vízesés hatalmas vájatot ásott ki a sziklában. A viszonylag fiatal Vércsorog patak a Zengőkő alatt ered (1658m), völgye meredek részekkel szabdalt. Nevét a háttérben levő sziklafal színe miatt kapta. Nagyvárad felől jövet Vertoptól hét kilométerre egy sárga kör jelzésű erdészút indul jobbra, ez vezet a vízeséshez. A kör turistajelzés általában forráshoz vagy ivóvízvételi helyhez vezető út jelzése, de ebben az esetben - mivel ugyancsak vízről van szó - teljesen képbe illő.

A geoládát leellenőríztük, a helyén volt, sőt ahhoz képest, hogy egy telet kihúzott egy mohás földnyúlvány alatt, igazán jó állapotban volt. Ezen felbuzdulva továbbindultunk az úton felfelé, a Zengőkő irányába. Persze nem jutottunk fel az 1618 méteres csúcsra, de egy nagyon meredek úton mentünk fel és láss csodát: az idei hiribegombatartalékunk 90 százalékát itt szedtük le másfél óra leforgása alatt. Nos Felicis Boletus Edulis, Gratias. A vízesés fölötti út végén az alul látható nyári szállás látványa tárult elénk. Innen fordultunk vissza, miután jóétvággyal meguzsonnáztunk.

Lómező, avagy Poiana Horii

2011-08-13T02:19:00.000-07:00

Immár harmadik alkalommal megyünk hosszabb-rövidebb időre nyaralni az Erdélyi-Szigethegységbe, és eddig mindannyiszor megálltunk Lómezőn, vagyis Poiana Horii-n gombászni. Mert M. imád itt gombászni... Gondolom azért mert mindig talál itt rókagombát. Hát az idén nem sokat talált, pedig ezen a helyen rengeteg moha termett még ebben az évben is.

Lehet nem is itt kellene megemlíteni, de ez volt az a falu, ahová a II. Bécsi döntés után a jósikafalvi (Belis) és a havasnagyfalusi (Marisel) parasztok a nagy magyar terror elől átmenekültek. Vagy ha nem is tették, most menekültekként pózolnak és komoly segélyekért folyamodnak a román államhoz, miszerint etnikai menekültek voltak annakidején. Szóval ez Lómező, vagyis Horea Tisztása...

Csiperke és Szegfűke a Bükkben

2011-08-07T01:52:00.000-07:00

Most már lassan annyi mindent írtam azokról a gombákról amiket az utóbbi időben találtunk, hogy semmi újat nem mondhatok róluk, ezért csak a napló kedvéért: augusztus 7-én a Bükkben, a Gémeskút alatti Bivalyos-völgy jobb partján több mint 3 kilogramm gyönyörű csiperkét gyűjtöttünk. Egy óra alatt ... Érdekességképpen elmondom, hogy a magyarországi termesztett gomba exportjának 85-90%-a csiperke-, 9-10%-a laskagomba, 1-2%-a shii-take és egyéb gombafajok. A friss gomba importja minimális, az anyaországi gombatermesztés a belföldi igényeket normál évben teljes mértékben kielégíti. Na, ezzel így vagyunk mi is, ha jó van a Bükkben, az nekünk elég :)

És még ugyanaznap szegfűgombát is szedtünk :). A szegfűgombára vigyázni kell, mert a hozzá nem értők (olykor én is) sok egyéb gombát, néha mérgezőt is kevernek közé. Előfordul, hogy a szegfűgomba közé két, vele összetéveszthető veszedelmes mérges gombát is szedek. Ilyenkor M. nagyon rámpirít. Ezek egyike a kerti susulyka, amelynek lemezei sűrűn állók és szürkésbarnásak, kalapja erősen rostos, bordás, húsa puha, törékeny, tehát elég könnyen megkülönböztethető tőle. A másik a parlagi tölcsérgomba, amelynek lemezei kissé lefutók, eléggé sűrűn állók, tönkje görbe és húsa törékeny. A szegfűgomba mindkettőtől sajátságos jó illatával is különbözik. Szóval keep your eyes peeeled...

Hoia Forest Hiking Trail

2011-07-31T02:45:00.000-07:00

Az idei Erdélyi Geoquest ládász-találkozót Kolozsvárra tervezik nálunk sokkal bezsongottabb fővárosi hobbitársaink. Mi úgy döntöttünk, hogy a találkozó szervezésében nem fogunk részt venni, ugyanis az utóbbi két évben a városban és környékén mi voltunk a legaktívabb ládászok, ezért inkább hagyjuk a találkozót olyan kolozsváriakra, akik eddig nem sokat szerepeltek ebben a témában. Többszöri meghívás után sem mentünk el a szervezői találkozókra, de végül megígértem, hogy az esemény tiszteletére beszállunk mi is tíz láda elrejtésével. Hát ez lett belőle: Hoia Forest Hiking Trail.

Hoia is a forest in the west part of Cluj-Napoca, between Baciu Gorges and Grigorescu District. It is one of the most popular areas of agreement in the area, near the Village Museum. The forest is frequented as a picnic site. There are people who believe that this forest would occur paranormal phenomena. Forest covers an area of 295 hectares. At North the forest lies down a smooth slope, near the Nadas Valley. At East is bordered by Taietura Turcului, an artificial valley that cuts the hill from south to north. At West the forest ends on the northeast slope of Melcului Hill. Near the south end of the forest stretches Bongar Valley. North-east of the forest is bordered by Long Valley, passing through the Eocene limestone and forms Baciului Gorges, a valley with asymmetrical slopes (the north is rocky and steep, with rocks, fossils, as has been declared a nature reserve and the south is populated by Hoia forest). There are some high flow springs at the northern edge of the forest in the Long Valley. Hoia Hill and Sf. Pavel Hill are the highest points in the area.

Hoia forest is worldwide famous for the frequency of various paranormal phenomena. In 1968, a local citizen photographed an UFO in Poiana Rotunda, according to experts these photos are among the few of this type which are authentic. In the '60s, biology teacher Alexander Sift studied luminous, magnetic and radiation phenomena, that occur here. He gathered a rich archive of photographs of the phenomena, which mysteriously lost a few days after his death in 1993, stolen and destroyed by unknown people. The few remaining photos were published in 1995 in the book "The phenomena of Hoia-Baciu" by Adrian Patrut, chemistry professor at Babes-Bolyai University in Cluj-Napoca and friend of Sift. Patrut continued Sift’s research and claims that the strange phenomena have a scientific basis that was insufficiently studied. However, the phenomena of Hoia forest have led to many urban legends in Cluj area, many people visiting the forest hoping to be able to capture such a phenomenon.

Szurokfű a Bácsi-torokban

2011-07-24T02:34:00.000-07:00

A szurokfűgyűjtés szezonja már két héttel ezelőtt megkezdődött, amikor apámékkal a Ronki-szorosban voltunk. Akkor mutatta meg Márta néni azt a növényt, amelynek virágjából szerinte Székelyföldön mindenki teát főz. Ami igaz igaz, számomra is kellemesnek tűnt az aromája, de kissé gyanús is volt, mert inkább fűszernövényre emlékeztetett, mint teafűre. Végül rájöttem, hogy leginkább a majoránnához és a kakukkfűhöz hasonlít a szurokfű illata.

Vasárnap a Bácsi-torokban kirándultunk, amikor M. rábukkant egy elég szép adag szurokfűre a völgy nyugati végén lévő tisztáson. Ez az a tisztás, ami balra felnyúlik a Hója-gerincre. Felhívtam apámat, aki azt mondta, hogy a virágot szokták szedni és megszárítják, abból főznek teát. Erre mi is csak a virágját tépegettük le, de szaporánk így is volt szépen, mert jó sok volt belőlük. Erre amikor hazaértünk, megtudtam, hogy nyugodtan szedhettük volna mindenestől.

Ugyanis a szurokfű nem más, mint a vadmajoránna, vagyis mindennapi konzumnyelvünkön: oregano... Na. Aki nem tudta, az tudja meg. A szurokfű 30–80 cm-t is elérő, aromás illatú, félcserje jellegű évelő növény. Szára gazdagon elágazó, négyélű; keresztben átellenes állású levelei oválisak és szőrösek. Apró, bíborszínű, ajakos virágai hosszú kocsányon, a levél hónaljából kifejlődő tálörvekből fejlődnek ki. Egész Európában ismerik és használják, de fűszerként főleg a mediterrán konyhára jellemző (gyakran bazsalikommal és rozmaringgal kombinálva). Leginkább a meszes talajokat kedveli. (wiki).

Na akkor lássuk mire is jó? A szurokfű teája étvágygerjesztő, idegnyugtató, köhögéscsillapító hatású. Virágzó hajtásai és levelei vágva vagy morzsolva kerülnek forgalomba. Divatos fűszer, az olaszos tésztákhoz, elsősorban a pizzákhoz, levesekhez, töltelékekhez, paradicsomos, burgonyás, halas, babos ételekhez, pástétomokhoz, mártásokhoz használják. A növény illóolajat, cseranyagot, keserű anyagot és gyulladáscsökkentő thymolt tartalmaz, ezért a természet antibiotikumának nevezik.

Budapest: Normafa

2011-07-17T02:10:00.000-07:00

Rövid berekfürdői nyaralásunk pihenését totál bepótoltuk Budapesten... Kifogtuk az év eddigi legnagyobb kánikuláját, olyat, amilyen csak a hetedik kerület szűk és magasra épített utcáiban mutatja ki igazi dühét... Főleg éjjel kettőkor, amikor a tárva-nyitott ablaknál levegő után kapkodva hallgattuk amint a hajléktalanok vitatkoztak a szemetesekkel, hogy elvihetik-e azt a sittes konténert amiben addig aludtak, vagy nem. De ez számunkra nem újdonság, Budapest minden nyáron rajtunk tölti ki kánikula-bosszúját. Mert a hőguta városa nagyon jól tudja, hogy mi erdélyiek vagyunk és arra gondol, hogy bezzeg mi otthon... DE KÉREM, EZ NEM ÍGY VAN, azok a csíkiek meg a bodzafordulóiak! Mi kolozsváriak vagyunk, nem áhítjuk éppen ennyire a hőséget... :)

A pénteki-szombati kánikula vasárnap mindannyiunkat kikergetett a házból, még vendéglátóink, K. és L. is velünk jöttek, pedig rájuk aztán a kirándulás igazán nem jellemző. A Normafát választottuk célpontul, két okból is: reméltük, hogy hűvösebb lesz, mint a M. utcában és (én) reméltem, hogy a Jánoshegy felé vezető uton megtalálhatunk néhány geoládát is :). A Jánoshegyi ládaösvény kezdőpontja így a Gyermekvasút Csillebérci állomása lett. A Gyermekvasút keskeny nyomtávú vasút, Budapest egyik közlekedési látványossága a város II. és XII. kerületében. A vonal Széchenyihegy és Hűvösvölgy állomásokat köti össze. A pálya 11,2 km hosszú, ezt a távot a szerelvények 20 km/h megengedett sebességgel 45-50 perc alatt teszik meg.

Mindössze két évvel a II világháború befejeződése után, 1947-ben született meg a gondolat, hogy kisvasutat építsenek a gyermekek számára. A tervezett intézményt kezdetben Gyermekvasútnak nevezték. Az úttörőmozgalom előretörésével a Gyermekvasút nevét a megnyitásra már Úttörővasútra változtatták. A Gyermekvárost Úttörőköztársasággá, a Szent Anna kápolna állomást Előre állomássá nevezték át. A Gyermekvasút építésének idején az akkor épülő csillebérci gyermektábor (más néven: Úttörőköztársaság, Úttörőváros) helyszíne tömegközlekedési eszközökkel nem volt megközelíthető. Egyes értelmezések szerint a Gyermekvasút létesítésének célja kizárólag a táborba való utazási lehetőség megteremtése volt. (http://www.gyermekvasut.hu/)

Végülis mi a Normafához készültünk: ez pedig a Svábhegy–Jánoshegy vonulatában található. Az itt elterülő tisztás szabad kilátást biztosít a főváros felé és a belső budai hegyvidékre. A Normafa könnyen megközelíthető a BKV járműveivel, a 21-es és a 21A buszjárattal és a Gyermekvasúttal (Normafa megállóhely). Mi autóval mentünk és kissé túl hamar leparkoltunk, az Istenhegyi víztoronynál. Innen olyan húsz percet sétáltunk a Normafáig, majd onnan indultunk tovább. Visszafelé aztán megálltunk azon a helyen, amit ma is Normafának neveznek. Ez a fa eredetileg egy, a Budai-hegység keleti peremének tisztásán álló terebélyes öreg bükk volt, mely alatt a mondák szerint még Mátyás király is megpihent.

A fát többször is villámcsapás érte, és 1927-ben egy villám végleg elpusztította. A fa arról kapta nevét, hogy a Nemzeti Színház tagjainak igen kedvelt kirándulóhelye volt. A színészek játékszüneti napokon – „norma nap”-okon, amikor vallási okokból tilos volt játszaniuk – ide jártak pihenni, és egy alkalommal, 1840-ben a színház akkor már ismert színésznője, Schodelné Klein Rozália itt elénekelte Bellini Norma című operájának nagyáriáját. Ennek az emlékét őrzi a Normafa elnevezés (eredetileg a fa neve Viharbükk volt). A fatörzs csonkját a főváros konzerválni szerette volna, ezért a Margit-szigeti artézi forrás vízesése alá helyezték, hogy a meszes víz azt majd bevonja, és tartósítsa. Sajnos a torzó ennek ellenére elkorhadt.

A Budapesti Művész és Opera Sportkör 1962-ben újabb tölgyfákat ültettetett, és 1967-ben emléktáblát is emelt. Az emléktáblán a Normafa története és Devecseri Gábor pár soros verse olvasható. Most itt gondolom, hogy nem kell elmondanom magánvéleményemet, miszerint az új Normafa biztos nem fogja a régi Normafa korát megérni, ugyanis (majdnem) minden arrajáró emberszabású marha bicskával belevési saját és más állatok nevét... „Normafa, Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben, Ünnepi hegymászók vig dala szállt körüled, Normafa, Majdanidőn lombod közt éled az ének, Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon." (Devecseri Gábor).

Az emléktáblán pedig, a hitelessség kedvéért szó szerint ez áll: E helyen állott az a bükkfa, amely a hagyomány szerint Mátyás király születésekor sarjadt, s 1927-ben bekövetkezett pusztulásáig Buda és Pest polgárainak kedvelt kirándulóhelye volt. A régi Nemzeti Színház művészei a játékszüneti – normanapokon ide jártak ki, és egy ilyen ünnepség alkalmával Schodelné Klein Rozália a színház operatársulatának Európa-hírű tagja 1840-ben itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját. Ennek az eseménynek az emlékére nevezték el a fát Normafának. Az elpusztul Normafa helyett 1962-ben ültették azt a bükkfát, amely most a márványtábla mögött áll. Budapest Művész Sportkör 1969. Ajánlom ezt a kirándulást minden olyan erdélyi és másvidéki honfitársamnak, aki látogatásai, ott-tartózkodásai során évek-évtizedek óta nyeli Budapest porát és nem is gondolná, hogy azért még a főváros is tartogathat számunkra kellemes "meglepcsiket" :)

Berekfürdő - Nagykunság

2011-07-11T01:37:00.000-07:00

Berekfürdő honlapján így jellemzik ezt a községet: a Nagykunság Aranya. Ez egy régi magyar tájegység neve, amely a Tiszántúlon, azon belül pedig Jász-Nagykun-Szolnok megye délkeleti részén terül el. Az egyik legrégebbi olyan magyar tájegység, amelynek elnevezése, területe viszonylag változatlanul vészelte át az évszázadok viharát. Nagykunság nevét az itt élő kunokról kapta, korábban etnikai, majd egyre inkább területi alapon. A kunok néven ismert nép a XI-XIII században egy török nyelvű népekből álló törzsszövetség volt, amelyet végül a mongolok vertek szét. A kunok egy része ezután Magyarországon telepedett meg és asszimilálódott a magyarságba.

A Nagykunság meglehetősen egyhangú táj benyomását kelti, szinte teljesen sík vidék, felszínét csupán kunhalmok és folyók, illetve ezek holtágai tagolják. A kunhalom olyan 5-10 m magas, 20-50 m átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt. (Györffy István néprajzkutató). Az átlagos tengerszint feletti magasság itt jellemzően 85-95 méter között változik. Ma már szinte teljesen szántóföldi művelés alá fogták a hajdan erdős-ligetes tájat. Igen jó minőségű földön folyik ma a mezőgazdasági termelés. A területnek délkeleten van egyértelműen határa, itt a Hortobágy-Berettyó jelöli ki ezt (wiki).

E csodálatos víznek köszönhetően az elmúlt évtizedek alatt Berekfürdő a mozgásszervi betegek Mekkája lett. Akik azonban más (nőgyógyászati, idegrendszeri, vagy egyéb) betegségekben szenvednek, szintén enyhülésre, gyógyulásra lelhetnek a víz ereje által, és a fiziotherápiás kezelések révén. A hely varázsa azonban nemcsak a gyógyvízben rejlik. (www.berekfurdo.hu). Hát mi (szerencsére) nem gyógyulni mentünk oda, csak fürödni, napozni és pihenni. És a Nagykunság Aranya erre is nagyszerű.

Szállásunk az idén sem kerül fel a kedvenc szállóhelyeink toplistájába, dehát ez inkább annak köszönhető, hogy Berekfürdőn kétféle szállás található: (számunkra túl) drága és (gondolom) jó, vagy (számunkra eléggé) elfogadható, de nem olyan jó :) Mindenesetre sokkal jobb volt, mint a tavalyi, ahol a szobából nyíló fürdőszoba-vécén még ajtó sem volt... Ez a két lakrészes házikó, ahol az idén voltunk állítólag egykor a Nógrád megyei szövetkezetek berekfürdői üdülőháza volt, amit rendszerváltás után eladtak... A mostani tulajdonos kiadó nyaralónak vette meg, a körülmények pedig árhoz szabottak lettek (vagy fordítva). 6.000 Ft/éjszaka ellenében nappali-konyha-fürdőszoba és hálószoba (!) majdnem harminc négyzetméteren igazán nem tűnt soknak. Ami még elfért volna, az leginkább egy felújítás és egy modernebb és összehangoltabb lakberendezés lett volna...

Amit még megemlítenék, az hogy a férfi napozó idén is ugyanazon a helyen van, ez pedig egy igazán fontos tényező. Arkhimédész már kétszáz évvel Krisztus előtt állította, hogy ha van egy biztos pontja, azzal a Földet is ki lehetne fordítani a sarkából. Ezért örvendtem, hogy a férfi napozó nem költözött el. Míg a női napozó hölgyvendégei egy valamilyen épület tetején, világtól elkerítve, betonon fekve meztelenül unatkoztak, a berekfürdői férfi napozó úri közönsége félárnyékban, fürdőnadrágban, kényelmes padokon sakkozott-beszélgetett, illetve sörözött-borozott :) Most akkor mi ez, ha nem diszkrimináció? A férfi napozónál nincs sem áthúzott-fényképezőgép-tábla, sem áthúzott-nő-tábla. Ott mindenki verivelkám. Engem viszont a női napozónak még a lépcsőire sem engedtek fel ... Égbekiáltó!

Ronki-szoros

2011-07-06T22:32:00.000-07:00

The Runcu Gorges (Romanian: Cheile Runcului, Hungarian: Ronki-szoros) are a natural reserve (20 ha) located in the extreme north of Alba County, Romania, at the Cluj County border, situated on the Ocolis commune territory between Lunca Largă village at north and Runcu village at south. It is a complex reserve, consisting of a very beautiful landscape, a set of slopes, ridges and towers. Access roads: on 75 National Road Turda-Câmpeni up to the confluence of the Ocolis Stream with the Aries River, then by the village road towards north, on the Ocolis Valley, about 5 km until the entry into the Runcului Gorges.

Runcu Gorges are located in the east of the Muntele Mare Massif, on the Ocolis Stream banks, left tributary of the Aries River. Altitude: 595 m (at the entrance of Ocoliş Stream in the gorges) and 500 m (at the the output of the stream). Runcu Gorge is the most spectacular morphological breakthrough in the Vulturese limestone, not so much by their length, which exceeds 1 km, but by the vertical scale of development, the relief on the perimeter keys sometimes exceeding 450 m. The gorges territory is mostly state owned, in general as unproductive land and forest land, but also in private agricultural use (meadows, pastures, meadows and, in lesser extent, cultivated land). The Runcului Gorges can be crossed by car.

Cékusz Cirkusz

2011-06-30T00:11:00.000-07:00

Szeretettel bemutatom Édesapámat: ezt az írást (is) tőle kaptam kéziratban, csak azért, hogy nyomtatható verziót készítsek belőle, tehát semmiféle konkrét felhatalmazásom nincs arra, hogy közzétegyem. Remélem megbocsát nekem, hogy nem tartottam meg csak magunknak ezt a megdöbbentő tanúvallomást azokról a zavaros időkről, amelyekről egyre többen állítják, hogy "azok voltak ám a szép idők". Az illusztrációkat jómagam válogattam, forrás: internet.

Hosszú Béla: Cékusz Cirkusz

Zilahon születtem 1935-ben, ott született anyám, sőt, nagyanyám is, meg úgy általában az egész rokonságom. Nagyanyám, Zay Emma hosszú és mosolygós élete mindvégig e kisváros Fürdő utcai szoba-konyhás düledező háza körül zajlott. Én azonban szüleimmel kisgyerekként elkerültem Kolozsvárra, apám itt kapott cipészsegédként állást. (Ma már kevesen tudják, hogy segéd annakidején az a szakember volt, aki teljes egészében kitanulta a szakmát, pénzt keresett, de még nem volt mester).

1944. júniusának első napjaiban két sorsdöntő esemény történt családunkban: a szövetségesek Kolozsvárt is elkezdék kíméletlenül bombázni, és néhány napra rá megjött apámnak a SAS-behívója. (Nem a hírhedt birodalmi sas volt rajta, hanem egy SAS felirat, ami azt jelentette, hogy Sürgős Azonnal Siess.) Ekkor apám úgy döntött, hogy mielőtt bevonul, biztonságba helyezi családját: elvisz minket anyai nagyanyámhoz, Zay Emmához Zilahra. Talán azért, mert mások is menekültek, vagy pedig azért mert már azelőtt minden valamirevaló járművet lefoglaltak háborús célokra, nekünk csak egy háromkerekű (!) teherautó jutott. Sanyi öcsém, én és apu a riksaszerű jármű hátsó részébe felpakolt ruha- és ágyneműkupac tetején ücsörögtünk, anyu pedig az akkor még karonülő Öcsivel a pilótafülkében szorongott.

Már utazásunk elején megrázó képsorok tárultak elénk: a kolozsvári vasútállomás félig romokban hevert. A sofőr hátraszólt apámnak, amikor ott mentünk el: nézze meg, mi van fenn az állomáson… A még meglévő épületrész tetején egy fiákert dobott fel a légnyomás: a még befogott ló égbe meredező négy lábbal és tátongó, lyukas hasával szürrealista szoborként maradt meg emlékezetemben. Utunk következő szakasza csendben, mondhatnám halálos csendben folyt. Még öcséim is riadtan hallgattak, pedig ez sosem volt jellemző rájuk. Aztán egy hosszabb egyenes szakasz végén Kolozsvár irányából megjelent egy mélyrepülésben suhanó vadászgép. Pillanatok alatt valamennyien az útszéli árokban vártuk a gépfegyverropogást, amit már azelőtt Kolozsváron megismertünk. A gép olyan alacsonyan szállt el felettünk, hogy nekem úgy tűnt, még a pilóta szemét is látom a szemüvege mögött. Szerencsénkre sosem tudtuk meg, hogy “ellenséges” angol felderítő volt, vagy “szövetséges” német pilóta. A lényeg az, hogy az ijedségen és a besározott ruháinkon kívül más bajunk nem esett.

Útközben láttunk még néhány elhagyott tankállást, lövészárkot, de emberekkel nem találkoztunk: a falvak mind olyanok voltak mintha senki nem lakott volna bennük. A Meszes-tetőn egy német tábor volt felállítva, itt a felnőtteket kikérdezték-leellenőrízték, nekünk pedig csokoládét adtak. Akkor a front még messze volt tőlük, nem is gondolták, hogy nemsokára menekülniük kell majd az oroszok elől. Zilahra beérve apám a családot nagyanyámra bízta és ment vissza jelentkezni az ezredhez. Attól kezdve nagyanyámban és a fennvalóban bízva vártuk a háború végét mind a négyen: anyám és három gyerek. Ma sem tudom, hogy például milyen anyagi forrásokkal vészeltük át azt a bizonytalan időszakot. Dehát az én nagyanyám az már ilyen volt, valahogy mindig előteremtette a mindennapit.

Érkezésünk után másnap kimentünk a nagypiacra. Akkoriban még nem Taps-tér volt, sem Márvány-tér, hanem zsongó-bongó piactér: ott lüktetett a város szíve. A tér közepén állt a Cirkusz, teljes pompájában. Volt ott körhinta, céllövölde, kardnyelő sátor, csónakhinta, nagysátor és hálókocsik: egyszóval minden ami egy nyolcéves fiú érdeklődését a legnagyobb mértékben felcsigázhatja. Nyilvánvaló, hogy hol itt, hol ott kellett velem megállni, nézelődni, de aztán a céllövő bódénál lecövekeltem és szájtátva néztem amint mások sikerrel vagy sikertelenül használták a szélpuskákat. Nem sok időbe telt amíg rázendítettem, hogy én is lőni akarok...

Hiába mondták nekem, hogy kicsi vagy még fiam, ráérsz majd ha nagyobb leszel, engem akkor már csak egy dolog érdekelt: lőni akartam… Végülis anyám megszánt és kért öt darab töltényt, azaz ólmot, hiszen olcsó, filléres szórakozás volt ez az akkori mindennapi ennivalónk háborús áraihoz képest. Hát én bizony olyan szépen becéloztam az öt ólmot, hogy rögtön fel is hívtam magamra az éppen arra járó tulajdonosasszony figyelmét. Odajött, megsimogatta a fejemet, megdicsért és megkérdezte, hogy hívnak. Megmondtam ügyesen a családnevemet és a keresztnevemet is. Meglepődve tovább kérdezgetett, hogy hívják az apámat és anyámat, majd megkérdezte, hogy kivel vagyok itt. Mutattam anyut, aki a bódé mellett várt rám. Hát ekkor én lepődtem meg, amikor odaszaladt anyámhoz, megölelték, megcsókolták egymást. Mint kiderült, a hölgy apu első unokatestvére volt, együtt nőttek fel a Bihar megyei Értarcsán, de nagyon rég nem találkoztak és nem tudtak egymásról semmit.

Ettől a naptól kezdve én állandó vendég, sőt segédmunkás lettem a cirkusznál. A nagynéninek volt két gyereke, egy fiú és egy lány, amikor nem kellett segíteni valakinek, olyankor velük játszottam. Persze, hogy továbbra is a céllövöldénél töltöttem legtöbb időmet. A munka akkor kezdődött, amikor kirajzottak a tér másik oldalán lévő kaszárnyából a tisztek és a katonák. Jöttek még cselédek, szolgálók, úgynevezett úrilányok, zilahi polgárok és mindenféle falusi népek. De a katonák voltak a legtöbben. Tisztek, altisztek, bakák: mind vidámak voltak és hangosak. Nyalka kikent-kifent tiszturak, akiket valamilyen irodából, néhány napos kiképzés után küldtek ide mások életéről dönteni… Távol voltak otthonuktól és egyelőre távol a borzalmas valóságtól, a fronttól. Ellepték a teret, a cirkuszt, a mézeskalácsos bódét. Sült kolbászok, rablópecsenyék, sörök és fröccsök körül tolongtak mindannyian.

Most visszagondolva, azt hiszem itt találkoztak mindazok, akik nem akartak tudomást venni az őket körülvevő egyre nyomasztóbb háborús világról. Egyszóval bennfentes lettem az akkor éppen Zilahon állomásozó Cékusz Cirkuszban és főleg annak céllövő bódéjában. Eleinte az akkor nagy sikernek örvendő robbanófejes figuráknak a mélyedéseibe töltögettem a kén- és káliumkeveréket. Később, amikor betanultam és a forgalom is nagy volt, én adtam ki a puskákat s a golyókat, sőt az aprópénzt is én dobtam be nagy csörömpölve egy cikóriakávés pléhdobozba.

Egy ilyen napon, amikor éppen én uraltam a céllövöldét, odajött egy hangos társaság. Néhány nagyképű, makulátlan tisztiruhában hencegő-mosolygó férfi, társaságukban három finom kisasszony. “Öcsi, adsza egy-egy jó puskát tíz-tíz golyóval.” A hölgyek kacarászva biztatták a tiszturakat: tölts, célozz, tűz. Tüzeltek is az urak, de nagyon gyengén szerepeltek. A robbanófejes figurák csúfondárosan vigyorogtak vissza rájuk. A leghangosabb tiszt dühösen rám szólt: “Öcsi, nem azt mondtam, hogy jó puskát adj? Cseréld ki azonnal!” Adtam neki egy másikat. Tölts, célozz, tűz! Találat, semmi. Erre elkezdett engem szidni, hogy megint rossz puskát adtam. Szép nyugodtan – úgy, ahogy csak egy nyolcéves, tisztaszívű bódéfelelős teheti - elkértem tőle a puskát, hátrahúzódtam és hetykén, vállból, könyöklés nélkül robbantottam be a kénes-káliumos figurát. Puff. Na vitéz úr, akkor jó-e a puska? Puff.

A célpont kilövésével majdnem egyszerre csattant el a képemen a tiszt úr pofonja… Alig tudtam összeszedni magam annyira, hogy zsibongó fejjel kimásszak a vasak közül. Fájdalmasan vigyorogva köszönhettem meg nekik az újonnan szerzett tapasztalatot, ugyanis hetekig viseltem arcomon a vitéz úr kézjegyét. Nemsokára Zilahra is megérkezett a front, a németek az anyaországból idevezényelt célbalövő-pofozkodó tisztekkel együtt, nagy rongálások közepette visszavonultak… Valahogy túléltük mindannyian, nagyanyám, anyám, öcséim a háborút, még apu is hazakerült valahonnan Ausztriából. Csakhogy számomra a katonai egyenruha azóta mindig a gőg, a követelőzés és az elbizakodottság jelképe maradt. Az egyetlen egyenruha amit még ma is szívesen elnézek, az a cirkuszi zenekarok színes, aranypaszomántos, vállrojtos uniformisa. A háború szele úgy vitte el a Cékusz Cirkuszt Zilahról, hogy soha nem tudtuk meg, mi történt velük. Egyesek azt beszélték, hogy a vonatot, amivel továbbálltak, bombatalálat érte, mások szerint a menekülő német csapatok valahol, a nyílt mezőn lepakolták a cirkuszt, otthagyva őket az előrenyomuló román és orosz csapatok prédájának. A Cékusz Cirkusz elmerült a múltban, mint annyi sok más kedves emlék, barát, ismerős és rokon, de bennem mindig úgy fog megmaradni, mint a legszebb cirkusz a világon.

2011. június
Hosszú Béla

Roadtrip: Reservoirs of Cluj County

2011-06-26T22:34:00.000-07:00

We invite you to a road trip of about 85 miles in order to visit the reservoirs of Cluj county. The trail reaches the most spectacular artificial lakes of the area. Leave Cluj Napoca by car towards Oradea, through village Floresti. After reaching village Gilau, turn left to Somesul Rece. Before entering village Somesul Rece, appears on the right the first lake, Lake Gilau. From the center of the settlement turn right towards the road leading to Somesul Cald. After a few curves appears Somesul Cald Lake Dam. After Somesul Cald at about 1 mile is an open landscape and it appears in the left the image of Lake Tarnita. Tarnita Reservoir has an area of about 215 hectares and a length of over 5 miles with a depth of over 230 feet. Next, the road goes near the lake, and from time to time thickness of trees is split to allow a unique view over the lake. After a few miles we can see a small paved road that leads to the area known by local people as Tail of the Lake. Here the lake narrows and continues with a river that brings cold water from the mountains. This is the place you can find our cache and you can refresh with a very tasty water.

Next, the road leads to Marisel area, Apuseni Mountains. Here you can find other two caches, the Dobrus Hill and Comoara lui Iancu and again you can stop the car and take small trips to explore the area. The trail continues until it reaches a junction with the road to Belis, where you need to turn right, in order to reach the dam at Belis–Fantanele, one of the largest and most beautiful dams in Transylvania. The third reservoir, Lake Belis-Fantanele has a length of about 20 miles and a surface of water of about 900 hectares. Reservoir Belis-Fantanele has an amazing history that revolves around the ancient village that was flooded in order to build the dam. From here the road leads through forests and villages to city of Huedin a small town at about 50 km from Cluj Napoca, on European Road E60. From Huedin back to Cluj the road can be crowded, so you could get to Cluj Napoca in more than 1 hour.

A Hója-gerinctől a Bongár-forrásig

2011-06-12T00:26:00.000-07:00

Mint annyi más kirándulás az utóbbi időben, ez is ládakereséssel indult. Csakhogy a ládakeresés egy hete elkezdődött azzal, hogy ez "mystery" doboz lévén, előbb meg kellett fejteni valamilyen agyament rejtvényt ahhoz, hogy a koordinátákat megtudjuk. A láda, mint kiderült, a Hója- és a Bácsi-erdő találkozásánál volt, ezért úgy gondoltuk, hogy miután megtaláljuk, sétáljunk el a Csigadombra, illetve a Bongár-forráshoz is. A geoládát szerencsésen megtaláltuk, sőt, a környéken M. még néhány kékhátú gombát is talált, amire nagyon büszke volt.

Bár nem szedtük le, lefényképeztem, és utólag, otthon tudtam meg, hogy ez nem más, mint a sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus). A sárgagéva élő vagy elhalt lombos fákon, ezek vastag ágain telepszik meg; gyakran jelenik meg az ártéri erdőkben. A változatos alakú, lapos, egymás fölött elhelyezkedő termőtestek akár 30–50 cm átmérőjűre is megnőnek. Egy-egy, rendszerint sárga vagy narancssárga, különböző méretűre nőtt, egymás fölött elhelyezkedő, fodros vagy hullámos szélű telepet hoznak létre. Termőrétegük likacsos, húsuk fehér színű. Nyáron érdemes gyűjteni a fiatal, még puha húsú példányokat, mert később a többi taplógombához hasonlóan húsa keménnyé válik. Na majd következő alkalommal nem hagyjuk ott...

A Bongár-forráshoz elég nagy kerülővel jutottunk el, mert ki kellett kerülnünk a juhnyájakat a juhászkutyák miatt, így aztán a Csigadombra már fel sem mentünk. Maga a Bongár-forrás pedig egy óriási kiábrándulás volt. Lévén, hogy a Hója-gerincen alig van néhány forrás, (a Bongár-forrásból eredő Bongár-patak ritkaságszámba megy a környéken) nem csoda, hogy az egyik legfinomabb és legbővizűbb forrást a környékbeli juhtenyésztők itatónak alakították ki. Nem tudom kinek van haszna a városkörüli juhtenyésztésből a néhány juhnyáj-tulajdonoson kívül, de a városkép, a turizmus, a környezet és a legelő is csak veszít belőle, ebben biztos vagyok. Szégyen és gyalázat, amit ezzel a forrással csináltak, és nemcsak ezzel. (Ld. EKE-forrás)

Bár nem vagyok lepkegyűjtő, még csak lepkerajongó sem, ez a képen látható szituáció eléggé felkeltette érdeklődésemet. Egy 10 centiméteres ágdarabon tizenegy lepke üldögél (három különböző fajból), de úgy mintha oda lettek volna ragasztva. Kiváncsi lennék, vajon milyen okból kifolyólag ültek ott szinte mozdulatlanul. Ha valaki tud erre magyarázatot, kérem írjon. Sajnos a fényképezőgépem akkui éppen lemerültek, így a képet 2MP telefonnal készítettem, ezért nem nevezhetek be vele lepkefotó-pályázatra :)

Laskagomba Tárnicán

2011-06-05T23:00:00.000-07:00

Vasárnap kimentünk Péterékkel a Tárnicai víztározó partjára, ahol barátaiknak hétvégi házuk van. Ezért nyáron ők gyakran járnak ki és az évek során feltérképezték a környék gombatermő helyeit is. Tehát gombászni hívtak, aminek M. nem tudott ellenállni, bár nem nagyon szereti (szerintem jogosan) ezt a hűvös, huzatos és állandóan nyirkos völgyet. Szóval kimentünk, volt flekken-, miccs- és csirkesütés, még a tóban is fürödtünk mi ketten Péterrel. De a nap csúcspontja mindenképpen a gombászás volt... A Cs.-ék házától 2-3 kilométerre található erdei útig autóval mentünk, onnan egy nagyon meredek kapaszkodón szinte négykézláb másztunk fel a már járható, de még mindig meredek hegyoldalra.

Ez az ők rókagombás helyük. Én végig szkeptikus voltam a rókagombával kapcsolatosan (szerintem túl korai lenne), de ők határozottan állították, hogy tavaly június elsején szedtek itt egy jó adagot. Persze rókagombát csak Péter talált, az is néhány csenevész eltévelyedett példány volt. Ám amikor már meguntuk az eredménytelen bolyongást és elindultunk lefelé a hegyről, M. és Péter szinte egyszerre botlottak bele egy letörött, korhadó faágra, amely tele volt gyönyörű laskagombával. Amikor látta, hogy M. mennyire megörült neki, Péter lemondott az ő részéről - így aztán elmondhatom, hogy egy ágon annyi laskagombát találtunk, hogy ketten M.-val két napig ettünk belőle finom, puliszkás gombapaprikást. Be kell vallanom azt is, hogy ez az első alkalom, hogy erdőben találunk laskagombát, valahogy eddig sosem jött össze.

Mivel a gombahatározók szerint az erdei laskagombákból csupán kétféle terem környékünkön: az erestönkű laskagomba és a kései laskagomba, lévén hogy nyárelő van, arra következtetek, hogy az elsőt szedtünk (Pleurotus cornucopiae). Az erestönkű laskagomba, amint azt láthatjuk nagy termetű, nagy csomókban fejlődő csoportos gomba. Kalapja 5-12 cm átmérőjű, színe barnássárga, világos okkersárga, krémfehéres, de még élénksárga is lehet. Alakja kissé tölcséresedő. Fehéres lemezei a tönkre lefutók és a tönkön bordásan kiemelkedő, hálózatosan összefutó erekben folytatódnak, ettől lett a neve is "erestönkű". Színe fehéres, vagy halvány árnyalatban a kalapjával megegyező.

Tönkje kissé excentrikus és megnyúlt, de lehet középponti is, azonban a csoportos növés miatt görbe, többszörösen elágazó, fehér illetve barnásfehér színű és a lehúzódó lemezektől eres mintázatú. Szaga kellemes, lisztre emlékeztető, kissé ánizsos. Különféle lombos fákon, főleg nyárfán, szilfán, juharfán, az elhalt faanyagon tavasztól őszig terem. Fűrészporon, fahulladékon, fatuskókon termeszthető. Igen jó ehető gomba. Főleg a kalapját fogyasszuk, mert tönkje elég szívós, de ez példányonként változhat.

Torockó: Vidalykő

2011-05-14T01:26:00.000-07:00

Na végre... Évek óta készülünk erre a túrára, de valahogy sohasem sikerült osszehozni. Bár voltunk néhányszor Torockón, és igazán tetszett, én személy szerint sosem lettem annyira szerelmes e helybe, hogy rendszeresen visszatérjek. (Nem esem hasra az olyan erdélyi falvaktól, amelyekben minimum három Setra várja a kamerákkal teleaggatott anyaországi turistákat a templom előtt.) De persze Torockó az más. Magáról a faluról már van nem is egy bejegyzésem, úgyhogy nem fogom még egyszer elmondani, hogy Torockón hörpintett Jókai is... :)

Ezen alkalommal már otthonról a célpont meg volt beszélve: felmegyünk a Vidalykőre akkor is, ha vénasszonyok potyognak a Székelykőről. Merthogy azt mindenki ismeri és aki valamit is ad kiránduló hírére, az a Székelykövet kötelező módon megmássza. Én is voltam ott olyan tíz évvel ezelőtt, nagyon szép volt. Másik alkalommal a bányákhoz mentünk fel, várat látogattunk, tavaly pedig a Kőlyuknál még geoládát is rejtettünk. Idén azonban elérkezett a Vidalykő-pillanat is.

Az autót a torockószentgyörgyi vár alatt hagytuk, és a kék kereszt jelzésen indultunk felfelé. Azon kívül, hogy kb. egy kilométernyi szakaszon patakmederben mentünk fel, a Torockó felől jövő út kereszteződéséig kellemes sétának lehetne nevezni másfél órás túránkat, főleg ahhoz képest, ami onnan következett. A három ösvény (a szentgyörgyi, a torockói és a vidalyi) az Ordaskő és Vidalykő közötti nyeregben találkozik, itt ejtettük meg első rövid pihenőnket egy forrás mellett.

Innen következett aztán a haddelhadd. Meredek, erdőben tekergő ösvény, pirospontos turistajelzéssel vezet felfelé a gerincre. A Vidalykő teteje tulajdonképpen egy 1200 méteren fekvő dimbes-dombos platform, egyik domb teteje pedig a Vidalykő-csúcs (Vf. Ugerului 1285 m). Amíg a placcra felértünk, húsz-harminc lépésenként megálltunk. Ez a meredek rész majdnem 300 méter szintkülönbséget jelent kevesebb mint 300 méter távolságon, tehát több mint negyvenöt fokos emelkedőre kell számítani.

A Vidalykőre felérve a látvány minden fáradságot kárpótol. A déli szélén kinézve az Ordaskő és Torockószentgyörgy látszik, az északin pedig az Aranyos völgye, Vidaly és Nagyoklos. Mást nem mondhatok, mint hogy lélegzetállító látvány. A vidalyi oldalon emelkedik ki a környék legmagasabb pontja, a Vidalykő-csúcs, azon túl pedig egy 165 hektáros vörösfenyő-rezervátum. Visszafelé talán még nehezebben jöttünk le, az útkereszteződésnél ezúttal Torockó felé indultunk, az autóért csak este mentünk vissza Szentgyörgyre. A túra hossza kb. 15 kilométer volt, teljes időtartam pihenőkkel és ládakereséssel majdnem nyolc óra.

Bácsi-torok: Kolping-forrás

2011-05-02T03:27:00.000-07:00

Idén május elseje nagyon szerencsétlenül esett a szegény munkásember számára. Vasárnapra... Hisz még kedve sincs ünnepelni olyan szabadnapon, ami amúgy is jár neki. Bezzeg ha szerda lett volna, egész héten milyen jól ünnepeltünk volna :) Na mindegy, vasárnap, május elsején kimentünk a Bácsi-torokba egyet járni: szerettünk volna a szucsági erdőig felmenni a völgyből jobbra felkanyarodva a vackoros legelőn. Hát Szucságból nem lett semmi, mert az egykori tó fölötti legelőn építettek egy juhfarmot, amit legalább 10 kutya őrzött, így M. nem mert továbbmenni. Hosszas de eredménytelen győzködés után visszatértünk az erdei útra és a Hója-gerincre mentünk fel...

Hanem annyi hasznunk lett a juhászok és kutyáik miatti mérgelődés ellenére, hogy egy újabb geoládával gazdagodott forrás-sorozatunk. A sorban nyolcadik forrás-ládánk a Kolping-forrás közelébe került, így végül ebből a kirándulásból végül Kolping-túra lett. Amellett, hogy Kolozsvár környékének egyik legbővizűbb forrása, a Kolping-forrásnak érdekes története is van: Az 1934-es év kiemelkedő év lehetett a két világháború között hányatott sorsú kolozsvári Kolping Egylet tagjai számára. A segéd urak egyesülete közmunkával felújította az akkor népszerű kirándulóhelynek számító Bácsi-torok forrását és Kolping-forrás néven lefoglalta.

Hirschler József kanonok, pápai prelátus szentelte fel a forrást népes közönség részvételével. A következő évben az építményt 'ismeretlen tettesek' megrongálták. Azóta már a neve is rég ködbe veszett, néha felújítják, ám hol a természet, hol az emberek teszik tönkre."És most kérdezni lehet: 1. Nem érdeke-e a cluji turistaegyesületeknek, hogy a gyönyörű helyen ismét üdítő víz legyen? 2. Nem érdeke-e Cluj kiránduló közönségének, hogy szomjúságát jó vízzel enyhíthesse? 3. Nem érdeke-e a kulturvilágnak, hogy ezt a kultúra érdekében állított emlékművet megvédje a felelőtlen szélsőséges elemek rongálásától és a pusztulástól? 4. Végül, hol van a műemlékeket védő bizottság védelme és érdeke? ... (Turista Élet, 1936, 5–6 sz., 75 old.)"

És akkor illik elmondani azt is, hogy ki volt a forrás egykori névadója: Adolf Kolping (1813—1865) német katolikus pap volt, a Kolping mozgalom megszervezője. 1845-ben Kölnben szentelték pappá, a szegénységben, nehéz körülmények között tengődő fiatal férfiak sorsa erősen emlékeztette saját korábbi életére. 1847-ben kinevezték Wermelskirchenbe a katolikus segédegylet elöljárójává. Az egylet támogatást, lelki támaszt és tanulási lehetőséget biztosított tagjai számára, különösen a segédek képzése idején, amikor három évig távol kellett maradniuk szülővárosuktól. Segéd volt annakidején az a szakember, aki teljes egészében kitanulta a szakmát, pénzt keresett, de még nem volt mester.

Kolping felismerte a segédegylet jelentőségét és lehetőségeit, és elhatározta, hogy bővíti az egylet tevékenységét. Úgy gondolta azonban, hogy erre csak egy nagyobb városból van esélye, ezért megkérte a püspököt, hogy Kölnben kapjon állást. 1849-ben Kolping káplánként visszakerült Kölnbe és május 6-án megalapította hét segéddel a Kölni Segédek Egyletét. 1850. január 1-jén az egyletnek már 550 tagja volt. A kölni példát követve más városokban is egyre-másra alakultak az egyletek. Kolping élete végén már 418 egylet működött országszerte 24 ezer taggal. 1850 őszén Kolping összeolvasztotta az elberfeldi, a kölni és a düsseldorfi egyleteket és megszületett a Rajnai Segédegylet, amely 1851-től Katolikus Segédegylet néven vált ismertté. Ez lett a mai Kolpingwerk alapja. (wiki).

Krumplis-savós zsemle

2011-05-01T23:09:00.000-07:00

Én azt mondom, hogy egy férjnek ne csak mosogatáskor legyen szerepe a konyhában. Nagyapám csak olyankor nézett be oda, amikor nagyon éhes volt, és megkérdezte Mancit, hogy mikor lesz kész az ebéd. Apám már egy fokkal emancipáltabb lett, tud teát, sőt keménytojást is főzni. Én pedig már főztem egyszer hagymalevest és többször rakott krumplit. Lassan megvan két hónapja, hogy egy (számomra) új recept szerint rendszeresen készítek házi joghurtot, illetve abból görög joghurtot és mediterrán krémsajtot. Az utóbbi kettőnek a mellékterméke az a savó, amelyet mindannyiszor fáj a szívem kidobni. Majd következő alkalommal, ha készítek, lefényképezem és elmondom, hogyan készítem ezeket.

M. egyszer készített a savóból máléliszttel egy nagyon finom puliszkát, de most azt nem kívántam, ezért bepötyögtettem a google-ba hogy: mit lehet készíteni savóval? Na most, vagy valamit melléütöttem, vagy nem jól emlékszem a formulára, de akkor nekem elsőre bejött egy nagyon érdekes honlap: edónak az "Édes otthonunk némi sóval" című blogja. Akkor a krumplis-savós zsemle receptjét elolvastam, elkészítettem, de most nem találom az eredeti receptet itt. Ezért elmondom, hogyan készítettem én, bár mindent az említett honlapról néztem le, kivéve azt, hogy a burgonyapehely helyett főtt krumplit reszeltem, és hogy nincs kenyérsütőgépünk...

Hozzávalók:
500 g. liszt
2 krumpli
1 kiskanál só
1 kiskanál cukor
2 ek. joghurt
4 ek. olaj
1 ek. ecet
1 kocka élesztő
kb. 2 dl savó

A fél kiló lisztet betettem egy kisebbfajta műanyag vájdlingba, ráreszeltem az aprólyukú reszelőn a két megfőzött és kihűlt krumplit. Hozzáadtam egy kiskanál sót és egy kiskanál cukrot. Időközben az élesztőt felfuttattam egy kevés tejben az gáztűzhely legkisebb lángja mellett. Ezután hozzáadtam bármilyen sorrendben a joghurtot, az olajat, az ecetet és persze az élesztőt és máris elkezdtem kavargálni a mixer spirálalakú keverőivel. Kavarás közben lassan hozzáadogattam annyi savót, amennyit felvett, de túl hígnak tűnt, így kiborítottam egy lisztes lapítóra és kézzel addig gyúrtam, amíg egy könnyen formázható, sem lágy, sem kemény masszát kaptam.

Körülbelül egy órát hagytam melegben kelni, - azalatt én úgy néztem, hogy olyan duplájára nőtt - aztán elvágtam a masszát négybe. A négy gyurmából mindegyiket szemre háromfelé vágtam, végülis lett tizenkét darab, kézzel szépen megformázott golyóbisom: ahogy formáztam, tettem is be a tepsibe. Két tepsibe osztottam, hat-hat darabot. Hagytam még negyedórát kelni őket a tepsiben, majd az előmelegített gázos lerünknek olyan jóközepes fokozatán kb. 20 percig sütöttem. 15 perc után enyhén-sós-vizes ecsettel megkentem őket. Még nem tudom, hogy a savó vagy a burgonya miatt, vagy azért mert éhes voltam, de én még ilyen finom és puha zsemlét életemben nem ettem.

Hosszú Béla: Fáni néni

2011-04-20T00:29:00.000-07:00

Szeretettel bemutatom Édesapámat: ezt az írást tőle kaptam kéziratban, csak azért, hogy nyomtatható verziót készítsek belőle, tehát semmiféle konkrét felhatalmazásom nincs arra, hogy közzétegyem. Remélem megbocsát nekem, hogy nem tartottam meg csak magunknak ezt a megdöbbentő tanúvallomást azokról a zavaros időkről, amelyekről egyre többen állítják, hogy "azok voltak ám a szép idők". Az illusztrációkat jómagam válogattam, forrás: internet.

Hosszú Béla: Fáni néni

Bár egy életen át kísért, sőt kísértett az emléke, csak most - majdnem hetven év után – sikerült rávennem magam, hogy elmeséljem Fáni néni különös és fájdalmas történetét... Úgy érzem, tartozom neki ennyivel. Talán még nem késő emlékezni, emlékeztetni rá. Mert ez egy színigaz történet, bár nem hiszem, hogy sokan élnének az egykori szemtanúk közül akik még emlékeznének is rá.

Annak idején egy olyan kolozsvári utcában laktunk, ahol az akkori társadalom minden rétege képviselve volt: tisztviselő és koldus, favágó és igazgató, szatócs és csizmadia, újságíró és szabó. Ha jól belegondolok, még taxisofőr is lakott ott, pedig az igazán ritka foglalkozás volt a negyvenes évek elején. Volt köztünk magyar, román, zsidó, cigány és Isten tudja hány más nemzet ideragadt leszármazottja. Az utca elején volt egy ház, melynek fele bolt, fele pedig kocsma volt, ezt csupán pár lépés választotta el a cigánysortól. Még különleges figurája, ismertetőjele is volt a mi utcánknak: itt lakott Kukumáj, a békés, vízkóros melák. Édesanyja, egy szegény-szerény özvegyasszony gondozta és rendezte Kukumájt.

Egy ehhez hasonló Szondi utcai házban kezdődik az a történet, amely végleg megosztotta az utca addig együttélő, többnyelvű és mégis egyetértő lakóit. Közvetlenül Kukumájék háza mellett volt egy kis üzlet, amely ellátta az utca lakóit mindennapi élelmiszerrel, az üzlet mögött ház. Ebbe a házba szállásoltak el a második bécsi döntés után egy "magyar" századost családjával együtt. A százados úrra nem nagyon emlékszem - hét-nyolc éves lehettem akkoriban -, viszont annál tisztábban emlékszem a századosné asszonyságra. Pirospozsgás, középkorú molett nő volt, akinek legjellemzőbb vonása az volt, hogy minden újdonsült ismerősét erőszakosan az akkor hatalmon lévő nyilaspártba próbálta beszervezni. Úgy gondolom, minden környékbeli rettegett tőle.

Sosem felejtem el azt a karácsonyt, amikor szegény édesanyámnak - nyugodjon békében -, visszautasíthatatlan nyilaskeresztes karácsonyi meghívót adott. Csak szüleim készülődés közbeni ijedt suttogásaiból következtethetem, mennyire keserves lehetett nekik részt venni a szénatéri mérlegházban tartott ünnepségen. Apám otthon is maradt, nem akart ilyen "ünnepségen" megjelenni. Fekete egyenruhába öltözött nyilaskarszalagos alakok között botladoztunk anyámmal megszeppenve. Még arra is emlékszem, hogy karót nyelt katonák dölyfös pillantások közepette nyilaskeresztes szaloncukrot osztogattak a gyerekeknek. Mi pedig, alighogy megkaptuk a karácsonyi szeretetcsomagot, igyekeztünk mihamarabb eltűnni onnan. Bár ez nem is volt olyan egyszerű: ahogy kiléptünk a kapun, egy kakastollas csendőr megkérdezte, ugyanbiza hová sietnek ilyen korán, még csak most kezdődik a mulatozás. Szerencsére anyám valamivel kimagyarázta korai távozásunkat... Mindezt csak azért mesélem el, hogy közelítő fogalmat alkossak arról, milyen légkört, micsoda terrorhangulatot volt képes teremteni maga körül ez a furmányos nőszemély.

Valamilyen okból kifolyólag a századosné összeveszett az utca addigi egyetlen boltosával, bosszúja pedig kegyetlen volt: a szomszédos házban (Kukumájék udvarán) lakó háborús özvegynek engedélyt szerzett egy másik élelmiszerüzlet megnyitására. Ez aztán kissé megosztotta az utca lakóit, habár az új üzletnek nem nagy sikere volt. Az üzletnyitás egyik legnagyobb vívmánya az lett, hogy az újdonsült boltosné tizenegyéves fia fennkölt mosollyal feszíthetett az üzlet előtt vadonatúj bocskai-sapkájában. A századosnénak köszönhetően ő lett az utca új elitje.

Aztán eljött a sárga csillagok ideje. Az utca szabója, tisztviselője, órása és mérnöke meg lett bélyegezve. Gyermekeik - barátaim, játszótársaim -, féltek kijönni az addig közös utcánkra. Az utca lapított, a szomszédok szégyelltek egymás szemébe nézni. Lopva juttattak néha egy kis alamizsnát a kitaszítottaknak. Aztán egy napon az utca felső részéről, a dombtetőről, ahol annyit szánkóztunk együtt, felbukkant egy hatalmas stráfszekér, oldalán egy "híven, becsülettel, vitézül" baktató pocakos csendőrrel. El sem ért az utca közepéig, a szekér már majdnem tele lett batyukkal, a batyuk tetején pedig sápadt zsidógyerekekkel. A szekér mellett sirdogáló asszonyok tördelték kezeiket. (Férfiak már alig voltak akkor, vagy ágyútölteléknek, vagy munkaszolgálatra vitték el őket.) Mi, a többi gyerek szájtátva, értetlenül kísértük a gyászos menetet.

Az utca közepe táján egy tisztviselő család motyóját és sápadt, beteges gyerekét pakolták éppen fel a szekérre, amikor kijött a szemközti házból Fáni néni elbúcsúzni. Töpörödött kicsi asszony volt, egy szál háziruhában búcsúzkodott a szerencsétlenektől. Sírtak-ríttak, ölelkeztek a tisztviselőné asszonnyal. Háziruhája zsebéből papírzacskóba csomagolt selyemcukorkát nyújtott fel a kisírt szemű, viaszarcú szomszédgyerek markába. Ekkor a szájtátiak közül kivált a vigyorgó, bocskai-sapkás újdonsült-boltosgyerek és a csendőrhöz szólva megkérdezte, hogy hát Fáni nénit miért nem viszik. A csendőr meglepődött, egy pillanatra megdermedt, nem tudta, mit tegyen. Nézte a szerencsétlen öregasszonyt amint papucsban és háziruhában, riadtan pislog az utca közepén. Erre a boltosgyerek tovább folytatta: tessék mekkérdezni akárkit, mindenki tuggya, hogy a vénbanya is zsidó. Fáni néni egy pillanatig tiltakozni próbált, majd hirtelen indulattól vezérelve megátkozta árulóját. A csendőr erre feltuszkolta az öregasszonyt szekérre úgy ahogy volt, egy szál ruhában, sikítozva.

Én ott maradtam ledöbbenve. Nem tudtam, és nem is érdekelt addig, hogy az a törékeny kis öregasszony, a mosónő, aki soha senkinek nem ártott és akinek mindig volt hozzánk, gyerekekhez egy jóindulatú mosolya, angyali szerénységével és agyonmosott kötényével: zsidó. Maholnap hetven éve, hogy ez megtörtént és mai napig sem értem, miért történt mindez… Fáni néni kétségbeesett tekintete végigkísért az életemen, nem feledtem el sem őt, sem a stráfszekér többi utasát. Emlékük legyen áldott.

Utóirat: Hogy az átok fogott, vagy csak egyszerűen úgy hozta a sors, nem tudom, de a boltosgyerek 32 évesen tüdővészben meghalt. Magamról csak annyit, hogy mai napig is mindannyiszor megborzadok, ha bocskai-sapkát vagy pirospozsgás századosnét látok.

Hosszú Béla
2010, Kolozsvár

Berkesi-szoros

2011-04-16T22:57:00.000-07:00

Virágvasárnapon kihasználtuk Péter meggondolatlan ajánlatát, hogy most az ő autójával megyünk kirándulni és kivitettük magunkat egy számunkra eddig ismeretlen helyre: a Berkesi-szorosba. Kolozsvárt körülbelül egyórányi autózás és mégannyi gyaloglás választja el ettől a szorostól, de úgy gondolom nem túlzás, ha azt állítom, hogy minden autóval megtett kilométer és minden gyalog megtett lépés megtérül akkor, amikor beérünk a szorosba és meglátjuk a körülöttünk lévő tájat. Maga a szoros, a Tordai- és Túri-hasadékkal ellentétben inkább szűk erdei völgyben folyó, zubogókkal, vízesésekkel tarkított patakmedret jelent, mint függőleges sziklafalakat, de végülis ettől különlegesebb, mint másik két társa.

Kolozs megye egyik gyönyörű természeti képződménye a Peterd-Szind gerinc, amely a Kolozsvár-Torda útvonalon, Tordatúr és Koppánd helységek között fekszik. A Peterd-Szind gerinc 15 km hosszú, mészkővonulatát három szoros töri át: a Tordai-hasadék Peterd és Mészkő között, Berkesi-szoros Borrév és Várfalva között, valamint a Túri-hasadék. Azoknak, akik még nem ismerik a helyet, leírom, hogyan lehet odajutni. (Forrás: http://www.torda.ro/).

Tordát Gyulafehérvár irányába elhagyva az Aranyos megyünk felfelé a torockói letérő felé, de nem jutunk el odáig, hanem a borévi hídnál letérünk jobbra. Itt, rögtön miután átmentünk a „mocăniţa” vasúti sínjein, nem balra térünk a menedékház felé, hanem jobbra haladunk, egy volt szekérút mentén ami mostanában már nagyjából ösvénnyé vált. Ahhoz, hogy biztosak legyetek benne, hogy jó úton jártok, követnetek kell a piros háromszögű turistajelzést, mi azonban, (a rejtekhely.ro szerint: kissé merészebbek) közelről akartuk látni a vízeséseket és a káprázatos szorost, tehát 10-15 percnyi gyaloglás után letértünk jobbra, a patak medrébe és az út hátralevő részét a patak mentén tettük meg. A köveken való ugrándozás a patak folyásán felfelé nem volt könnyű, de a látvány nagyon szép volt.

A kis szorost 1-2 óra alatt be lehet járni. A legfelső vízesés a leglátványosabb is egyúttal. Itt csak a hegyet oldalt megmászva, nagyon meredek kaptatón lehet kikerülni a kb. 15-20 méteres zuhatagot. A vízeséstőt kicsit feljebb kinyílik a völgy, állítólag valahol egy felszíni kaolinbánya is van, de mi nem mentünk odáig. A háromszöggel jelzett ösvényen jöttünk vissza és útközben madársalátát is szedtünk, amit M. hétfőn megfőzött levesnek. Mondanom sem kell, hogy az idén ez volt az egyik legfinomabb leves, amit ettem.

Samsung 32C530 TV

2011-04-14T04:45:00.000-07:00

Végre megérett nálunk is a helyzet arra, hogy új tévét vásároljunk. Nem anyagi helyzetről beszélek, hiszen pénzünk továbbra sincs, sem szükséghelyzetről, hiszen a régi nagyképcsöves Philips tévénk szuperül műkszik, inkább arról, hogy egyszerűen a kütyühelyzet érett be. Ez azt jelenti, hogy néha rámtör egy megállíthatatlan vágy, hogy valami olyat vásároljak, amire nincs sem pénzünk, sem szükségünk, de olyan kütyü, ami másnak még nem nagyon van, ezért nekem meg kell legyen, "elvégre kell lássam, hogy miért dolgozom"... Ki is néztem magunknak egy olyan 400 eurónak megfelelő televíziót, amit rövid, de alapos keresgélés után választottam ki: a Samsung C530-as modellt.

Általában nejem csírájában belémfojtja ezt a fajta kitörést, most azonban nem figyelt kellően oda amikor előadtam a tévécsere halaszthatatlan szükségességét, így mire észbekapott már hádében és széles képernyőben tudtam magyarázkodni :). Az igazság az, hogy akkor már nem is kellett magyarázkodni, a kép és a hang minősége beszélt helyettem. Annak ellenére, hogy nincs HD-csatorna-előfizetésünk, a High Definition minőséget kipróbálhattuk a beépített médialejátszó segítségével lejátszott matroschka filmekkel. Elképesztő a különbség. Most el kell mondanom, hogy akinek nincs lehetősége ezt a (fajta) televíziót full HD-ben, vagyis maximális felbontásban (is) használni, az a kábeltévé szolgáltatók által nyújtott analóg, vagy akár digitális adásokkal még elégedetlenebb lesz, mint a régi tévével. Ezek a televíziók ugyanis minden apró hibát, zajt vagy hullámzást, zavart kihangsúlyoznak.

A HDTV (High-Definition Television) egy olyan televíziós sugárzási norma, amely az eddigi (PAL, SECAM, NTSC) szabványoknál jelentősen nagyobb felbontású képet tesz lehetővé. Az ilyen közvetített adás már digitális formában továbbítódik, eltérően a korábbi analóg átviteltől. Félreértések elkerülése érdekében meg kell jegyezni, hogy a névben szereplő High-Definition nagyban függ a felvétel körülményeitől. Az európai kereskedelmi testület, az EICTA és az ASTRA bevezette a HD-ready logót, amelyet azokhoz a televíziókhoz használhatnak, amelyek a HDTV adásokat meg tudják jeleníteni, és teljesítik a minimális műszaki követelményeket, amelyeket a testület meghatározott. A specifikáció minimum 720 soros felbontást követel meg, 16:9-es képernyőformátumban. Kompatibilisnek kell lennie a 1080i és a 720p jelekkel mind 50, mind 60 Hz-es képfrekvenciánál, és rendelkeznie kell HDMI csatlakozóval (beépített HDCP tartalomvédelemmel).

Ekésekkel a Hideg-völgyben

2011-04-09T02:30:00.000-07:00

Kevesen tudják, hogy a kolozsvári Erdélyi Kárpát Egyesületnek van egy "sunyizó" alosztálya is. Büszkék erre és saját maguk nevezték el 10-15 fős csoportjukat sunyisoknak. Mindannyian törzskönyvezett EKE-tagok, néhány évvel ezelőtt mind aktív, komoly kirándulók voltak, akik most már úgy érzik, hogy a meghirdetett túrák esetleg megterhelőek lehetnek számukra, ezért szerveznek maguknak egyszerűbb, lightsosabb túrákat.

Ennek a sunyizó csoportak alapító- és oszlopos tagja például édesapám, H. Béla és neje, Márta néni. Évtizedek óta kirándulnak az Ekével, de újabban kezdtek rájönni, hogy az erőltetett menetelés már nem nekik való. Ezért egynéhány éve Icával és Matyival, Anikóval és Annával, Ilonkával és Évával, és még néhány társukkal (akiktől bocsánatot kérek, mert nem jutott eszembe a nevük) kirándulnak. Legfiatalabb is közülük hatvanon felül van, legidősebb nyolcvankettő... Szóval megengedhetik maguknak, hogy sunyizzanak :).

Szombaton velük kirándultam a Hideg-völgybe. M. valamilyen agytágító kurzuson kellett résztvegyen, az időjárásjelentések vasárnapra semmi jót nem ígértek, ezért úgy döntöttem, hogy a szombat délelőtti porszívózó-rendcsináló programot inkább elhalasztom, és elmegyek a sunyiekésekkel járni egyet. Jól tettem, a vasárnapi időjárás úgyis mindannyiunkat beszorított a házba...

Kolozsvár - Zilah - Berettyó-forrás

2011-04-03T02:56:00.000-07:00

Vasárnap, április 3-án buszoskiránduláson voltunk kolozsvári és debreceni turistákkal a Berettyó forrása környékén. Minket apámék hívtak meg erre a túrára, miután többször elemlegettük, hogy jó lenne, ha nekünk is szólnának amikor ilyen kirándulásokra mennek. A túrát az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvári Osztálya és a Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Természetjáró Szövetség közösen szervezte meg immár harmadik alkalommal. Mi, kolozsváriak reggel hétkor indultunk három kisbusszal, reméltem, hogy a buszon még szunyókálunk odáig, de sajnos olyan szűk volt az ülőhely, hogy ülni alig bírtunk, nemhogy aludni...

Útközben megálltunk Zilah főterén, Fadrusz János ”másik” monumentális szobrát megtekinteni. Fadrusz zilahi műve 1898-ban készült el: Wesselényi Miklós legfontosabb történelmi tettét, a saját jobbágyainak 1848-as felszabadítását egyetlen jelenetbe sűrítő szobrot 1902. szeptember 18-án avatták fel, nagyjából egyidőben Fadrusz kolozsvári főművével, a Mátyás-lovasszoborral. Jellegzetesen nagyszabású, történelmi jelentőségű szobor ez is - ráadásul (mea culpa) - most láttam először életemben. Apám mesélte, hogy annakidején, az ötvenes-hatvanas évek szocialista Romániában évekig állt bedeszkázva, eltakarva a járókelők szeme elől, valószínűleg ez lett a szobor nagy szerencséje: így élte túl a "kulturális forradalmat".

Második megállónk Felsőszék (Sag) nevű szörnyen büdös, trágyaszagú faluban volt. Csak a mi buszunk állt itt meg, (biztonság kedvéért, nehogy elkerüljük egymást) itt vártuk be debreceni túratársainkat. Majdnem egyórai késéssel érkeztek, utólag derült ki, hogy rossz buszt küldtek utánuk. Mivel nem fértek volna fel az összesen, inkább megvárták, amíg a szállító vállalat másik buszt küld értük. Várakozás helyett hárman inkább elindultunk gyalog (apámmal és Melindával), úgy szedtek fel minket útközben, miután a debreceniek megjöttek.

Néhány kilométernyi további buszozás után letértünk Tusztelke (Tusa) központjában jobbra, innen rövid szekérutas zötykölődés után megérkeztünk az áhított Berettyó-forráshoz. Itt találkoztunk először szemtől-szembe debreceni túratársainkkal: Kovács Zsuzsa kolozsvári túravezető és névrokona, Kovács Kálmán leköszönő debreceni titkár ismertették a túratervet és a napi programot. A forrásnál, illetve a rövidesen azt követő fátyolvízesésnél megejtett pihenő és falatozás után gyalogosan elindultunk lefelé a Berettyó mentén.

A Berettyó Szilágy megyében, a Réz-hegység északkeleti részén, a 379 méter magasságú Ponor déli oldala alatt ered. Újvágás és Felsővalkó között északi irányba fordul, és Szilágybagosnál több apró érrel egyesülve folyik tovább kb. 500 méter magasságban, majd Szilágynagyfalut elérve nyugat felé folyik tovább. Szilágynagyfaluig jobb oldali folyó nem táplálja, a bal oldalon viszont több apró is ömlik bele. A Szilágyi medencét Márkaszéknél töri át, és Berettyószéplaknál ér Bihar megyébe. Margittától alacsony dombok között halad, majd Biharegyházánál eléri a síkságot, s Biharfélegyháza és Pocsaj között Kismarjánál éri el Magyarország határát.

A kb. 8 kilométeres gyalogtúra arról szólt, hogy a Berettyó forrásától addig követtük a víz folyását, amíg az érből patak, majd a patakból folyó lesz. Mindez persze a kétoldalról sűrűn beömlő bővizű patakoknak köszönhetően történik. A túra nem volt kimondottan egy leányálom, a patakot nagyon sokszor át kellett lépni, olykor átgázolni. A látvány és a patak frissessége azonban kárpótólt minden fáradságot. A pisztrángostól busszal mentünk Valkóváraljáig, ott meglátogattuk a hegy tetején a vár romjait, onnan búcsúzkodás és indulás haza. Este tíz óra lett, mire Kolozsvárra érkeztünk.

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,

Pocsolyás víz, sás, káka lakják.

De Kraszna, Szamos, Tisza,

Óceánig hordják a habját.

S ha rám dől a szittya magasság,

Ha száz átok fogja a vérem,

Ha gátat túr föl ezer vakond,

Az Oceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,

Akarom, mert világ csodája:

Valaki az Értől indul el

S befut a szent, nagy Oceánba.

(Ady Endre: Az Értől az Óceánig)

Binder-forrás

2011-03-13T04:33:00.000-07:00

This is cache is part of our series, Sacred Springs. A sacred spring, or holy well, is a small body of water emerging from underground and venerated either in a pagan or a Christian context, often both. The term is commonly employed to refer to any water source of limited size which has some significance in the folklore of the local area. This can take the form of a particular name, an associated legend, or the attribution of healing qualities. In Christian legend, the spring water is often said to have been made to flow by the action of a saint. Our approach on the sacrality of these springs is slightly profane: it refers mostly to the holiness of native land.

Orienteering is a sport somewhat akin to geocaching: requires navigation skills, using a map and compass to get from one point to another, but, usually running. Participants receive a specially prepared map of orientation, which they use to find checkpoints. Few of our fellow-citizens know that our city has a rich history of this sport, orienteering competitions were held annually since 1961. A great fan of this sport was Lajos Binder, then President of the County Commission of Tourism-Climbing. The spring we invite you today is named after this great sportsman of Cluj.

Orientarea sportivă este un sport oarecum înrudit cu geocachingul: necesită abilităti de navigare, folosind o hartă şi busolă pentru a ajunge de la un punct la altul, dar, de obicei deplasarea se face prin alergare. Participanţii primesc o hartă de orientare special pregătită, pe care o folosesc pentru a găsi punctele de control. Putini clujeni cunosc faptul că orasul nostru are un bogat istoric în privinta acest sport, din 1961 s-au organizat anual competitii numite Cupa Clujului. Un mare iubitor al acestui sport a fost Ludovic Binder, presedintele de atunci al Comisiei Judetene de Turism-Alpinism. Izvorul la care vă invităm azi, poartă numele acestui mare sportiv clujean.

Geoláda: Erzsébet-forrás

2011-02-28T22:24:00.000-08:00

Ez a negyedik forrás-sorozat geoládánk. A láda az Erzsébet-forrástól 30-40 méterre van elrejtve, egy fiatal facsoport gyökerei közé. Rövid, de alapos kutatás után megtudtam, hogy a forrás Erzsébet magyar királyné, illetve osztrák császárné után kapta nevét. Abban az időben bevett szokás volt híres (és persze gazdag) emberek nevével ellátni különböző helyeket vagy intézményeket a majdani anyagi segítség és hírnév reményében. A XIX. század Kolozsvárja több olyan hellyel büszkélkedhetett, ami a császárné nevét viselte, csak példaként emkíteném az egykori Erzsébet-utat (ma Emil Racovita) vagy az Erzsébet-hidat (a mai Magyar Színház mellett).

Erzsébet (1837-1898) I Ferenc Jozseffel való házassága révén osztrák császárné, majd az 1867-es kiegyezés után magyar királyné lett. Miksa József bajor herceg lányaként ismerte meg 1853-ban unokatestvérét, Ferenc József leendő császárt, aki azonnal szerelmes lett a 15 éves hercegkisasszonyba, Erzsébetet ugyanis nemhiába emlegették a legszebb európai főnemesi sarjként. Házasságának hosszú és, mondhatni boldog időszaka után fiának, Rudolf koronahercegnek az öngyilkossága utáni sokkból sosem tért magához. 1898. szeptember 10-én Genfben tartózkodott. Kísérőjével, Sztáray Irma grófnővel a Genfi-tó partján hajókirándulásra igyekezett, amikor egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta.

The cache is located at 30-40 meters S-SW from the Elisabeth's spring, at the root of some younger trees. After a short, but detailed research we concluded that the spring was named after Elisabeth of Bavaria, Empress of Austria and Queen consort of Hungary as the spouse of Franz Joseph I. In those times it was a common habit to name places after famous (and certainly rich) people in order to get funds and fame through them. In the 19th Century's Cluj there were several places named after the famous empress, for example the Elisabeth Street (Emil Racovita) and the Elisabeth Bridge (at the Hungarian Theater).

Elisabeth (1837-1898), was empress consort of Austria from 1854 and also queen of Hungary (crowned in 1867) after the Austro-Hungarian Compromise. She was the daughter of the Bavarian duke Maximilian Joseph, in August 1853 she met her cousin Franz Joseph, then aged 23, who quickly fell in love with the 15-year-old Elisabeth, who was regarded as the most beautiful princess in Europe. After a long period of happy marriage the suicide of their only son, the crown prince Rudolf, in 1889, was a shock from which Elisabeth never fully recovered. It was during a visit to Switzerland that she was mortally stabbed by an Italian anarchist, Luigi Luccheni.

Rejtett-forrás, geoláda

2011-02-28T02:34:00.000-08:00

Vajon van-e magasztosabb dolog az anyaföldből, kövek közül fakadó, megfáradtak szomját oltó kristálytiszta forrásvíznél? Nem tudom. Mindenesetre ezért neveztem a Kolozsvár környéki forrásokról szóló sorozatunkat Megszentelt Források-nak. Ennek a sorozatnak az ötödik darabja lett ez a geoláda. Az áldott források, a szent kutak ősidőktől fogva szerepelnek az emberiség szakrális fogalmai között, akár pogány, akár keresztény kontextusban. A mai értelemben vett sacred springs fogalom leginkább olyan vízforrásokra érvényes, amelyeknek helyi jelentősége legendákkal, mondákkal, vagy csak egyszerűen szóbeszéd útján terjed.

Olykor a forrásból, kútból felfogott víznek gyógyítóerőt is tulajdonítanak. A keresztény mondavilágban nem ritka az a jelenség sem, miszerint egy forrást valamelyik szent fakasztotta. A mi esetünkben ez a sorozat kissé profánabb megközelítést jelent: az általunk feltérképezett források szakralitása inkább a szülőföld szentségét jelképezi. Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak. (Wass Albert).

A Rejtett-forrásnak már a neve is eldugott helyzetéről árulkodik. Amellett persze ki tudja milyen titkokat, legendákat rejteget ez a hely. A Szent-János-kúttal átellenben, a Plecska-völgyön túl a Páter-gerinc alatt található forrást egyes kirándulók Pásztor-forrásként is említik. Én azonban megfogadom Tóthpál Tamás tanácsát, és az (ismertebb húsz) bükki forrás nevét az általa leírt túrabeszámolón használt neveken fogom említeni. Persze a Rejtett-forrást több irányból is meg lehet közelíteni, mi most az Erzsébet-forrástól jövet felkaptattunk az újonnan nyitott Plecska-völgy - Páter-gerinc szekérúton, majdnem a csúcsig. Alig száz méterrel a gerinc előtt, jobbra nyílik egy fenyőerdőbe vágott jelzés nélküli ösvény.

Az ösvény tulajdonképpen a Páter-út és a Plecska-völgy között húzódik északtól-délre. Ezen az ösvényen haladva, körülbelül egy kilométernyi séta után, egy lejtős tisztásra érünk ennek legalsó csücskében található szurdokvölgyben van a betongyűrűbe foglalt Rejtett-forrás. A geoládánk a szakadék túloldalán található, egy fa gyökerei között. Mindenkinek kellemes kirándulást és szerencsés geoládázást kívánunk. A láda teljes, koordinátás leírása megtalálható a geocaching weboldalon.

Szénégető körtúra

2011-02-13T22:11:00.000-08:00

Február 13-án, vasárnap csak hárman M.-val és unokatestvéremmel, K.-val vágtunk neki az immár szokásossá vált hétvégi kirándulásnak: K. egykori barátnője (már nem a barátnője amióta összeházasodtak) most nem jött velünk. A sarki kocsmánál hagytuk az autót és az erdőn keresztül Szent János-kút irányába indultunk, de hamar rájöttünk, hogy semmi értelme visszaereszkedni a forráshoz.

A városban ugyanis napok óta olvadt a hó, ezért arra gondoltunk, hogy esetleg lehetne hóvirág a Szent János-kút fölötti részen, de amikor elindultunk, rögtön láttuk, hogy szó sem lehet róla: az erdőben még bakarasznyi hó borította az avart. :) A bakarasz a rendes arasznál (vagyis a kifeszített hüvelyk és kis ujjal mért arasznál) kisebb, ősrégi népies mértékegység, melyet a hüvelyk- és a mutatóujjal mérünk.

Hosszas és fáradságos hótaposás után elnyertük méltó jutalmunkat: egy felfrissítő pihenőt a Brüll-kilátónál, ahol rövid ideig leültünk egy EKE- (vagy Voinca) -padra, és otthonról hozott másnapos juhtúrós palacsintát és narancsot falatoztunk, gyönyörködtünk a tájban és élveztük a februári tavaszhíresztelő napsütést. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.” (Wass Albert).

Bükki kemping - Mikesi gerinc - Rajka forrás

2011-02-06T23:58:00.000-08:00

Vasárnap, 2011 február 6-án sikerült egy kellemes túrát kellemes társaságban összehozni. A bükki kempingtől indultunk fel a hegynek öten, rokonok, barátok és egykori osztálytársak. A piros-fehér illetve a kék-fehér jelzésen rajtoltunk, a kempingtől kb. 4-500 méterre a kék-fehér jelzés letér jobbra, a Rajka-forrás felé, akkor még csak reméltem, hogy arra fogunk visszajönni. Mi tovább a piros-fehér jelzésen mentünk, érintettük az egykori "új" menedékházat, apám szerint ma a katonaság használja, úgyhogy semmi keresnivalónk nem lehetett ott.

Körülbelül egyórányi séta után felértünk a Mikesi-gerincre, itt aztán szerencsésen megtaláltuk egy kolozsvári ládász kolléga kindertojását. Mindenki nagyon örvendett neki, úgy látszik, mindannyiunknak hiányzik mostanában a sikerélmény :). Innen körülbelül félórányi gyaloglás után elértük a Mikesi-házak nevű tanya első házait, ott megálltunk uzsonnázni-ebédelni. Mi tulajdonképpen csak uzsonnázni készültünk, de Péternek egyedül annyi sütnivalója volt, hogy ötünknek lett ebéd belőle...

A Felek községhez tartozó Mikesi-házak nevű tanya lassan faluvá növi ki magát. Egyre több az újonnan épült hétvégi ház, sőt már családi házak is kezdenek itt-ott feltűnni. A fenti képen látható vályogház sem sokáig lesz már itt. 2005-ben egy rádióamatőr érdekes leírást közöl a tanyáról és az ottani rádióamatőr aktivitásról itt. "A statisztikák szerint Kolozs megyében öt olyan település található, melynek állandó lakossága 12 fő alatt van. Ezek: Mortesti, Starcu, Falca, Casele Micesti (Mikesi-házak) és Valea Ciresoii. Közigazgatásilag a Mikesi-házak tanya Erdőfelek községhez tartozik."...

..."Erdőfelek község a maga 1395 lakosával 61,7 négyzetkilométert tesz ki és Kolozsvártól kb. 7 km-re fekszik a DN1-es Torda felé vezető főúton. Az egykori négyosztályos elemi iskola romos épületét felújítás és használat céljára átadták az Unirea YO5KAS rádióklubnak. Itt, a rádióamatőrök önkéntes munkája eredményeként született meg a kolozsvári Unirea Sportegyesület rádióamatőr verseny- és gyakorlóállomása."

Erről volt híres eddig a Mikesi-házak tanya. Ki tudja mit hoz majd a kozeljövő ide is? Visszafelé a Sáros-Bükkön keresztül a Rajka-forrás mellett jöttünk, átsiettünk Bunkófalván és gyorsan bevágódtunk az erdőbe a kék-fehér jelzésen, hogy ne kelljen sokáig nézzük a beszármazott újgazdagok grandomániás építészeti megnyilvánulásait. A jelzés - amint reméltem - visszahozott a kemping feletti újmenedékház-útra. A túra teljes hossza a RussaMap szerint 10,35 kilométer volt és 4 óra 12 percet vett igénybe kolbászsütéssel együtt :).

Séta az egykori új menedékházhoz

2011-01-30T23:49:00.000-08:00

Ezen a vasárnapon rávettük K.-ékat, hogy tartsanak velünk a Bükki-erdőbe, az egykori új menedékház környékére. A Hajnal negyedből indultunk - nekik fel kellett előbb oda menni, hogy a "munkahelyi" kutyáikat megetessék -, felvettek minket otthonról, együtt megetettük a kutyákat, az autójukat pedig otthagyták a Hajnal negyedben és gyalog vágtunk neki a Róka-dombnak. Keringőztünk is egy kicsit az újonnan (összevissza) épült házak között, amíg az aszfaltozott útra kikecmeregtünk, ugyanis a Hajnal-negyed annyira túlnőtte magát, hogy lassan felér a Szelicsei útra.

A hajdani bokrokkal és szántófölddel szegélyezett utat, ami az egykori Bükki-tanya picinyke temetőjéhez vezetett, mára leaszfaltozták és Eugen Ionesco nevét viseli. Erre lyukadtunk ki mi is, innen a Szelicsei úton mentünk a bükki kempingig. Onnan félórányi emelkedő után megpillantottuk annak az épületnek a körvonalait, ami egykor a 10A-val felbuszozó kolozsvári sör-turisták legnagyobb attrakciója volt: az új menedékház. Ma állítólag a katonaság használja, körbe van kerítve és ezért nem lehet a közelébe menni. Falatoztunk, majd visszafordultunk és libasorban levonultunk a Hajnal-negyedbe. Az időjárás nagyszerű volt, a séta pedig oldotta az egész heti felgyülemlett feszültséget.

Páter út télen

2011-01-23T23:01:00.000-08:00

Erdő széli domboldal, mintha minket várna -
Hótakarót hint a szél a didergő tájra.

Mentovics Éva: Hókristályok roppannak

Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó haja, hófehér lett.

Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó

Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Hó-puha réten roppan az ág,
büszke agancson fagy muzsikál.

Tóthárpád Ferenc: Téli csend

Szent János-kút, geoláda

2011-01-17T05:00:00.000-08:00

This is the third cache of our series, Sacred Springs. A sacred spring, or holy well, is a small body of water emerging from underground and venerated either in a pagan or a Christian context, often both. The term is commonly employed to refer to any water source of limited size which has some significance in the folklore of the local area. This can take the form of a particular name, an associated legend, or the attribution of healing qualities. In Christian legend, the spring water is often said to have been made to flow by the action of a saint.

Out of respect for what once meant St. John's Well for Cluj, we really wanted to have a cache in this zone. Unfortunately, in the past 40 years, the area was transformed from a place of pilgrimage for hikers, into a 'picnic place' with carwashing, football, mother-in-laws, grills, sausages, smoke and folk music. Recently the 'place' doesn't even exist: some houses were built on the site. Luckily, the spring still exists, they have not demolished or fenced it, as was the case for Peak Peana (which they say it's on private property now).

Ever since the early nineteenth century, St. John's Well and Plesca Valley were the most beloved recreational areas of Cluj. Although most people who drank from the spring liked its waters' qualities, from time to time appear talks about how safe is to use water here. Thus we suggest that rather than go out to "picnic" at St. John's Well, to take a trip on a route that goes from the well and is marked with red triangle and reaches Brull Belvedere, where there is another cache of ours.

Total length is 6 kilometers and can be completed in approx. 2 hours. You can come back through Garbau Valley to the main road, or on the crest of the Dumbrava Hill on a path with blue cross marking, also to the paved road. Or of course you can return on the path marked with red triangle to St. John's Well. The cache named after the spring is placed approx. 500 meters west of the well, at the root of a tree near the trail marked with red triangle.

Szénégető körtúra

2011-01-17T02:20:00.000-08:00

Házassági évfordulónk napján, amikor bárki más egy jónevű vendéglőbe vagy valamilyen fancy szórakozóhelyre viszi el feleségét, ahol sok pénzt el lehet költeni, mi inkább a jó öreg Bükköt választottuk, mert sem pénzünk, sem kedvünk nem volt másra. A séta 7,6 kilométert tett ki, az idő gyönyörű volt, (végig sütött a nap) és a sár sem volt akkora, mint amekkorának képzeltük volna hóolvadás után. Az átlaghőmérséklet olyan 7-8 fok körül lehetett. Utolsó percben P. is bejelentkezett, úgyhogy a Santa Fével indultunk San Juan forrása felé. Arriba! A körút megállói a következők voltak: 1. Indulás a Gorbó-völgyi letérő sarki kocsmájától, pihenő a Szent János-kút előtti betonasztaloknál forralt borral és hecserliteával. 2. Álmélkodás a Szent János kútnál azon, hogy ki adott építkezési engedélyt annak, aki (véleményem szerint) bitorolja a forrás környékén a telket. 3. Ládarejtés a forrástól nyugatra induló háromszöggel jelölt ösvény mentén mintegy 500 méterre a kúttól. 4. Két kilométer után rátérés a kereszttel jelölt ösvényre észak iránt. 5. Enyhe kitérő a Papok rétjére az örök voincások örök sütkérezőhelyére, ezért más tisztás keresése és persze nem találása. 6. Uzsonnaszünet majdnem a Szénégető tetején, az erdőben, grillezett-csirkemellkockás farfalle-salátával (és P. vöröshagymával!), 7. Érkezés a sarki kocsmához.

Tavaly egy környékbeli házaspár észrevette, hogy a forrás feletti erdőrészbe rendszeresen beengetik a juhokat, ezért feljelentést tettek a polgármesteri hivatalnál és különböző újságoknál, aminek eredményeképpen a hatóságok megállapították, hogy a Szent János-kút vize (többszázéves tündöklés után) nem alkalmas emberi fogyasztásra. Több helyi újságcikk így zárja a hírt: "A forrásnak nincs egy különleges története. Egy XIX. század végén felkapott kirándulóhely, közel a városhoz, a Monostorhoz. Néhány évvel ezelőtt még nagyon kellemes hely volt, most egy szűk, telkek közötti utcán lehet eljutni oda. Tudomásom szerint a vize iható. Palackokban, tartályokban vitték az emberek. ... Az Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai építették ki a kutat." mondja Lukács József történész, a “Clujul, oraşul comoară” szerzője. (ford. mobellino). A cikk eredeti, román változata elolvasható itt. Nahát ez igazán érdekes. Szerintem az újságírók itt valamit nagyon elszúrtak: Előszöris az idézet egyszerű, tőmondatos nyelvezete, sőt mondanivalója is inkább egy második elemista stílusára emlékeztet mint egy történészére. Az egyik téves kijelentése szerintem az, hogy állítólag néhány évvel ezelőtt kellemes (kiránduló)hely volt. Ezt én tapasztalatból meghazudtolom: lehet, hogy néhány évtizeddel ezelőtt, gyerekkoromban kellemes is volt és kirándulóhely is volt. Sajnos 1980 után, amikor a Monostort sűrűn beépítették tömbházakkal és azokat megtöltötték Moldvának legprimitívebb falvaiból idetelepített nehézgépgyár-munkásaival, azok úgy vették hatalmukba a Szent János-kutat és a Plecska-völgyet, mintha az édes jó anyukájuktól örökölték volna. Volt ott több mint harminc évig minden: flekkensütés, tömegfutball, autómosás és anyósháj-panoptikum, csak éppen kellemesnek nevezhető hely nem. A forrás előtti tisztás, mielőtt beépítették volna, úgy nézett ki hogy akár Kolozsvár szemétdombja is lehetett volna.

Az idézet másik téves kijelentése pedig az, hogy a Szent János-kútnak nincs különös története. Márpedig van, Nagy Péter 1926-ban Berlinben kiadott Ó, kedves Kolozsvár című könyvében leírva, abból idézek itt részleteket: A piarista templom egykor "jezsuita templom volt, a jellegzetes jezsuitabarokk építési móddal építve. Ezt tanítja a történelem és ezt tartja a hagyomány is. A hagyomány azonban már legendákat is fűz a templomhoz, földalatti alagútról szól a mese. Ez az alagút összeköti a rendházat a templommal, a templomot a Kálváriával és innen a Szent-János kútjával, ahol szintén volt egy kisebb rendház, névleg ájtatos elmélkedések háza, igazság szerint, (a hagyomány igazsága szerint) hamis pénzverő műhely, honnan a jezsuita atyák az egész világot elárasztották hamis aranyakkal. Hogy aztán idők változtán hirtelen menekülniük kellett, máról-holnapra, arra már nem volt idejük, hogy dús készletüket magukkal vigyék. "

"Rábízták a titkot, szoros eskü alatt, az egyházfira, fel is hatalmazva őt, hogy szükség szerint vehessen el a kincsekből, de soha el ne árulja azt, hanem őrizze hű sáfárként, míg majd visszatérnek. De nem tértek vissza soha. A rendházba derék piarista atyák kerültek s övék lett a templom is. A kincset pedig őrizte az egyházfi, a fia, az unokája, hűségesen, csak végső szükségben nyúlva hozzá, mert hisz' az apáról fiúra szállt, a nehéz eskü a hűségen felül is kötelezte őket nemzedékről-nemzedékre. Az unokát azonban korhely cimborák – akik a néha-néha látott régi aranypénzeken (a mintapénzek valódiak voltak) gyanút fogtak – leitatták és kivallatták és rávették, hogy a kincs helyét a Bükkben mutassa meg. El is indultak a messze útnak, egyenest a korcsmából. A hideg téli levegő azonban kivette a szesz erejét az egyházfi agyából s újra felidézte a hűség, az eskü parancsát. A Szent János kútjánál előrement; mint monda: tájékozódni a hely iránt. Valójában az alagútba ugrott s mikor a csalódott cimborák hasztalan hosszú várakozás után hazafelé menet felértek a monostori erdő tetejére, már hallották a piarista-templom harangjainak rórátéra hívó zengését. Hát ez a legenda a hajdani piarista-templomról. Igazságát bizonyítja a sok gödör, amit kincskeresők hagytak a Szent János kútja környékén. kerül-e a kincs vagy sem, ki tudná azt. Inkább lehet, hogy nem is volt..."

Mikó-kerti Mikó szobor

2010-12-26T04:27:00.000-08:00

Valamikor elsőosztályos koromban nevezték át Kolozsvárt Napocára. Sok olyan tanár, író és újságíró ugatta világgá nagymagyarságát az utóbbi húsz évben, aki annakidején nekünk dákoromán Kolozsvárt hirdetett vagy tanított. Ezért most nem szégyellem olyan nagyon, hogy a Mikó-szoborra csak véletlenül bukkantunk rá: M. egy esős vasárnapon gondolt egyet, és meg akarta nézni a Mikó-kertet. Olvastuk valahol, hogy ez volt Kolozsvár első botanikus kertje, ezért szerettük volna felhívni rá a figyelmet akár egy geoláda segítségével is. A geoláda (egyelőre) nem jött össze, ugyanis a kapus lerohant, amikor a kifagyott fűre merészeltem lépni, mi visszaszóltunk, ezután árgus szemekkel végigkísért a kerten, tehát egy gombostűt nem lehetett volna elrejteni, nemhogy egy geoládát...

A kolozsvári Mikó-kert gróf Mikó Imre nyaralójának a tizenkét holdas kertje volt, amelyet 1859-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek (EME) adományozott. A kert első Brassai Sámuel volt. 1872-ben az EME a kertet ötven évre átadta az egyetemnek, azzal a kikötéssel, hogy „az egyetem a kert parkszerűen mivelt részében jelenleg meglévő arboretumot és fruticetumot, amely csaknem teljes számmal tartalmazza Erdély valamennyi élő fáit és cserjéit, elpusztulni nem hagyja.” 1872-ben alapították az egyetem Állattani és Összehasonlító-Anatómiai Intézetét, amely a görög stílusú nyaralóban kapott helyet. Ennek vezetője az alapítástól 1890-ig dr. Entz Géza volt.

A Mikó-kertben áll Mikó Imre szobra, báró Vay Miklós műve (Golop, 1828. dec. 24.- Golop, 1886. jan. 28.) Vay Miklós a bécsi akadémián tanult, élete jav részét itt is élte le. Sok szobrot mintázott a magyarság jeleseiről: Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Pálóczy László, Kisfaludy Károly és Deák Ferenc. Több művének kőfaragó munkáját Izsó Miklós végezte. "Ifj. Vay Miklós báró, a volt kancellár fia, jövőben Pesten egy nagyobb szobrászati műtermet fog felállítani miután minden idejét a művészet eme ága felé kívánja fordítani". (Alföld. Arad. 1861. nov. 30). Mikó Imre kolozsvári mellszobrát 1884-85 -ben készítette el az Erdélyi Múzeum Egyesület megrendelésére, a szobrot 1889-ben avatták fel. A talapzat felirata: „Hídvégi gróf Mikó Imre, az Erdélyi Múzeum alapítója, a nemzeti tudomány nagylelű pártfogója s buzgó művelője dicső emlékének a hálás Múzeum Egylet.”

A talapzat alsó részén egy másik felirat is található: egy Claudius Claudianus (c. 370 – 404) idézet első része: Peragit tranquilla potestas quod violenta nequit; [mandataque fortius urget imperiosa quies]. (A nyugodt hatalom véghezviszi, amit az erőszakos nem tud.) Mikó Imre egész életfelfogását jellemezte ez a jeligéje, korára és önmagára találóan így ültette át ezt magyarra: "Mit erőszakkal nem, csöndben és halkan munkálva véghezvihetünk."

Belvedere Brüll

2010-12-04T07:53:00.000-08:00

Belvedere in Italian literally means beautiful view. We invite you to visit one of the most beatiful places in Cluj's Faget forest: a scenic viewpoint named after an enthusiastic excursionist. Emanuel Brüll (1884-1951) - the tireless former vice-president of Transylvanian Carpathian Association (EKE) - was German language and literature teacher at the Reformed College of Cluj. He was a Hungarian linguist who did a lot to improve language and ortography, he had published not less than 76 works on this subject.

"Those who knew Emanuel Brüll, know how passionately he loved nature. Not only on school holidays, but often on weekdays he walked out in nature. He consciously preached, viva voce, and also by the persuasive power of the pen that people should not be kept apart of nature, and that especially the intellectual worker needs to relax by rhythmically recurring trips to nature in order to preserve physical and mental flexibility. That is why a significant part of his promotional articles are about hiking: no one offered with more persuasive power for both the young and old this way of keeping health and physical flexibility... "( A.T.Szabó: Language and past).

Belvedere olaszul szép kilátást jelent. Szeretnénk meghívni benneteket arra a kirándulásra, amely során megismerhetitek a kolozsvári Bükki-erdő egyik legszebb helyét: azt a gyönyörű kilátóhelyet, amely egy szenvedélyes kolozsvári kirándulóról kapta nevét. A fáradhatatlan Brüll Emmánuel (1884-1951) - az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) egykori alelnöke - a kolozsvári Református Kollégium magyar-német szakos tanára volt. Brüll fáradhatatlan nyelvész volt, sokszor túratársait is kijavította, ha azok a nyelvtan törvényei ellen vétettek, nem kevesebb mint 76 nyelvművelésről szóló munkája látott napvilágot élete során.

"Akik ismerték Brüll Emánuelt, tudják, hogy szenvedélyesen szerette a természetet. Nemcsak a tanítási szünnapokon, sokszor hétköznap is kiment a természetbe. Tudatosan vallotta, környezetében élőszóval és ezen túl a toll meggyőző erejével is hirdette, hogy az embernek nem szabad kiszakadnia a természetbőI, a szellemi munkásnak meg éppen szüksége van a szabályos időközökben, ütemesen megismétlődő kikapcsolódásra, mind a testi, mind pedig a szellemi rugalmasság megőrzése érdekében." (Szabó T. Attila: Nyelv és múlt).

Páter úti geoláda

2010-11-29T02:24:00.000-08:00

This time we invite you to walk about 3 hours round trip on one of the most beautiful trails in Faget forest. It is a tourist trail that goes on the crest of the hill called Capu Dealului, and it's even marked with red stripe. (The red stripe leads to Turda Gorges). The path starts at the end of public transportation line in Manastur district (more exactly from the left of the Unirea Park's entrance gate) and leads above the crest of the hill, east of the paved road, straight to the Faget tourist shelter (which is now derelict).

Our friends and acquaintances talk about this route as a Road Páter, as it was named after a famous Transylvanian botanist who lived and worked in Cluj in the late 19th century and early 20th century. We advise you to walk all the way from Manastur up to the lodge (even if you find the box) because this is a very easy and pleasant journey.

Béla Páter (1860-1938) was one of the most famous botanists of Transylvania. He was a European class researcher of medicinal plants. After finishing his studies at home and abroad, in 1894 reached Professor of Botany at the Faculty of Agriculture, Cluj, and later became rector of the newly created Academy of Agricultural Sciences. In 1904, for the first time in the world (!), he established a research station of medicinal plants in Cluj, where he was manager until 1931.

He did experiments with no fewer than 136 species, in most cases being the first who published scientific papers about the possibility of their cultivation. The most important works of Béla Páter are Wild Medicinal Plants (Ed. Bucovina, Bucuresti, 1926) and Medicinal Plants' Culture (Ed. Bucovina, Bucuresti, 1927) both published in Romanian.

Szolnok-Doboka vármegye (?)

2010-11-21T11:54:00.000-08:00

Vasárnap, november 20.-án egy egész heti esőzés után úgy döntöttünk, hogy autós kirándulásra indulunk a Mezőség keleti határa mentén, a Szamoshátra. Tulajdonképpen M.-val egy geoládát akartunk megkeresni Dobokán (GC252QA Cetatea Dabaca), de a túra amellett is külön élményt jelentett, ugyanis mindketten most jártunk először ezen a vidéken. Az útvonal ez volt: Kajántó (Chinteni), Bodonkút (Vechea), Diós (Deusu), Báboc (Babutiu), Sólyomkő (Soimeni), Páncélcseh (Panticeu), Magyarderzse (Darja), Lónapoklostelke (Paglisa), Doboka (Dabaca).

Doboka vára államalapítás kori földvár volt, az egykori Doboka vármegye székhelye. 1068-ban innen indult Salamon király Géza és László hercegekkel a besenyők ellen a cserhalmi csatába. Utolsó várnagyát Izabella királyné idejében említik. Valószínűleg a 16.- 17. századig lakták, sorsa ismeretlen. A vár régészeti feltárása az 1940-es évek elején kezdődött, 1960-ban a vár sáncát 2 m magasságban helyreállították. A középkori falu a mai település központjától mintegy másfél kilométer távolságban feküdt. (wiki)

Az 1876-os megyerendezéstől a trianoni békeszerződésig a falu Szolnok-Doboka vármegye Szamosújvári járásához tartozott. 1910-ben 1232, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1992-ben a több faluból álló község egészének 1925 lakosából 1672 román, 143 magyar, 108 cigány és 2 német volt. 1944 októberében a román csapatok bevonulásakor nagy csapások érték a település magyar közösséget, a református lelkészt is ekkor űzték el. Az elmúlt évtizedekben az asszimiláció, elvándorlás és ez elöregedés apasztotta tovább a dobokai magyarok létszámát. (wiki)

Hazafelé jövet egy fénykép erejéig megálltunk Páncélcseh "főterén". Itt szomorú és lehangoló látványt nyújt az egykori magyar templom. ... a templom legnagyobb ellensége nem a csintalankodó kölyökhad, hanem sokkal inkább az időjárás. Az épületet rendezetlen bozót nőtte körül. A dombra épített református, egykor katolikus templomhoz vezető ösvényt egy rozoga, dülöngélő kapu jelzi. A bejárat mellett rostokoló rozsdás vashalom, a málladozó falak egy letűnt időről tanúskodnak, amelynek folytatásaképpen a tőszomszédságban található gondozott ortodox templom mutatkozik. A református templom kulcsőrzője, egyben harangozója szerint a kisebbik harangot már elvitték, míg a nagyobbikat, a 450 kilogrammost is hamarosan elszállítják megőrzés végett. A templom megmentése felől a páncélcsehiek sajnos nem tudnak biztatót mondani. (Borbély Tamás: Páncélcseh magyar maradékai - Templomtető a szél útján).

Szénafüvek Earthcache

2010-11-07T04:11:00.000-08:00

A november eleji vasárnap napsütésese mindenképpen arra ösztönzött, hogy kimenjünk a természetbe, de talán ha nem is sütött volna, akkor sem maradtunk volna otthon. Mai választásunk a Szénafüvekre esett, két okból is. Az első ok Ajtay Ferenc tanár úr Kolozsvár Környékének Kirándulóhelyei című dedikált :) könyve, melynek Szénafüves fejezetével régóta szemezek, a második (döntő) ok pedig Barlang-Ászok új, virtuális, multimegállós (ám sajnos csak nekünk, magyaroknak szóló) geoládája. Veni Vidi Vici és lám, kiderült, hogy életemben először jártam ott, annak ellenére hogy eddig szentül meg voltam győződve róla hogy már többször voltam a Szénafüveknél. Én vétkem én vétkem én igen nagy vétkem... Balga fejemmel annyi éven keresztül azt hittem, hogy a Szénafüvek az Irisz telep feletti, Kolozsvárra néző domboldal. Nec me pudet fateri nescire quod nesciam. a.m. Nem szégyellem bevallani, ha valamit nem tudok. (Cicero). (Ezt persze csak úgy mondom...)

Hát ezért most mea culpa, és bűnhődésképpen következzen a rezerváció leírása, már amit csak össze lehetett róla szedni az interneten. A leírás alapja életem első earthcache-ének angol és román nyelvű bemutatója, az earthcache pedig nem más, mint a geoláda láda nélküli változata, amit különös geológiai jelentőségű helyeken szoktak 'elrejteni'. Szóval láda nincs, a megtaláló lefényképezi magát a megadott helyszínen és válaszol néhány, a 'rejtekhellyel' kapcsolatos kérdésre. A Kolozsvári Szénafüvek Természetvédelmi Terület Kolozsvártól északra, mintegy 6 km-re fekszik. A Szénafüvek eredetileg 7,5 hektáros területét már 1932-ben védetté nyitvánították. A természetvédelmi terület nagysága változott az eltelt évtizedekben, 2004-ben egy kormányrendelet alapján pedig jelentősen kiterjesztették, így jelenleg a védett terület 99,2 hektár. Jelenleg a Szénafüvek Természetvédelmi Terület gondnoka a Zöld Erdély Egyesület. Legalább annyit elértünk húsz év alatt, hogy nem korrupt állami alkalmazottak felügyelik rezervációinkat.

A Zöld Erdély Egyesület egyik pannójából megtudhatjuk, hogy a Kolozsvári Szénafüvek Természetvédelmi Terület két rezervátumból, illetve három parcellából tevődik össze. A Koporsók rezervátum két parcellából áll: a 91,5 ha-os Koporsók és az 5,5 ha-os Lepkerezervátum (Maculinea nausithous) parcelláiból. A Pokolköz rezervátum pedig 2,2 ha védett területet tesz ki. 2007 óta, a környezetvédelmi miniszter rendelete alapján a három parcella egy európai érdekeltségű védett területet képez. A Kolozsvári Szénafüvek-Koporsók megnevezésű 99 ha-os természetvédelmi terület a NATURA 2000 ökológiai hálózat részévé vált. A természetvédelmi terület célja megőrizni a talajcsuszamlások által kialakított táj változatos élőhelytípusait, a sztyeppe-jellegű növénytársulások jellegzetes növény- és állatvilágát, illetve megóvni a romániai és a nemzetközi jogszabályok által védett itt fennmaradt fajok populációit.

Most pedig legnagyobb tisztelettel kénytelen vagyok ellentmondani a Barlang-Ászok-nak, akik a magyarországi virtuális ládájuk leírásában azt írják, hogy a földcsuszamlások során keletkezett kiemelkedések tudományos neve hepe. Téves, a kiemelkedések neve HUPA. Ajtay professzor Kolozsvár és környéke geológusszemmel című munkájából kitűnik, hogy Erdélyben a suvadásokkal és hegycsuszamlásokkal tudományos megközelítésben először Dr. Koch Antal, majd Dr. Cholnoky Jenő foglalkozott. "A Feleki-gerinc északi és déli oldalain, valamint a Szénafüvek területén levő suvadások annyira jellegzetesek, hogy éppen itt, ezeken a helyeken nyert polgárjogot a magyar geomorfológiai szakirodalomban a hepe – mélyedés és a hupa – kiemelkedés fogalma, ugyanakkor a suvadás részeinek az elnevezései, mint a suvadás nyelve, karéja, homloka, oldalszakadása stb. Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár, a magyar geomorfológia atyja itt, ezeken a helyeken tanulmányozta és írta le a suvadások típusait és készített olyan élethű ábrákat, melyeket ma is előszeretettel használunk az egyetemi és középiskolai oktatásban."

És akkor most próbáljuk meg a hepehupás Szénafüvek hepéit és hupáit megkülönböztetni és észben tartani: a koporsóknak nevezett képződmények becsületes magyar neve hupa, a hupák között található mélyedések neve hepe. A mélyedésekben meggyűlt víz pedig a hepe-tó. Ha logikus, irodalomban használt, megszokott sorrendjükben idézzük őket (hepehupa) akkor logikus, eredeti sorrendjüket képzelhetjük magunk elé: előbb volt a sima föld, megcsúszott, abból lett a domb. Hepe majd hupa. NEM HUPAHEPE HANEM HEPEHUPA. Ugyanitt még megemlítenék még egy logikai példát arról, hogyan tarthatjuk észben, melyik a sztalagmit és melyik a sztalagtit. Ezt Kovács Zoltán egykori osztályfőnökömtől tanultam, aki ha fizikára nem is, de arra megtanított, hogy az ember és természet közötti kapcsolat nem a testben, hanem a lélekben kezdődik. Tehát: a sztalagmit és sztalagtit közül melyik van lenn? Amelyiket megfoghatjuk. MIT foghatunk meg? A sztalagMITot...

Egy "hely" utolsó napjai

2010-10-10T00:23:00.000-07:00

Siheder koromban, amikor még nem mindig a lányokon járt az eszem, olykor eljártam édesapámmal gyűjtögető-kirándulásaira. Ez azt jelentette, hogy bármit begyűjtött, illetve begyűjtöttünk, ami éppen akkor termett vagy érett. A hetvenes évek elején (a Györgyfalvi negyedben laktunk) elég volt a Békásba kimenni: tele volt az útmente bodzával, szederrel, kökénnyel, a tisztások pedig kakukksalátával, szegfű- és csiperkegombával, a Békás-patak vize pedig olyan hideg és tiszta volt, amilyennek már csak elképzelni lehet negyvenéves távlatból. Még gyümölcsöt is lehetett szemelgetni a borháncsi tanya elhagyott imaházának kertjéből. A hetvenes évek közepétől viszont kiszorultunk a Békásból: egyre több lett a kocakiránduló és a szemét, egyre kevesebb lett a "hely".

Idővel apám felfedezte a györgyfalvi erdőt és legelőt, ami most visszagondolva nem lehetett más, mint a gyűjtögetők Kánaánja. Ujjbegyni szedreket ettem az erdő faluszéli végében, hatalmas málnabokrok lepték el az irtást a falu és az erdő közt, a falu kerekes kútjától felfelé pedig kalapszám szedtünk szegfűgombát. Egyszer édesapámat a györgyfalvi asszonyok le is akarták szállítani a kurszáról, mert a szatyrai tele voltak "bolondgombával". Éppen őzláb(arató)szezon volt... Miután összeházasodtunk, M.-t is bemutattam a györgyfalvi erdőnek és legelőnek, jószívvel fogadták őt is: mindig több gomba jutott neki, mint nekem... Három évvel ezelőtt itt szedtünk több szatyor lilatönkű pereszkét. Ezért ez a mi egyik örökös "helyünk" lett. Minden vérbeli gyűjtögetőnek megvannak a maga "helyei", ahová nem szívesen viszi el rokonait, barátait sem.

Sajnos györgyfalvi "helyünk" utolsó napjait éli. Ugyanis itt halad majd Kolozsvár délkeleti terelőútja, ami a Torda-Beszterce útvonalon haladó járműveket kitessékeli a városból. Az erdőt már két-három éve tönkretették az útépítő kamionoknak szánt ipari utakkal, idén a legelőt túrták fel, erre hordják el a felesleges földet a legelő túlsó oldalán lévő gödörbe. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mint kolozsvári lakos igazán örvendek, hogy húsz évvel a rendszerváltás után épül egy terelőút amely nem engedi majd be húsztonnás kamionok hosszú sorát a Pata utcába. Mint kolozsvári turista azonban sajnálom hogy egy újabb "helyünk" esik a civilizáció áldozatául... De azért sem adjuk fel, addig járunk, amíg újabb "helyeket" találunk magunknak.

Györgyfalvi őzlábak és hecserlik

2010-10-10T00:16:00.000-07:00

Ha ősz, akkor Györgyfalva. Ha ősz és Györgyfalva, akkor rögtön kitör rajtunk egy atavisztikus, őseink gyűjtögető életmódjára való visszaütés, másszóval spájzolás. A hosszú, hideg tél éhhalállal fenyegető árnyéka már ott sötétlik az októberi ég alján, de délben még ránkvillantja mosolyát a Nap: szedjétek, gyűjtsétek amit egész nyáron érleltem számotokra, nekem erőm nincs sok már, tavaszig pihennem kell. A tanácsát megfogadva, mindent begyűjtünk, amit csak találunk: gombát, gyümölcsöt, gyógynövényt, virágot és bogyót. Következzen most két spájzolható ajándéka a természetnek, az őzlábgomba és a csipkebogyó.

A nagy őzlábgombához kevés gomba hasonlít. Csak két rokon faj, a csipkés őzlábgomba és a karcsú őzlábgomba téveszthető össze vele, de mindkettő ehető, ismertetőjelük, hogy jóval kisebbek az igazi, nagy őzlábgombánál. A karcsú őzlábgomba a méretkülönbségen kívül másban alig különbözik a nagy őzlábgombától. A csipkés őzlábgomba azonban halványbarnás - fehéres színű, kalapja alig pikkelyes, a széle pedig a szakadozott burokmaradványoktól csipkés, és ez a faj fű között, réten, legelőn terem. A mérgező vörhenyes és rozsdás őzlábgombák, valamint ezek rokonai lényegesen kisebbek, szegfűgombánál alig nagyobbak, és a feltűnő nagyságkülönbség miatt nem téveszthetők vele össze.

A csipkebogyó tartalmazza a legtöbb C-vitamint az összes vad és kerti gyümölcs közül, sőt C-vitamin-tartalma tízszer nagyobb a citroménál. Már az ókori népek is felismerték gyógyító hatását, főként a sorvadásos betegségek ellen. A C-vitamin fokozza a szervezet ellenálló-képességét, a flavonoidok gyulladásgátló és antibiotikus immunerősítő hatást fejtenek ki, a pektinek pedig segítik az emésztést. A bogyóból készített gyógytea influenzás időszakban, meghűléses megbetegedések idején rendszeresen fogyasztandó. Ismeretes gyógyhatása vese- és hólyagbántalmakra, bélhurut és hörghurut esetén. Emésztésjavító hatása közismert, gyenge vizelethajtó tulajdonságú.

4C: Calvaria Catholic Church Cluj

2010-09-15T02:33:00.000-07:00

In a small village near medieval Cluj, was raised in the eleventh century a Benedictine abbey surrounded by a wall of defense. The abbey was named Monasterium Beatae Mariae of Clus and the village Monostor. This was the foundation that was built on what has been preserved and is today known as Calvaria Catholic Church, dedicated to St. Mary. With an oval formed fortification and built on a hill, the church had ditches to the south, east and west, to north there is a natural steep slope. Historical sources define the years 1060 - 1063 during King Bela I, as the founding period of the abbey.

The building has lived many periods of increase and decline. Initially it was a basilica with three naves, which was subordinate to the Archdiocese of Esztergom. The monastery was destroyed in 1241 after the Tartar invasion and rebuilt by King Béla IV in 1263. In 1581 Prince Stephen Bathory gave the monastery to the Jesuit Order. Another sad episode in the history of the monastery was written during the Tartar invasion of 1658-1661 when it was again destroyed. In the eighteenth-century the building was used as a weapons depot, thus its destruction has been accelerated.

In 1896 the Roman Catholic Diocese of Transylvania rebuilt and restored the ship of the church and the vaults and walls of the choir. In 1922 the buliding was rented to the Greek Catholic Church for a symbolic amount, the Roman Catholic Church retained the ownership rights. After the Communists came in 1948, the church was given to the Romanian Orthodox Church, which used it until 1990. Since 1994 the building belongs to the Roman Catholic Church again. Access is via the hill on the south-east corner of Calvaria. At entry, the two buildings are the Calvary Chapel built in 1831, and the Bell Tower designed by Károly Kós in 1922.

Brassói Geoquest

2010-09-04T22:12:00.000-07:00

Szeptember első hétvégéjén, egy aránylag mozgalmas nyár befejező akkordjaként leutaztunk Brassóba geoládázni. Alig egy héttel azelőtt szervezték itt meg a Geoquest Transylvania nevű ládamaratont, így mi is le szerettük volna aratni a magunk részét. Megszállni a barcarozsnyói Casa Leah nevű panzióban szálltunk meg, előnyére szolgált az ár (~15 EUR/szoba/éjszaka), hátrányára a Brassótól lévő (nagy) távolság és a csatornabűz. Azonkívül minden rendben volt. Pénteken érkeztünk, innen jártunk be szombaton és vasárnap Brassóba geoládákat keresni, illetve ezáltal a város legérdekesebb nevezetességeit megnézni. Ízelítőül bemutatom Brassó néhány nevezetességét:

Barcarozsnyón található Erdély legnagyobb parasztvára. A panzió teraszáról készült kép jobb felső sarkában is látható várat a város szász lakossága építette ki a 15. században, majd Báthori Gábor 1612-es ostroma után. Ha sereg közeledett, a rozsnyóiak felköltöztek a vár falai mögött fölhúzott lakóépületekbe és itt, mintegy ideiglenes faluban várták ki a veszély elvonulását. Falai átlagosan öt méteres vastagságúak. A várudvaron lévő 146 méter mély kutat 1623 és 40 között állítólag két török hadifogollyal fúratták ki, miután a vízutánpótlás korábbi, ciszternás megoldása Báthori Gábor ostrománál kudarcot vallott. Utoljára 1848-ban használták a város polgárai védelmi célra, amikor ide menekültek Bem serege elől. A vár kedvező fekvésének köszönhetően nyaranta látogatott turistacélpont.

Akárcsak Kolozsvárnak a Szent-Mihály templom, Brassónak legismertebb épületévé, mondhatni szimbólumává egy másik templom vált: a híres Fekete-templom, a mai Románia legnagyobb temploma. Nevét az 1689. április 21-én a város legnagyobb részét elhamvasztó tűzvészről kapta, amelyben bekormozódott. A modern kori felújításkor eltávolították róla a koromréteget. 1383 és 1477 között épült, a tatárjáráskor elpusztult Szent Katalin-templom helyére. 1542-ben, a város reformációja idején az evangélikusoké lett. 1542 októberében itt tartották az első német nyelvű evangélikus istentiszteletet Erdélyben. 1544-ben, Luther személyes ajánlására Johannes Honterust választották lelkészévé.

A Fehér-torony bár falakon kívüli őrtorony volt, mégis a brassói városerőd szerves részét képezte. A torony a Belváros felett északkeletre emelkedő Hernyó-hegyen, a Pojánára vezető út mellett található. 1460 és 1494 között épült. A város felé zárt félkör alaprajzú tornyot a Graft-bástyával felvonóhíd, lépcső és a mellette futó védőfal kötötte össze. (A torony 30 méterrel fekszik a bástya fölött, a nemrég ismét megépített lépcső hossza 59 méter.) Magassága 20 méter, átmérője 19 méter. Eredetileg ötemeletes volt, falaiba szuroköntő nyílásokat vájtak. 1678-ig az ón- és rézöntők vigyáztak rá, békeidőben is két ember őrködött benne. Az 1689-es tűzvészben leégett és 1723-ban állították helyre. A 2000-es években újították fel.

A Fekete-torony Brassó négy középkori külső őrtornyának az egyike. A Hernyó-hegy oldalában, a Kovácsok bástyájához közel áll. Nevét annak köszönheti, hogy 1559-ben, villámcsapás következtében leégett és a koromtól több száz éven keresztül fekete színű volt. Felújítása során 1995–1996-ban vitatható módon eltávolították róla a koromréteget és üvegtetővel fedték be. A 15. században, a Fehér-toronnyal egy időben emelték, de csak 1541-ben említették először. 11 méter magas, három emeletes, alapterülete 25 m², a falak vastagsága a földszinten 1,7 m. A Kovácsok bástyájával felvonóhídon és föld alatti alagúton keresztül érintkezett. Első műemléki felújítására csak az 1990-es években került sor, miután 1991-ben az esőzések miatt déli fala leomlott. Belsejében régi fegyverekből látható kiállítás.

A Katalin-kaput az 1526-os árvíz után építették a korábbi, 1522-ben említett Szentlélek-kapu helyén. Nevét onnan kapta, hogy a Katalin utca végén helyezkedett el. Az utca és a körülötte fekvő negyed névadója a „szürke nővérek” kolostora Alexandriai Szent Katalinnak szentelt kápolnája, amely az utca másik végében állt. 1559-ben építették a kapu ma is látható négyszögletes alapú, háromszintes kaputornyát a reneszánsz toronysisakkal és a négy fiatoronnyal, amelyek a város pallosjogát jelképezik. Kezdetben mind a nyolc lőrés mögé egy-egy kőhajító gépet állítottak. A külső oldalán húzódó vizesárkon felvonóhíd tette lehetővé az átkelést. 1827-ben a kaputorony kivételével lerombolták, a kaputornyot raktárnak rendezték be, nyílását pedig befalazták. Modellül szolgált a budapesti Vajdahunyad vára délkeleti, ún. Katalin-bástyatornya számára.

A Bolgárszegi-kapu (Poarta Şchei, Waisenhausgässer Tor) 1827-ben épült, klasszicista stílusban. Rajta keresztül halad át a forgalom java része a városközpont és a Bolgárszeg között. Három kapuívből áll: két kisebb gyalogosok számára és egy nagy ív a járművek számára. A Katalin-kaputól az 1927-ben, eredetileg óvodának épült egyetemi épület választja el. 1955-ben eltávolították róla a feliratait elborító kúszónövényeket. A kaput közelmúltban újították fel.

A brassói Fellegvár a Fellegvár-hegy tetején, 651 m tszf-i magasságban épült erőd. A hegyen először 1524-ben építettek erődöt fából, amely egy félkör alakú toronyból és védőfalból állt. 1529-ben a Szapolyai-párti Petru Rareş, mint a Ferdinánd-párti Brassó erődjét lerombolta. 1554–1557-ben építette föl kőből Castaldo. 1618-ban tűz rongálta meg, de 1625–1630-ban kibővítve újjáépítették és ezt a formáját őrzi máig. A négyszög alaprajzú erőd sarkaira négy olaszbástyát építettek, tornyokkal erősítették, egyetlen kapuját felvonóhíd segítségével tudták lezárni (a mai kapu nem az eredeti, hanem 1817-ben készült). Ekkor fúrták 81 méter mély kútját is. Raktárként és határőrkaszárnyaként is használták, majd a 18. század végétől kezdve rövid megszakításokkal egészen 1954-ig börtön működött benne. 1848 előtt sörözőt is üzemeltettek falai között. A várban ma középkori étterem és fegyverkiállítás működik. A domboldalt parkerdő borítja, melyet sétányok szelnek át.

Budapesti ládamaraton

2010-08-20T21:37:00.000-07:00

Kenderes és Pilis

2010-08-19T21:18:00.000-07:00

Berekfürdőzésünk után Budapestre indultunk, de útközben beugrottunk Kenderesre, majd Pilisre egy-egy geoládát levadászni. A kenderesi láda állítólag a temetőben található Horthy-kripta mellé van elhelyezve, de sajnos nem találtuk meg. Viszont a kegyhely éppen felújítás alatt állt és a munkások nagyon kedvesek voltak, megengedték, hogy szétnézzünk a kriptában. Itt tudtuk meg, hogy a Horthy család a XIX. század második felében jutott örökséghez Kenderesen. 1993. szeptember 4-én hozták haza Portugáliából, és helyezték örök nyugalomra Kenderesen vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és felesége földi maradványait.

A hazahozatal kezdeményezője Szimon Miklós hosszújáratú tengerészkapitány volt, akinek elképzelése egybeesett a Horthy család tagjainak, így elsősorban özvegy Horthy Istvánné és fia, ifj. Horthy István akaratával. Az ügy mellé állt mások mellett Kéri Kálmán tábornok, az akkori országgyűlés korelnöke, a kormányzó egykori szárnysegédje. Az 1993. szeptember 4-én lezajlott újratemetés tízezreket vonzott Kenderesre, az Antall-kormány tagjai azonban nem merték felvállalni, hogy Magyarország volt kormányzójának állami temetést szervezzenek, így az eseményen csak magánemberként vettek részt.

Horthy Miklós Kenderesen született 1868. június 18-án. Az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909-1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után Horthy megszilárdította az államhatalmat. 1920 március 1-jétől 1944. október 15-éig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Emigrációban, a portugáliai Estorilban hunyt el 1957. február 9-én. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról.

Utazásunk Pilisen, a Gerje-patak forrásánál található geoláda megkeresésével folytatódott. Állítólag a Gerje-patak forrásának az elmúlt években újjávarázsolt területe még nagyobb parkkal fog kibővülni. De amit most láttunk, az is nagyon szép volt. A táj összefüggő egységet képez az 1996-ban kialakított millecentenáriumi és a millenniumi emlékparkkal. Pilis Pest megye szívében, Budapesttől 46 km-re, a Ferihegyi repülőtértől 26 km-re fekszik a 4-es számú főút mellett. A Gödöllői-dombság nyúlványa, a Monor-Irsai dombság és a Duna–Tisza közi homokhátság találkozásánál helyezkedik el. E város határában található a Gerje patak forrásvidéke.

Berekfürdő

2010-08-16T05:15:00.000-07:00

Budapestre indultunk tulajdonképpen, de útközben megálltunk néhány napra Berekfürdőn pihenni, fürödni. Berekfürdő egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei község, amely a Karcagi kistérségben található. Az Alföld nagytájegységben, a Hortobágy és Nagykunság középtáj határán fekszik, a Tiszafüred-Kunhegyesi sík Kistájában. Autóval számunkra Karcag felől a legkönnyebben megközelíthető. Berekfürdő a Magyar Fürdővárosok Szövetségének tagja, alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos gyógyvizére népszerű termál- és strandfürdő épült, amely évente 300 000 vendéget vonz ide.

Tóni bácsi és Éva néni jártak ide éveken keresztül, tőlük hallottunk először Berekfürdőről. Annyira megtetszett nekik, hogy ugyanahhoz a családhoz visszajártak sok éven át és mindenkinek melegen ajánlották-dicsérték ezt a fürdőhelyet. Sajnos Tóni bácsi már nem megy többet Berekfürdőre, tavaly temettük. Vele együtt egy olyan elbeszélőt, aki engem mindig lenyűgözött fantasztikus memóriájával és mesélőtehetségével. Név szerint emlékezett minden kollegájára akivel pályakezdő geológusként negyven-ötven évvel azelőtt ki tudja melyik istenhátamegetti bányában dolgozott, de még azoknak feleségére, gyerekeire és történeteire is. Köszönjük a tippet, Tóni bácsi, nyugodjál békében.

Azt mondják, hogy a nagykunsági tanyavilágban a már Hajdúszoboszlóról ismert Pávai-Vajna Ferenc 1928–30-ban 2 kutat fúrt melyeknek vize a hetvenes években gyógyvízzé lett minősítve. Az 1930-as évek végén épültek az első nyaralók, az 50-es években kerültek kialakításra a település utcái. Jelenleg kb. 555 lakó- és kb. 546 üdülőingatlan van, valamint 2 gyógyszálló és 1200 vendég fogadására alkalmas kereskedelmi szálláshely. Berekfürdőnek nincs évszázados múltra visszatekintő történelme, az 1920-as években ezen a vidéken mindössze 5 tanya állt 35 lakossal. A Karcag - Kunmadaras közötti területen, a Tatárülés nevű vasúti megállótól mindössze egy ősszel-tavasszal járhatatlan földút vezetett a pusztába.

A változások persze itt is elkerülhetetlenek voltak. A geológusok figyelme az első világháború utáni években az Alföld felé irányult, úgy vélték, hogy itt gazdag szénhidrogén lelőhely található. 1925-ben Pávai Vajna Ferenc főgeológus vezetésével kutatásokat kezdtek. A fúrás kezdeti nehézségei után Schmidt Eligius Róbert műszaki vezetõ által irányított munkálatok 1928. január 24-én sikerrel jártak. Maga a település 1992-ig Karcaghoz tartozott, azóta önálló község.

Berekfürdő - Búzavirág Vendégház. Mondjuk ezzel egy kicsit befürödtünk, ugyanis amikor megérkeztünk a tulajdonos egy teljesen más helyre vitt bennünket, mint ami az interneten szerepelt. Merthogy neki több helyen van kiadó szobája. Végülis az egyetlen hátránya az új szálláshelynek az volt, hogy a szobából nyíló fürdőszobának nem volt ajtaja, meg hogy időnként szörnyű bűz áradt be a szobába, valahonnan a kanálisból-pöcegödörből (?). Ja meg éjszakánként részegek (is) dorbézoltak az ablakunk alatt. És lengyel szomszédaink, pobedáék a fagyasztóból a cementre ejtették a hűtőtáskánk akkumulátorait amikor a wyborowkát tették-vették.

Falusi szállásadó - 3 napraforgó. 5309 Berekfürdő Búzavirág u. 27. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket vendégházunkban. Helyben található 5db 2 személyes fürdőszobás emeleti szoba. A szobák pótágyazhatóak. Közös konyha, nagy terasz. A kertben szalonnasütési ill. főzési lehetőség, zárt, fedett parkoló. Hát egyszóval ez nem az volt, de a célnak megfelelt. Augusztus lévén, nem is találtunk máshol helyet. Az ár pedig jobb, mint tűrhető volt: kevesebb mint 20 euró/szoba/éj.

Ördöngös-szoros, János-kapu barlang

2010-08-13T03:47:00.000-07:00

Néhánynapos aranyosvölgyi nyaralásunk során egy délelőtt elindultunk gyalog az Ördöngös völgyén felfelé. Annak ellenére, hogy a szorosban végigvezető út jó nagy szakaszát már leaszfaltozták, autós forgalomnak még nincs átadva, ugyanis a munkálatok tovább folynak, elméletileg mindaddig amíg felérnek vele az Aranyosfői jégbarlanghoz. Most egyelőre egy teljesen más irányból felkapaszkodó szekérúton lehet megközelíteni a barlangot.

Az Ördöngös-szoros, az azonos nevű völgy és patak 2.5 km-es szorosa. Az Ördöngös-patak a Szárazőr baloldali mellékvize. A szoros magas mészkőfalai között futó út négy hídon kényszerül átmenni, hiszen a völgy teljes szélességét elfoglalja. A mészkősziklákban több mint 70 barlang, kapu vagy kisebb lyuk várja a felfedezőket. Az út Felsőőr központjából indul és kb. egy kilométernyi szakasz után balra leválik belőle a Szárazőr-patak völgyén haladó út, ami Szárazőr-tanyára, Kőház-tanyára, illetve a Kojbákhoz vezet. Mi tovább folytattuk utunkat előre, az Ördöngos-patak mentén.

Rövidesen a völgy beszűkült és két nagyon magas sziklafal között haladtunk tovább. A kanyon bejárata után néhány száz méterrel, a bal oldalon tátongott a fenti képen látható Cordobana lui Gartau hatalmas árkádja. Innen már alig 200 méterrel feljebb található a János-kapu barlang. Egy nyíl jelzését követve egy keskeny hídon kellett átmenni, onnan deszkák-kövek-lépcsőkön egyensúlyozva egy kőomlás tetejére értem (M. félt átjönni a hídon) s ott tátongott előttem a János-kapu barlang (Poarta lui Ionele).

A kőtörmelék-halom a barlangban is folytatódik, itt óriási meglepetésemre a kövek közül tör fel egy patak, ami aztán az Ördöngösbe folyik. A barlang járatainak hossza 131 m, és azt mondják, hogy az időjárástól függően néha tó is van benne. A barlang látogatásához fényforrásra lett volna szükség, ez nálam nem volt, de különben sem kívánkoztam egyedül beljebb menni. Utólag olvastam, hogy járatai nagy denevér-kolóniának nyújtanak otthont.

A barlangból végül szerencsésen lejöttem és folytattuk utunkat ezen a tipikus mócvidéki tájon. A mócok az Erdélyi-középhegységben, azaz a Nyugati Érchegységben (avagy erdélyi kifejezés szerint az Ércben) élő, román nyelvű népcsoport, a románság sajátságos közösségi és történelmi tudattal rendelkező néprajzi csoportja. A mócok lakta térséget Mócföldnek (Tara Motilor) vagy Mócvidéknek nevezik Erdélyben, de nem alkot különálló közigazgatási területet. Hát itt jártunk mi és el kell mondanom, hogy nagyon jól éreztük magunkat.

Vércsorog vízesés

2010-08-12T03:20:00.000-07:00

Felsőőrről (Garda de Sus) vagy Lepusról (Arieseni) egyaránt könnyen megközelíthető a Vércsorog (Varciorog) vízesés. Mi Felsőőről jöttünk el ide, a képen látható figyelmeztető tábláig autóval, onnan pedig gyalog. A gyalogösvény a letérőtől a Vércsorog patak mentén halad, kb. 4 kilométer hosszú és fehér alapon sárga pont turistajelzéssel van megjelölve. Nagyszerű nyári túra még a legnagyobb kánikulában is (mint például a mi esetünkben), ugyanis az ösvény végig magas, hűvös fenyőerdőn át vezet.

A Vércsorog vízesés környékét vidék szépsége miatt tájrezervátummá nyilvánították. A vízesés a Vércsorog-patakon található, ahol a jellegzetes homokkő és földpát kőzetekre az őskori, permi időszak lilás, agyagos összetevői jellemzőek. Nevét a háttérben levő sziklafal színe miatt kapta. A 20 méter magasságból lezúduló víztömeg a közepén két részre szakad, majd újra egyesül. A viszonylag fiatal Vércsorog patak a Zengőkő alatt ered (Piatra Grăitoare) (1658m), völgye meredek részekkel szabdalt. A védett terület kb. 0.3 hektárt tesz ki.

Vârciorog Falls is located in the perimeter of Arieseni village, near Vanvucesti at an altitude of 1090 m. A forest road of about 4 km leads to the Vârciorog waterfall from national road DN75. There is also an indicator, here you should leave your car: N46° 28.913' E022° 43.552' . All the way along Vârciorog valley (tributary of Alb River) there is a yellow dot marking leading to the waterfall. The waterfall itself has a height of 15 meters which gives a great beauty especially at large waters. The fall's coordinates are: N46° 28.812' E022° 41.488' . Nearby there is also an old abandoned mine gallery.

Nagy-Bihar csúcs

2010-08-11T02:04:00.000-07:00

Most ezt nem azért mondom, de ez volt életem egyik legszebb kirándulóélménye... Napok óta Felsőőrön nyaraltunk, mindennap találtunk magunknak egy helyet, ahová tátott szájjal és lógó nyelvvel kiruccantunk, de azért a Nagy-Bihar csúcs volt a csúcs. M. azóta is szid miatta, hát nem volt egy könnyű túra, az biztos.

Előszöris Felsőőrön senkit nem találtunk, aki útbaigazíthatott volna merre van a Nagy-Bihar csúcs, sőt, még románul sem ismerték a Vf. Cucurbata Mare elnevezését. Aztán szerencsénkre benézett a panzióba házigazdánknak, Vladimirnak egy barátja, aki kapiskálta körülbelül, hogy miről lenne szó: azt mondta, hogy a hely, amit keresünk valószínűleg a relé (releu) lesz. Ez alatt a gyűjtőnév alatt emlegetik Romániában az összes televízió- és rádióerősítő illetve továbbító állomást.

Hát igen, a fenti képen látható tévétorony nem más, mint a relé, és minden környékbeli becsületes paraszt ezen a néven ismeri a Nagy-Bihar csúcsot. Szóval hiába is érdeklődtünk volna más nevek iránt (Vf. Biharia, Vf. Bihor, Cucurbata, Curcubata, stb.), senki nem tudott volna útbaigazítani. De a releu-hoz mindenki tudta, merre kell menni...

A Nagy-Bihar (románul: Cucurbata Mare) a maga 1849 méterével a legmagasabb hegycsúcs az Erdélyi Szigethegységben. De nem ez volt a mozgatórugója annak az elhatározásnak, hogy ezt a hegycsúcsot meg kell másznunk, sokkal inkább az, hogy valaki a tévéadó mellé egy geoládát rejtett el. Az autót a szemközti oldalon hagytuk, onnan kb. 6 kilométernyi gyaloglás után értük el a csúcsot. Addig minden szép és jó volt, a fáradságot leszámítva.

A csúcson viszont, a tévétorony mellett egy több szintes, elhagyottnak tűnő, lerobbant betonépületet találtunk, körülötte pedig szerteszét rengeteg szemét. Igazán kár érte, ugyanis a hely az Erdélyi Szigethegység legszebb pontja is lehetne. A szél is eléggé felélénkült, úgyhogy csak néhány fotó erejéig időztünk a csúcson, aztán indultunk is vissza az autóhoz. Elmondanám még a multikulturalizmus jegyében, hogy útközben gombaszedő cigányokkal, teheneket legeltető román asszonyokkal és bámészkodó cseh meg lengyel turistákkal találkoztunk.

Visszafelé ugyanarra jöttünk, amerre felfelé mentünk, csak sokkal könnyebben :). M. a képen is látható tanya kutyáinak barátságára ráérezve bevágódott az fenyőfák közé, és itt találta minden idők legszebb és legfrissebb néhány hiribegombáját. Vigyázat: ivóvíz csak a völgyekben található, illetve a fent látható tanyán. Mindenféle időjárásra fel kell készülni, perceken belül változhat az idő. Esőkabátot, meleg ruhát, sapkát vigyen magával mindenki, aki a Hegyre indul. Vihar esetén pedig a gerinc különösen veszélyes lehet.

Tauz-kitörés

2010-08-10T01:14:00.000-07:00

A Nagy-Kojbától lefelé jövet megnéztük a híres Tauz (Tőz) kitörést is. Akár hírhedtnek is nevezhetném, ugyanis itt vesztette életét 2002. október 4-én Rafal Garski, a lengyel búvár-barlangász. Emlékét ma a kitörést szegélyező szikla falába rögzített tábla (is) őrzi. Az Erdélyi-középhegység legnagyobb víztartalmú barlangját számtalan román és külföldi barlangász próbálta meghódítani.

Az elmúlt évtizedek során egy lengyel (wroclawi) barlangászklub segítségével sikerült feltérképezni a Nagy-Kojba és a Tauz-kitörés közötti közvetlen kapcsolatot és kideríteni azt, hogy a kitörés és a Nagy-Kojba közötti szakasz Románia legmélyebb vízzel telített barlangja: az itt tárolt vízmennyiség meghaladja a 25.000 litert. A kitörés Felsőőr faluból (Garda de Sus) közelíthető meg, Filea-malom (Moara Filii) tanyát elhagyva baloldalt a jelzés mentén leereszkedünk a patakhoz és egy meredek sziklafal alatt haladunk tovább.

Tíz percnyi gyaloglás után egy másik patak befolyásához érünk, amelynek mentén tovább haladunk felfelé amíg egy mészkőfalhoz érünk, ennek tövében található a Tauz-kitörés, ami tulajdonképpen nem más, mint a Kis-Őr patak (Gardisoara) forrása. A maga eddig meghódított 87 méteres mélységével az ország legmélyebb feltárt szifonja. (A szifon egy olyan vízzel telített barlangfolyosó, amelyben csak a víz alá merülve lehet továbbjutni.)

Egy olyan szerteágazó földalatti barlangról van szó, amelyben 25 tonna víz található. Maga a kitörés látványa elbűvölő. Minden barlangász álma feltárni a Nagy Kojba és a kitörés között lévő 2,5 kilométeres földalatti szakaszt. Ennek jelenleg feltárt hossza 375 m. Az ott járt barlangászok azt állítják, hogy alig 30 méterrel továan a szifon legmélyebb pontja. A szifon meghódítása vakmerő és igen veszélyes vállalkozás, ennek ellenére minden évben Európa több országából érkeznek vállalkozók.

Kőház és Nagy-Kojba

2010-08-10T00:47:00.000-07:00

Felsőőrön megejtett nyaralásunk egyik egésznapos túrája a falutól kb. 20 kilométerre történt: részben autóval, részben gyalog közelítettük meg a Nagy-Kojba-barlangot. Ez a Bihar-hegység legmagasabban fekvő barlangja, a neve után sziklafalakra utaló Kőház (Casa de Piatra) település északi végénél található. Ráadásul a Nagy-Kojba a legnagyobb bejáratú barlang a környéken: nyílása 74 m széles és 47 m magas.

Állítólag a bejárati nagy csarnok után, megfelelő felszereléssel, egy fél méter magas résen keresztül sokkal tovább el lehet jutni. Nem próbáltuk ki. Sőt, M. még a teljesen hozzáférhető előcsarnokba sem jött le... A barlang mélyében valahol - azt mondják - egy hatalmas vízfolyás található, a Kis-Őr vize, melyet alig fél kilométerrel feljebb nyel el a Kis-Kojba hozzáférhetetlen barlangja. Ennek bejáratát gyakran összesodródott faágak torlaszolják el. Majd több mint 3 kilométeres föld alatti út után, a víz a Tauz-kitörésnél (egyes források szerint Tőz-kitörés) lát napvilágot.

Akkor most elmondanám, hogy a Nagy-Kojba barlang a Kis-Őr (Garda Mica) völgyében található. Felsőőr (Garda de Sus) község központjából indultunk észak felé egy olyan úton, amely főleg szépsége miatt közkedvelt. Alig fél kilométer után leválik a "főútról" az Ördöngös-völgy, ezen a völgyön felfelé vezető út jelenleg épp felújítás alatt áll. Majd valamikor ezen az uton kényelmesebben közelíthetjük meg az Aranyosfői-jégbarlangot. De mi balra folytattuk az utunkat a Száraz-Őr patak völgyén felfelé, mely csak névlegesen száraz, hiszen a Tauz-kitöréstől lefelé állandó (és elég bő) vize van.

A Száraz-Őr (Garda Seaca) és Kőház (Casa de Piatra) települések közötti út karsztképződményekben bővelkedik, néhány jelentősebb szoros, tucatnyi barlang, több vízkitörés és víznyelő található itt. A Filesti-malom nevezetű tanya után alig egy kilométerrel baloldalt felirat figyelmeztet arra a letérőre, amely el- (le) -vezet a Tauz-kitöréshez: az ösvény nyirkos-vizenyős, a patakon kétszer is át kell gázolni, de a különleges látvány minden fáradságot megér.

Folytatva utunkat, nemsokára elérjük a Kőház-tanyát (Casa de Piatra), egy romantikus, virágerdővel övezett tisztáson épült szórvány-települést. A tanya északi végénél tábla jelzi a letérő utat a Nagy-Kojba barlanghoz. Mivel ez a barlang az árvízveszélyes képződmények közé tartozik, esős időszakokban óvakodjunk a barlang mélyebben található részeit meglátogatni. (Forrás: rejtekhely.ro).

Fanni hagyományai Felsőőrön

2010-08-08T05:46:00.000-07:00

Merthogy Fanninak igenis megvannak a maga hagyományai Felsőőrön. Többek közt az, hogy(majdnem) minden szállóvendégének (juh)túrós palacsintát süt. Mi már jártunk egyszer nála az idén Péterékkel valamikor júniusban, de akkor csak egy rövid hétvégét töltöttünk az Aranyos völgyében, Felsőőrön található panziójukban. Akkor is sütött palacsintát nekünk. A fogadó is róla lett elnevezve: Pensiunea Fany Garda de Sus. A visszajáró vendégek doamna Fanikának szólítják és ketten, Vladimir nevű férjével, rendezik a kétépületes, nyolcszobás panziót. Nekünk nagyon tetszett a kedvességük, a nagy kertjük ami hátul lenyúlik az Aranyosig és az a rengeteg kirándulóhely, ahová innen el lehet jutni. Azért is jöttünk most vissza hozzájuk egy egész hétre.

Sajnos egy windows-telepítés során a panzióról készült fényképek elszálltak, így megpróbálom szavakba önteni Fanni-vendég-tapasztalataimat. A fogadó két épületből áll, az egykori (kibővített) családi ház és egy utólag épített kisebb, ugyancsak négyszobás, fedett terasszal rendelkező piros építmény. Mi mindkét alkalommal a piros házban aludtunk, mert ez újabb és valamivel modernebb berendezésű. Azonkívül minden testre szabott, semmi luxus, de minden megvan, ami feltétlenül szükséges. Mindkét házban van egy-egy közös konyha és minden szobához tartozik külön kis fürdőszoba. Ami viszont különösen jónak tűnt, az a házhoz tartozó nagy telek (kert) több asztallal és rengeteg füvesített hellyel, ahol az összes vendég elfért anélkül, hogy zavarta volna egymást. Ja és nem említettem az árat: ~ 20 USD/szoba/éj....

Felsőőr község (Garda de sus) az Aranyos felső folyásán, Campeni várostól északnyugatra, a DN75-ös főút mentén fekszik. Közigazgatásilag 17 falu tartozik hozzá, összesen 2190 (2002) lakossal. A környékbeliek mezőgazdasági munkával, erdészettel és állattenyésztéssel keresik meg mindennapi betevő falatjukat. Na meg újabban (kezdetleges, de annál lelkesebb) turisztikai szolgáltatásokkal. A község megkapta az európai falu címet amely infrastrukturális beruházásokkal, turisztikai programokkal és mindenféle ökologikus tevékenységekkel jár együtt.

Az európai falu programhoz hozzátartozik még a Aranyosfői-jégbarlang mellett felállítandó múzeum, az utak karbantartása és egy jellegzetes mócvidéki háztartás berendezése. A falu központjában található XVIII. századi Keresztelő Jánosról elnevezett fatemplom szerepel a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium műemlékvédelmi listáján. Ebből a faluból rengeteg különleges helyre lehet ellátogatni: közel van az Aranyosfői-jégbarlang (Szkerisóra), a Ionele Kapuja-barlang, az Ördöngös-szoros rezervátum, a Vércsorog-vízesés, a Nagy-Kojba és Kis-Kojba barlangok, a Tauzi vízkitörés, a festői szépségű Kőház-tanya és reggelig sorolhatnám tovább.

Mivel a júniusi hétvégénkről, amikor felmentünk a jégbarlanghoz, nem készült bejegyzés, itt fogom megemlíteni, hogy igenis voltunk ott. A Péterék Santa-Féjével felmentünk több mint feleútig, onnan gyalogoltunk még 5-6 kilométert. Az Akol (Ocoale) tanyától ösvényen, fenyőfák között kb. háromszáz méter után drótkerítéssel bekerített szakadékhoz érkezünk. Tipikus nyáreleji időjárás volt, legalább 28 fokos meleggel. Az akna oldalába rögzített vaslépcsőkön ereszkedtünk le és az 50 méteres szintkülönbség 28 fok hőmérsékletcsökkenést jelentett. Igazán különleges érzés volt.

Fel voltunk készülve, volt nálunk meleg ruha, de láttunk olyan regáti csitriket is akik bugyiban-pólóban, elkékült ajkakkal reszkették végig a szervezett barlanglátogatást. A 3.000 négyzetméteres, jéggel borított Nagy-termet szintén acélszerkezetre rögzített járdán lehet körbejárni, azt mondják a jégtömb vastagsága fogyóban van, az 1940-es évek szintjéhez képest ma másfél méterrel alacsonyabban állunk. A látvány lélegzetállító, a jégképződmények pedig állítólag évente változnak, megújulnak. Ha egy lehetőség lesz rá, biztosan visszatérünk még ide, meg Felsőőrre, meg Fannikához...

Lómező és rókagomba

2010-08-08T05:00:00.000-07:00

Nem szívesen árulom el nektek ezt a helyet, mert meg vagyok győződve róla, hogy jövőre ellepitek gombász-szatyraitokkal Lómezőt mint annakidején választáskor a magyar hadak lovaikkal Rákosmezőt :). Felsőőr felé menet megálltunk pihenni egy Poiana Horea nevű falu szélén, egy erdőkitermelési út letérőjénél. Ennél jobb megállóhelyet keresve sem találhattunk volna... M. rögtön felnézett az erdőre, és - láss csodát - az utat szegélyező mohás part sárgásan mosolygott vissza ránk...

Poiana Horea egy mócvidéki község 424 románajkú lakossal. Úgy lett belőle Lómező, hogy valamikor Dealul Calului-nak nevezték és az akkori magyar karhatalom ugyanúgy szeretett minden helynevet lefordítani, mint a mostani román. A 19. századi nemzeti önállóságukért harcoló mócok szimbóluma lett ez a vidék. A falu 25 km-re fekszik Jósikafalvától, és csak a DJ108-as (gidres-gödrös) Albac-Câmpeni megyei úton megközelíthető. Tipikus mócvidéki falu apró, szétszórt házakkal, sok ilyen látható az Edélyi-középhegységben.

A falu a Béles-patak völgyén, több mint 7 kilométeres szakaszon húzódik. A házak egyes helyeken ún. ligetekbe csoportosulnak (Ciurtuci, Apa Calda), máshol szétszóródnak az 1300 méter magasságot is elérő hegyoldalakon. A faluban egy ortodox templom és egy elemi iskola is működik. Állítólag hamarosan elkészül a 2006-ban elkezdett ultramodern sípálya is, a tervek szerint ennek felvonója és éjszakai világítása is lesz (?). Nasztán.

Addig nem fog minket zavarni a sípálya, amíg csak télen fog működni és a nyári Lómező megmarad a mócoknak és az odatévedő gombászoknak ... Kb. háromórai "pihenés" alatt szedtünk egy veder apró, de annál finomabb rókagombát, amit később, de még aznap Felsőőrre (Fannikához) megérkezve M. lepárolt és le is fagyasztott :). Köszönjük szépen, Lómező, majd benézünk máskor is.

Jósikafalva, víztározó

2010-08-08T04:36:00.000-07:00

Felsőőrre indultunk tulajdonképpen, de Fanniéknál csak vasárnaptól lett volna szoba, mi pedig el szerettünk volna indulni Kolozsvárról szombat reggel, így Jósikafalván (Belis) foglaltunk szállást egy éjszakára. Jósikafalva egy Kolozs megyei hegyvidéki település, amely Kolozsvártól kb. 70 kilométerre nyugatra, és Bánffyhunyadtól 30 km-re, délre található. A község mócföldön, a Gyalui-havasok és a Vigyázó között helyezkedik el 1050 m tengerszint feletti magasságon, a bélesi-tó, azaz a Jósikafalvi-víztározó partján, amely a Meleg-Szamos felső folyásánál épült.

Az éjszakát ebben a panzióban töltöttük. Gombaszezon lévén nem is sokat törődtek velünk a házigazdák, a panzió földszintjén ugyanis gombafelvásárló központot működtetnek, a kapu előtt egy indulásra kész olasz rendszámú hűtőkocsi állt, az udvaron pedig egy másikba éppen pakolták fel a gyönyörű hiribegombákat. Érdekességképpen elmondanám, hogy a falusiaknak 2 dollárt fizettek érte, míg a boletus edulis világpiaci ára kilogrammonként 20 és 80 dollár között mozog, sőt 1997-ben New Yorkban 200 dollárt kértek érte.

A hátsó udvaron felhalmozott rothadtgombabűzt leszámítva a panzió igazán elsőosztályú volt. A tulajdonosok családi háznak építették, a szobák tágasak, szellősek és nagyvonalúan voltak berendezve. A fürdőszobák bármelyikét elfogadtam volna otthonra is. Állítólag nem is akárkinek adnak ki itt szobát :) Nem is volt rajtunk kívül senki aznap az egész házban, a tulajdonosok este hazamentek Bánfihunyadra és megkértek, hogy a kulcsot hagyjuk a szolgálónál aki a nyárikonyhában lakott.

A Belis-Fantanele víztározót 1970-1974 között építették a Meleg-Szamos felső szakaszán energiafejlesztési és vízgazdálkodási céllal. A tó területe 9,8 négyzetkilométer, hossza 13 km, és 990 m magasságban fekszik az Észak-Erdélyi-középhegységben, a Gyalui-hegység, a Vlegyásza és az Öreghavasok találkozásánál. Az építkezés során Jósikafalva lakóit kilakoltatták és a mai falujukba költöztették őket. Ezenkívül több tanyát (Ples, Dadesti, Giurcuta, Bolojesti) is elnyelt a felduzzasztott Szamos és csak nagyon száraz nyarakon válnak láthatóvá a romok, ezek közül a legismertebb a Giurcutai templom maradványa.

Havasnagyfalu, Dobrus tető

2010-08-07T05:23:00.000-07:00

Havasnagyfalu község Kolozsvártól 48 km-re délnyugatra, a Gyalui-havasokban fekszik, román neve Marisel. Egyike annak a 14 településnek, amelyek a megyében génmódosítás-mentes régiót alakítottak. Lakossága eddig túlnyomórészt román állattenyésztőkből és favágókból állt, most már egyre több közöttük a hétvégiház-tulajdonos is. Tulajdonképpen mi a falun csak átutaztunk, nem sok látnivalót láttam benne, ami azonban gyönyörű, az a falu fölött található tető, illetve a Dobrus-csúcs.

A Dobrus domb a Nyugati Szigethegység Természetvédelmi Terület keleti határszakaszán található. A határvonal az 1136.6 m- t jelző ponttól a Fekete-völgy (Valea Neagră) és a Meleg-Szamos összefolyásáig ereszkedik, ahonnan a Meleg-Szamos jobb partján felfelé halad a Fântânele-tóig (a park legkeletibb széle). Innen déli irányba a Valea Rea - és Ghidurilor- (Mestecaniş) patakokat elválasztó másodlagos gerincen a Har-dombhoz érkezik (1311,5 m).

Egy magyar szempontból emlékezetes esemény fűződik Havasnagyfaluhoz. Határában a Fântânel-fennsíkon esett el honvéd szabadcsapata élén 1849. július 5-én Vasvári Pál, a Pilvax-kör vezéralakja, a márciusi ifjak egyike. A falunak 1910-ben 2202, túlnyomórészt román lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Gyalui járásához tartozott. 1992-ben 1951 lakosából 1950 román és 1 magyar volt. (wiki)

Vasvári Pál emlékére tisztelői a Fântânel-fennsíkon halálának helyén emlékoszlopot állítottak. Az oszlopot az elmúlt évtizedekben többször is sikertelenül keresték. Valószínűleg elpusztult, helyére egy fűrészgyár épült. Ma a körösfői református templom előtt áll egy emlékére készített kopjafa. Jókai Mór "Erdély aranykora" c. művében Marisel néven szerepelteti helyszínként a falut. (wiki).

Sebesvár...vár

2010-08-06T05:19:00.000-07:00

Felsőőrsre indultunk M.-val néhány napra Bélesen keresztül, úgyhogy ha már Hunyadig el kellett menni, még tettünk egy 20 kilométeres kitérőt, hogy meglátogassuk a sebesvári (Bologa) várromot. Mondanom sem kell, hogy geoláda van oda is elrejtve, azt sajnos nem találtuk meg, de még mindig jobb egy sikertelen geocaching-nap mint egy sikeres munkanap :) Tehát minket Sebesvár mindenképpen visszavár.

Sebes vára ott áll, ahol Bihar vármegyéből Erdélybe vezet az út a Sebespatak és a Körös-folyó összefolyásánál, mint egyik kulcsa a "bérces hazának". Valamikor Hunyadvár és Kalotaszeg vára néven is hívták. Az előbbi Bánffy-Hunyadtól, az utóbbi a Kalotaszeg vidékről szállott rá, mivel hogy hajdanta mindkettő hozzátartozott. Királyi várnak épült, valószínűleg még az Árpád-kor végén. 1319-ből maradt fenn a róla szóló legrégibb oklevél. Ekkor Elefánthi Dezső volt benne a várnagy, régi család sarja. Jól láthatta el tisztét, mert hosszú ideig viselte s nagy tekintélyben állott, bár messziről, Nyitra vármegyéből származott el Erdélyországba. (Varjú Elemér: Magyar várak, 1932.)

Szinte szószaporításnak tűnik fel, ha megemlítjük, hogy Sebes vára is Zsigmond király alatt veszett el a koronára nézve. A Bánffyak kapták meg 1420 körül, minekutána a király már előbb felszedett volt rá egy summa pénzt a dúsgazdag és jó szerző családtól. S ennek a szerzeményüknek rengeteg értéke volt. Maga a jól épült, kitűnő fekvésű vár, egyben vámhely sokat jelentett; hát még a hozzá tartozó birtokok, faluk, puszták egész sora, nemkülönben Bánffy-Hunyad városa az egész Kalotaszeggel. Még aranybányák is voltak a várbirtokokon s ugyan szép jövedelmet hajthattak, mert 1483-ban Báthory István országbíró 500 aranyforintot fizetett csupán azért, hogy fele hasznuk egyetlen évre az övé lehessen. (Id.)

A várba inkább csak olyankor húzódtak fel a birtokos urak, ha a XVI-XVII. században Erdélyt sűrűn látogató török hordák idáig elkalandoztak. Ilyenkor jó menedék volt Sebes vára. 1598-ban Báthory Zsigmond is itt vonta meg magát, amikor a török Váradot ostromolta. Tizenötezer katonája táborozott az erősség alatt, de az állhatatlan fejedelem nem ment a szorongatottak segítségére és a biztos várból leste, merre dől el a kocka. Nem az ő érdeme, hogy még ekkor a pogány nem tudott erőt venni Szent László városán. (...) A XVII. század második felében az ország rendelt a várba őrséget s gondoskodott úgy-ahogy a falak fenntartásáról. 1687-ben Apaffi Mihály fejedelem egy hadnagyot, 11 katonát s egy pattantyúst tartott benne. Ezenfelül a Bánffyak szolgái, cselédei népesítették be a várat s ügyeltek különösen a terjedelmes istállókra. (Ibid.)

Amikor az erdélyi fejedelemségnek vége lőn, Lipót császár zsoldosai ültek be Sebesbe. 1703-ban azonban az első szóra megadták magukat Bóné András kuruc ezredesnek. Amíg II. Rákóczi Ferenc zászlaja le nem bukott Erdélyben, magyarok voltak a várban. 1708-ban a híres palotások egyik csapata szállásolt benne. De már egy évre rá megint németek őrzik a kapuját, amíg végül a haditanács rendeletére ki nem ürítették a jelentőségét vesztett erődöt. Bástyáit használhatatlanná tették, falait lerontották, nehogy még valami rebellisek tanyát verhessenek benne. Így vált omladékká Sebes vára. Már csak egy tornya áll, amelyre óvótetőt rakatott a Bánffyak kegyelete. Belsejében az összedűlt falmaradványok közt azt sem lehet felismerni, melyik minő célra épült valaha. (Ibid.)

1910-ben Kós Károly felmérte a várat és elkészítette helyreállítási terveit.

Peschendorf - a csendes falu

2010-07-31T04:21:00.000-07:00

Segesvári kiruccanásunk alkalmából meglátogattuk a legcsendesebb falut, amit valaha láttunk: Bese falut, ami románul Stejarenii, németül Peschendorf. Először azt hittük, hogy a falu teljesen elhagyott, de aztán találkoztunk két-három gyerekkel és a házakon is eléggé jól látszott, hogy mégiscsak lakják őket. Azonkívül semmi: sem kutyaugatás, sem tehénbőgés, sem szekérzörgés, még ólálkodó cigányok sem, pedig ezek mind hozzátartoznak a falusi élethez.

Bese egy nem mindennapi falu Romániában, Maros megyében. Dános község része, a trianoni békeszerződésig Nagy-Küküllő vármegye Segesvári járásához tartozott. Első írásos említése 1305-ben történt "Villa Besse" néven. Akkoriban került a falu az Apafi család birtokába. 1340-ben a Nagyszebeni tartományi képviselőház elismeri és megerősíti az Apafiak tulajdonjogát. 1493-ban Bese község átkerül a Bethlen család tulajdonába.

Mivel fontos útvonal mentén feküdt, a 16–17. században a falut a törökök többször elpusztították. Ezután még erőre kapott, de az 1800-as években már újabb pusztítás érte, ezután románokkal és szászokkal népesítették be újból. A betelepült románok megkapták a szász lakosok szabadparaszti státuszát, ezzel párhuzamosan a határt is újraosztották. A képen látható épület az egykori impozáns, ma düledező iskola és a templomkert közötti telken lévő kultúrház.

A szász telepesek első hulláma 1150 körül érkezett Erdélybe, amikor II. Géza magyar király a 12. század közepén a keleti országrész nagyobb arányú betelepítésébe kezdett. Nyolcszáz évi becsületes munka és adófizetés után a 248.000 főnyi erdélyi szász lakosság elkezdett rohamosan apadni. A 2002-es népszámlálás adataiból kiderül, hogy 44.000 román állampolgár vallotta magát német anyanyelvűnek. Hogy ebből hány szász és hány román származású, nem tudom kideríteni, ugyanis most újra "divat" errefelé németnek lenni.

Geoquest Segesvár

2010-07-30T04:17:00.000-07:00

Július utolsó hétvégéjén úgy döntöttünk, hogy leutazunk Segesvárra a tavaly itt megrendezett Geoquest ládáit levadászni. Persze ez ilyenkor nem csak ládakeresést jelent, hanem városlátogatást is, ugyanis a geoládák általában olyan különleges helyekre vannak elhelyezve, amelyeket érdemes meglátogatni. Két éjszakát aludtunk az Ana Cristina panzióban, az ár tűrhető volt, a szoba tiszta és modern berendezésű, a fürdőszoba teljesen újszerű, a wifi és a közös konyha pedig jól jött.

Segesvár egykor Szász szék központja, majd Nagy-Küküllő vármegye székhelye volt. Marosvásárhelytől 45 km-re dél-délkeletre a Segesd pataknak a Nagy-Küküllőbe ömlésénél fekszik. Az ősi magyar seg, ség dombot, halmot jelentett. Ebből keletkezett –es képzővel és az erősséget jelölő vár utótaggal a település neve. (wiki)

Segesvár ősidőktől fogva lakott hely, 1898-ban a Nagy-Küküllő jobb partja fölé emelkedő fennsíkon tárták fel a Wietenberg-kultúra leletekben gazdag telepét. A rómaiak ’’Stenarum’’ nevű katonai őrhelye állt itt, majd óbolgár nép lakott a környékén. 1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része.

A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették. Segesvár a 14. századtól szabad királyi város. Várát 1438-ban a törökök feldúlták, de a 16. században helyreállították. Mátyás uralkodása alatt polgárai részt vettek a király elleni felkelésben. 1506-ban itt erősítették meg a három nemzet unióját. 1544-ben a város protestáns hitre tért. 1562-ben az itt tartott országgyűlés után a vár piacán fejezték le a lázongó székelyek huszonhat vezetőjét. 1600-ban előbb Vitéz Mihály, majd Basta hódította meg.

Itt választották meg erdélyi fejedelemnek 1630. december 1-jén I. Rákóczi Györgyöt, 1657. november 2-án Rhédey Ferencet, 1658. október 7-én Barcsay Ákost. 1849-ben Forró honvéd tábornok foglalta el, majd Bem is bevonult ide. 1849. július 31-én határában volt a segesvári csata. 1876-ban a szász székek helyett újonnan létrehozott Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett. A várost mindvégig híres kézműipar jellemezte. 1910-ben 5486 német, 3031 román és 2687 magyar élt itt.

Láda a Tordai-hasadékban

2010-07-04T12:03:00.000-07:00

Salzburgi és budapesti kiruccanásunk során annyira belejöttünk a geoládázásba (két hét alatt megdupláztuk addigi megtalált ládáink számát) hogy most, miután hazajöttünk nagyon nehéz lett volna leállni. Aki nem tudja, miről van szó, megnézheti itt. Így vasárnap reggel gondoltunk egyet és kimentünk a Tordai-hasadékba, ott volt a Kolozsvárhoz legközelebb található cache amit még eddig nem találtunk meg. Ezúttal is Peterd (Petresti) felől közelítettük meg a hasadékot, ami számunkra azt jelenti, hogy a Bükki-erdőn keresztül a régi menedékházat elhagyva Szelicsén majd Csürülyén keresztül, a tavak mellett, a 107L jelzésű úton érkezünk olyan harminc kilométernyi döcögés után.

A Tordai-hasadék, Erdély egyik leglátványosabb és leglátogatottabb kirándulóhelye a Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között alakult ki. A természettudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre. A mintegy három kilométer hosszúságú szurdokvölgy alján, a 200 méteres magasságot meghaladó sziklafalak között folyik végig az Aranyosba ömlő Hesdát-patak.
És ez az amivel mi nem számoltunk. Június elején ugyanis országszerte olyan heves esőzések voltak, hogy a máskor jelentéktelennek tűnő Hesdát-patak mind a négy hidat elvitte, sőt a hasadék előtt található peterdi kemping betonhídját is teljesen elmosta. Mondanom sem kell, hogy a doboz a patak túlsó oldalán volt...

Nem volt más választásom, mint átgázolni a patakon a bakancsokkal a nyakamban, a túloldalon ugyanis még erdőbe kellett menni, sőt sziklákra is kellett mászni. M. mevárt a patak peterdi oldalán, én pedig valahogy átevickéltem, leültem, a pólómban megtöröltem a vizes lábam, felvettem a bakancsom, megkerestem a ládát, a füzetbe bejegyeztem a találatot, lehúztam a bakancsom, visszajöttem a vizen át, megtörulköztem, felöltöztem ... s aztán eszembe jutott, hogy a csehországi geocoin-t amit kimondottan ezért hoztunk magunkkal Budapestről, elfelejtettem betenni a ládába. Levetkőztem, átevickéltem, leültem, a pólómba már bele sem töröltem a lábam, hanem mezítláb kerestem meg a ládát, betettem az érmét, nyakamba vettem a bakancsom, visszajöttem a vizen át, megtörulköztem, felöltöztem és hazajöttünk mert közben elindult az eső :)

Budapest With Friends

2010-06-20T04:54:00.000-07:00

Salzburgból hazafelé jövet megálltunk Budapesten, ugyanis ritka és kedves vendégeink voltak: a Richardson házaspár, Barbara és Peter a Manchester melletti Rochdale-ből már januárban jelezte, hogy szeretne találkozni velünk Budapesten. Ők egy Bécs-Pozsony-Budapest hajókiránduláson vettek részt amíg mi Salzburgban voltunk, s éppen akkor értek Pestre, amikor mi. Hát ezt most már nem lehetett kihagyni. Én személyesen csak most ismertem meg őket, M. viszont két alkalommal is több hétig vendégeskedett náluk Rochdale-ban valamikor a kilencvenes évek közepén. Ezzel gondolom mindent elmondtam róluk, azonkívül hogy bennem személyesen egy békebeli, csendes, nyugodt, modoros, humoros, hozzánk képest jómódú és jóindulatú házaspár képzeletbeli alakját idézték fel.

Vasárnap reggel tízórai partraszállásuk után M. úgy gondolta, hogy angolok lévén el kéne vinni őket teázni valahova. Hát ne mondjam, hogy azelőtt való egész nap mást nem csináltunk mint térképeztük Budapest cukrászdáit, vendéglőit és egyéb turisztikai attrakcióit, hogy vajon hová hívhatnánk meg őket. Szombat este hullafáradtan értünk haza felderítőutunkról és végül mégis interneten kellett kikeresni a vasárnapi programot. Így lett első megállónk a Szent István körúton található Európa Kávéház és Cukrászda. Előre el kell mondanom, hogy az internet most sem csapott be. Az Európa az egykori Sziget Cukrászda helyén nyílt 5 évvel ezelőtt, a Margit-sziget, illetve a Vígszínház közelében. Az impozáns, elegáns külső ellenére barátságosnak tűnt a benti, vasárnap délelőtti hangulat. A széles sütemény- és tortaválasztékot még számunkra, szerény erdélyi turisták számára is aránylag hozzáférhető áron kínálta az étlap, valamint a Dallmayr Ház teaválasztéka persze angol vendégeinknek biztosította a színvonalas kínálatot.

Reggeli tea- és süteménypótlásunk után úgy gondoltuk, hogy illene megmutatni vendégeinknek Budapest néhány nevezetességét. Gondolom nekik sem lett volna könnyű például Londont bemutatni nekünk, pedig ők csak 280 kilométerre laknak a brit fővárostól, ráadásul ugyanabban az országban, nekünk viszont eléggé bonyolult volt Kolozsvárról érkezve Budapesten megjátszani a házigazdát. Valahogy mégis összejött a dolog, délelőtt előbb a Citadellához mentünk fel autóval, ugyanis Barbara valamilyen szívelégtelenség miatt nem bír sokat gyalogolni. Innen nézegettük a budai Várhegyet és a Duna két partjának panorámáját, mármint az Unesco Világörökség részét. Azután visszamentünk Lipótvárosba és megmutattuk nekik a Szent István-bazilikát és környékét. Úgy gondolom, hogy tetszett nekik, persze ezt nehéz megállapítani jólnevelt, és ugyanakkor hidegvérű emberek esetében. Ha a buszmegállóról meséltem volna nekik, szerintem akkor is az lett volna a reakciójuk, hogy hm, tényleg?

M. napokkal azelőtt már arra is megtanított, hogy az angolok nem ebédelnek. Viszont idős emberekről lévén szó, nem is hurcolhattuk őket végig a városon megállás nélkül. Így két óra körül "véletlenül" betévedtünk a Ráday utcába. A magát Ráday Sohoként meghatározó csökkentett forgalmú utcában, az egymást érő teraszok között kis kávézók, bárok, üzletek és galériák fogadják az idelátogatókat. Az általunk kiválasztott étterem Krúdy regényéről kapta a nevét: ez volt a Vörös Postakocsi. Állítólag az 1876-ban neoreneszánsz stílusban épült házban először a „Nemzeti Kávéház” működött. 1970-ben nyitotta meg kapuit a Vörös Postakocsi, persze Krúdy tiszteletére. Hát mit mindjak: az étterem minőségi kiszolgálást nyújt a belváros központjában relatív elfogadható árakon. Négy Cézár-saláta sörrel-üditővel-borravalóval olyan harminc euró volt. Utólag tudtuk meg, hogy a Postakocsi 2005-ben megnyerte a „Védnöki Táblás Ház” címét, amit a Magyarország 50 ezer vendéglátó egységéből csak 228-an birtokolnak. 2009 januárjától az étterem jogosult lett a Fehér Liliom díj használatára, amit az ország 50 leghigiénikusabb étterme birtokol.

A délutánt a Városligetben töltöttük, sétáltunk, beszélgettünk, a Vajdahunyad Várát viszont csak kívülről néztük meg, mert vendégeink már eléggé fáradtak voltak. Ezután visszavittük őket a hajóhoz, amellyel hétfő délig még itt lesznek Budapesten. Mielőtt elváltunk volna, meghívtak egy italra a MS River Navigator fedélzetére. A Navigator egy négycsillagos szállodának megfelelő, máltai lobogó alatt utazó 110 méteres luxushajó, panorámás bárral, vendéglővel, 72 szobával és 36 főnyi személyzettel. Amíg fenn voltunk és a bárban ittuk a teánkat, nem tudtam hosszabb ideig az ablakon kinézni anélkül, hogy beleszédüljek, pedig a hajó ki volt kötve. Nem is sokat maradtunk, elbúcsúztunk angol barátainktól azzal, hogy még másnap délelőtt rövid időre találkozunk. Így telt el az első olyan napunk, amikor otthonunktól négyszáz kilométerre, ráadásul külföldön voltunk házigazdák. Még annyit kell hozzáfűznöm, hogy a másnapi, hétfői délelőttöt is együtt töltöttük, átsétáltunk az Erzsébet hídon Budára majd a Lánchídon visszajöttünk, megnéztük kívülről a Parlamentet és megebédeltünk a Duna korzón. Köszönjük Barbara és Peter, hogy teljes budapesti kirándulásotokat velünk töltöttétek.

Salzburg 5: Hellbrunn

2010-06-16T04:31:00.000-07:00

Markus Sittikus von Hohenems salzburgi hercegérsek hivatalba lépése után néhány hónappal, 1612-ben adott megbízást új tartományi székhely kialakítására a vizekben igen gazdag hellbrunni hegyek lábánál. Az itáliai művészet és kultúra nagy rajongójaként számon tartott Markus Sittikus a híres dómépítő mestert, Santino Solari-t kérte fel az áhított "Villa suburbana", azaz egyfajta nyári rezidencia megépítésére. Feltételként szabta, hogy az új palota sem eleganciájában sem méreteiben nem maradhat el gyönyörű itáliai társaitól. Salzburg városának déli peremén viszonylag rövid idő alatt elkészült a nagyszerű építészeti remekmű, a hatalmas parkkal és világszerte páratlan vízi játékkal díszített Hellbrunni Kastély, mely ma is a legpompásabb reneszánsz építmények közé tartozik az Alpok vonulatától északra.

Egy dolog biztos: sem a hercegérsek egykori vendégei, sem a kastély mai látogatói nem ússzák meg szárazon a vicces uralkodó nyári palotájának körútját. Mi tulajdonképpen a kastély parkját szerettük volna meglátogatni, ám látván, hogy a kert kétméteres kőfallal van körülvéve, kifizettük a kastély bejáratánál a fejenkénti 10 eurót, majd csak miután a vízijátékokat ötödikes gyerekekkel végigszórakoztuk, azután engedtek ki (be) a parkba. A víz mindig is a kastély meghatározó eleme volt. A közeli hegyekből érkező számtalan forrás vize pezsgő élettel töltötte meg az óriási parkot. A Hellbrunni Kastély világhírű látványosságai immár közel 400 esztendeje a különleges Vízi Játékok – a bokrok és fák lombjai alatt rejtőzködő, vagy éppen a legváratlanabb pontokról előspriccelő vízsugarak.

Hihetetlen, de szinte változatlan formában, majdnem ugyanazt élvezhetjük, amit a rezidenciát lakó érsekek egykor: titokzatos, misztikus barlangok, víz mozgatta figurák és fura szökőkutak szórakoztatják a látogatókat a kastély és a park minden szegletében. Fény és árnyék játéka, ijesztő és mulatságos jelenségek – az építő és tervező művészek fantáziája egyszerűen nem ismert határokat. Hellbrunn kastélyát végül is csak igen ritkán használták érseki székhelyként. A díszes termek és a különleges vízi játékokkal tarkított, varázslatos kert a kezdetektől fogva ünnepségek, előadások, kulturális rendezvények helyszínéül szolgáltak.

Az impozáns méretű parkot 1730 körül átalakították, Franz Anton Danreiter udvari kertfelügyelő tervei alapján a „kor ízléséhez” igazították. A parkban található isten- és hősi alakokat ábrázoló szobrok a 17. század elejéről származnak. Zárójelben még el kell mondani, hogy A Muzsika Hangja című film egyik jelenetét (amikor Liesl és Franz első alkalommal randevúzik) a hellbrunni kastélypark pavilonjában vették föl. Ha már ott járunk, érdemes megnézni a pavilont is. Egyébként utazási irodák is szakosodtak Sound Of Musicra, elviszik vendégeiket a forgatás összes helyszínére.

Az egykori hellbrunni kőfejtőt Markus Sittikus színházzá alakíttatta, így jött létre a "Steintheater" (Kőszínház), Európa első szabadtéri színpada. És ha már a muzsika hangját említettem, ne feledjük: az Itáliában nevelkedett Markus Sittikus idejében, 1617-ben mutatták be az első operát Itália határain kívül, éppen itt: a hellbrunni kastély parkjában álló kőszínházban. Az opera Claudio Monteverdi "L'Orfeo" című műve volt. A korai barokk korszak egyik fő jellemzője a természethez való vonzódás volt, így a szabadtéri opera ötlete teljesen érthető, ugyanakkor gondolom az egykori kőfejtés akusztikája sem volt megvetendő. A Steintheater-t mai napig is használják nyári szabadtéri előadások bemutatására, sőt állítólag éjszakánként nem éppen hivatalos dance-partyk színhelye.

Salzburg 4: Anif

2010-06-15T04:01:00.000-07:00

Bár a csodálatos természeti környezet még Salzburg központjában is jelen van, zöldellő rétekkel, fasorokkal és tavacskákkal, az igazi alpesi környezet a város határain kívül érvényesül leginkább. A Gaisberg és az Untersberg hegyek szirtjei között, erdők-mezők ölelésében, a várost körülvevő települések kellemes kikapcsolódást ígérnek úgy a salzburgiaknak, mint az odalátogató magunkfajta turistáknak. Salzburgnak tíz bűbájos szomszédja van: Anthering, Anif, Bergheim, Elixhausen, Elsbethen, Eugendorf, Großgmain, Grödig, Hallwang és Wals-Siezenheim. Valamennyi tökéletes helyszín egy remekbeszabott téli vagy nyári üdüléshez. Néhányukat, geoládázásaink során jómagunk is meglátogattuk. Nagyszerű vendéglátóhelyek (a legelegánsabb éttermektől a hangulatos borkimérésekig), kiváló szállodák és mindenféle kategóriájú szálláshelyek várják a vendégeket.

A mi főhadiszállásunk Anifban, Herbert von Karajan városában volt, a Gartenauer szállóban. Azért nevezem városnak, mert falunak azért nem mondanám Anif-ot. Anif semmiképpen nem az, amit én falunak neveznék. Maradjunk annyiban, hogy itt élt és itt van eltemetve minden idők egyik legnagyobb karmestere, Herbert von Karajan, sőt első éjszaka a róla elnevezett utcában aludtunk a Friesachersben. Második napon átköltöztünk a Hellbrunnerstrasse 7 szám alatti Gartenauerbe, azért mert a 40 tagú csoportot állandóan szervező vendéglátóink ragaszkodtak hozzá, hogy mindnyájan ugyanabban a szállodában lakjunk. Az egykori farmerházból kialakult szállodának, bármilyen nagyra is nőtt az évek során, sikerült megőriznie családias hangulatát. A szálloda mai tulajdonosa, Gerda Wieser is mindent megtesz azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat itt. A reggeli belefoglaltatott a szoba árába, bőséges és változatos svédasztalos reggeli volt. Egyszer vacsoráztunk itt, nagyon finom volt, de már nem emlékszem csak arra, hogy Gerda is velünk evett.

Anif tehát egy Salzburgtól délre fekvő, alig 4300 lakosú bűbájos kis osztrák település. Első írásos említése már 788-ban történt, egy "Anif melletti templom"-mal kapcsolatosan. 1782-ben a Grimm testvérek is megemlítik a Brixener Volksbuch-ban, ebben egy helyi mesét közölnek amely egy parasztról és egy vad asszonyról szól. (Wilde Frau). Mint önálló község, Anif 1894-ben alakult meg, amikor Niederalm kettévált Anif-ra és Grödig-re. Később egy harmadik település is megalakult, Neu Anif néven. Itt, az egykori Swoboda-villában él (ma Casa Austria) Habsburg Károly herceg, az utolsó magyar király (és osztrák császár) unokája. 1961-ben született Bajorországban Habsburg Ottó és Regina szász–meiningeni hercegnő fiaként. És itt található még (persze a kiváncsiskodók szeme elől jól elrejtve) az Anif palota, más néven Vízipalota, valahol Anif és Salzburg között, egy mesterséges tó mögött. A palota inkább filmekből ismert, itt forgattak részleteket a Sound of Music-ból illetve a The Odessa File-ból. Nem látogatható, ugyanis magánkézben, a gróf von Moy család tulajdonában van.

A Paul születésnapjára szervezett ünnepi vacsorát nem a Gartenauerben, hanem a Freisacher-ben tartották. Ha a Gartenauer így is elég drága volt (nekünk), nahát a Freisacher az még drágább, de persze ugyanakkor luxusosabb, sőt híresebb. 1515-ben (!) jegyezték fel először ezen a helyen szálloda és vendéglő létezését, ez került 1846-ban a Freisacher család kezébe. Az 1989 óta a szállodát vezető Sabine és Michael Friesacher a hatodik generációja a családnak, aki ezzel foglalkozik. A vállalkozás a szálloda-vendéglő mellett egy állítólag óriási farmot is magába foglal, innen látják el persze a vendéglő hírneves konyháját is. Hogy azt a guineafowl-t vagyis gyöngytyúkot is ott tenyésztették-e, amit az ünnepi vacsorán ettem, azt nem tudom, csak azt hogy minden nagyon finom és exkluzív volt. Fröhliche Geburtstag, Paulie, und Danke Schön!

Salzburg 3: Salzburg

2010-06-14T03:32:00.000-07:00

Annak ellenére, hogy meghívásunk Salzburgba szólt, végülis nem a városban, hanem attól 4-5 kilométerre, egy nagyon elegáns kis Anif nevű faluban voltunk megszállva. Hétfőn, ottlétünk harmadik napján pedig busszal beutaztunk Salzburgba, szétnézni és "shoppingolni". Hát mi nem sokat shoppingoltunk, viszont bejártuk az egész Altstadtot egy nap alatt. Egyedül Közép-Európa legnagyobb épen maradt katonai építményébe, a Festung Hohensalzburgba nem mentünk fel, ugyanis én két évvel ezelőtt egy szolgálati út során végigjártam az egész várat, M.-t pedig nem érdekelte, azt mondta annyi kastélyt és múzeumot látott a két Angliai útja során, hogy nem igazán kiváncsi az osztrák papok várára.

Salzburg a Salzburgi-medencében fekszik. A város képét a Salzach folyó és a körülötte lévő beépítetlen hegyek alakítják, így a belváros Európa egyik legzöldebb városközpontja. A belső hegyek közé tartoznak a Várhegy (a várral), a Mönchsberg, a Rainberg és a Kapuzinerberg. A várostól délre fekszik a Helbrunner Berg. A várostól délnyugatra magasodik az 1853 m magas Untersberg, délkeletre az 1288 méteres Gaisberg. Keleti irányban nem messze található Salzkammergut, észak felé pedig a Salzburgi-medence. A város területe északnyugaton Bajorországgal határos, itt a Saalach folyó képez természetes határt a szomszéd városkával, Freilassinggal. Amit itt érdekes megemlíteni: először voltunk GPS-szel külföldön, így mielőtt a szállodába érkeztünk volna, vásárolni akartunk egy ALDI-ban. A GPS a legközelebbi, Freilassingban lévő ALDI-ba vezérelt, ugyanis ezen a néven csak Németországban van bevásárlóközpont, az Aldit Ausztriában HOFER-nek hívják :). Amikor a Saalach folyó hídján átmentünk, M. észrevette, hogy egy arasznyi határátkelőtábla van a hídfőn, de én nem hittem el. Pedig valóban ott volt a "határátkelőhely". :D

A várost sokan Mozartstadt-nak nevezik, ugyanis itt született és rövid életének több mint a felét itt is töltötte Wolfgang Amadeus Mozart. A fenti képen M. és unokatestvére, Peter látható, háttérben a zseniális osztrák zeneszerző, Mozart szülőházával. Wolfgang Amadeus Mozart 1756. január 27-én született ebben a házban. Édesapja Leopold Mozart, muzsikus, zeneszerző, édesanyja Anna Maria Pertl volt. A város abban az időben a Német-római Birodalom érsekségének büszke titulusát viselte. A kis géniuszt születése másnapján keresztelték meg a Salzburgi Szent Rupert tiszteletére szentelt katedrálisban, Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart névre. Tulajdonképpen Mozart szülővárosa tekinthető a mai Ausztria legrégibb városának. Salzburgban mindenekelőtt a legkorábban benépesült Óváros és a Hellbrunni kastély rendelkezik különösen nagy múltra visszatekintő kulturális hagyományokkal. Itt találhatók többek között Ausztria legöregebb alagútja (Sigmundstor), Közép-Európa legnagyobb épen maradt katonai építménye (Festung Hohensalzburg), a világ legrégebbi fennmaradt kötélvasútja (Reißbahn).

Reggelente a salzburgi lakosok és a látogatók a színes "Schranne" piacon találkoznak a Szent András templom előtt. A piacon mindig nagy a nyüzsgés, még rossz idő esetén is. A piacon vásárolhatunk friss gyümölcsöt, zöldséget, virágot és hagyományos módon készített, meleg süteményeket, pékárut. A városban minden év júliusában-augusztusában megrendezik a Salzburgi Fesztivált. Az esemény általában 5 hetes, és július második felében kezdődik. A sok viszontagságot megélt fesztivál gyökerei egészen 1877-ig nyúlnak vissza, de a történelem és a politika sokszor beleszólt a rendezésbe és a tartalomba. Manapság a fesztivál nagyon népszerű, rengeteg látogatót vonzanak a színvonalas zenei és dráma előadások. 1921 május 29-én például népszavazást tartottak arról, hogy a város csatlakozzon-e Németországhoz. 1997-ben az UNESCO világörökséggé nyilvánította az óvárost.

Egyre csökkenő létszámú társaságunk állandó találkahelye a Herbert von Karajan-téri Triangel lett, gondolom leginkább azért, mert itt az Altstadt-garázs parkolójegyét leszázalékolták, olyannyira hogy a többórás garázsdíj árengedményéből esetleg meg is ebédelhettél náluk. [A százalékoláson azt értem, hogy a garázsból kijövetelkor kapsz egy kártyát, amikor a kocsi után mész, a kártya alapján kifizeted az eltöltött órákat (3 euró/óra). Azoknál a vendéglőknél, ahol ez lehetséges, elektronikusan kezelik a parkolójegyet, így 4 óra csak 3 euróba illetve 8 óra 5 euróba kerül. Tehát egy hosszabb délután során akár 20 eurót is megtakaríthatsz.] A Triangelben M.-nak a parmezános-rukkolasaláta ízlett leginkább, illetve az arabosan elkészített penne és a karottensuppe, ha jól emlékszem. Az utóbbi murokleves nekem is ízlett, de nagyon finom volt még a knédlis gulyás is, a bécsi szeletet azonban szívből nem ajánlom. A hús kemény volt és kevés (nekem). A Triangel nem egy olcsó szórakozás, egy tányér étel 7 és 15 euró között van, dehát Salzburg belvárosában mindennek megvan az ára.

Salzburg 2: Hallstadt

2010-06-13T03:30:00.000-07:00

Salzburgi tartózkodásunk második napján vendéglátóink egy igazán különleges helyre hívtak meg bennünket és a többi negyvenegynéhány vendégüket(!) : buszoskirándulást szerveztek Hallstadtba. A fényképen látható busszal utaztunk egy jó órányit Hallstadtig, a be- és kijárat a városból csak egy alagúton keresztül lehetséges egy speciális parkolóig, ugyanis bent a városban semmilyen jármű nem közlekedhet. Mindez azért, mert Hallstadt városnak csupán egyetlen utcája van, viszon annál több lépcsőzött gyalogútja, amelyek a nagyon meredek sziklafalra épült házakhoz vezetnek. Igazán egyedi és különleges élmény volt meglátogatni ezt a helyet.

Hallstatt egy parányi ausztriai kisváros, melynek neve a kelta hagyományok szerint a só helye, lakosainak száma 1.000 fő, s ez a hely szűke miatt lényegében évek óta nem is változik. A városka érdekessége, hogy egyetlen főutcából (Seestrasse) áll. Különleges ékszere a festői természeti környezetén kívül az a kis gótikus templom, melynek három különösen szép szárnyasoltára van. A helyszűkével küzdő kisváros különös és egyben bizarr nevezetessége a templom kertjében található teraszos temető, melyben a halottak maradványait 10 évente kiássák, majd koponyájukat kifehérítik. A koponyákat festett virág- és babérkoszorúkkal ékesítik, majd a fehér „homlokra” gót betűkkel vésik fel a elhunyt nevét. De nem akarok a dolgok elejébe vágni, a koponyamúzeum ugyanis a város másik végében található.

Végülis nem a koponyák miatt jöttünk ide, hanem a mesebeli látvány miatt amit csak egy olyan település nyújthat, melynek lakói beszorultak a hegy és a víz közé. A látvány amúgy is gyönyörű lenne, mármint emberek nélkül, de ami igazán lenyűgöző az az, hogy mit képes az ember maga körül megteremteni, ha természetes (vagy esetleg más) okok miatt rá van erre szorulva. Olyan városban járunk, ahol a világ legrégebbi sóbányája működik (7.000 éve hordják innen a sót) és ahol 12.000 éve élnek olyan emberek, akiknek élete folyamatos küzdelem volt a ténylegesen talpalatnyi helyért. Azok a szerencsések, akik nem sziklára, hanem földre építhették házukat, a gyümölcsfáikat a házaik körül található körülbelül félméteres gruppba ültetik, onnan pedig a házuk falán futtatják tovább kétdimenzióban, akárcsak az ősrégi Pacman számítógépes játékban. Végülis az egész város kissé Pacman-esnek tűnt nekem. Mi történik például, ha a legfelső szomszéd az "udvaron" potyolja a flekkenhúst, és kiesik a "klopfoló" kezéből?

Hallstatt Salzkammergut tartomány déli részén fekszik és 500 méterrel a tengerszint felett épült a Salzberg-hegy meredek oldala és a Hallstadt-tó partja között. A sziklafal lábánál egymásra épült házak virágcsokorszerűen veszik körbe a picike, de annál hangulatosabb főteret. Az alapzajt a város saját vízesése szolgáltatja, a lezúdul víz, ha jól láttam még valamilyen malmot is meghajt, mielőtt a tóba ömlene. A távolságok a városban igazán nem nagyok, gyalogszerrel félóra alatt kényelmesen eljuthatunk Hallstatt egyik végéből a másikba. A főtér széle egyben a város vége és a kristálytiszta tó partja, amelyet fából épült csónakházak és csendben ringatózó csónakok öveznek. Az egészhez hozzájárulnak a két–háromezer méter magas hegyek, a mindent körülölelő csend és máris egy olyan mesebeli világban érezzük magunkat, amelyet csak azért kell fájó szívvel elhagynunk, mert indul a buszunk visszafele Salzburgba.

Mielőtt visszatérnénk, Elise szerint még egy helyet meg kell nézzünk. A koponyamúzeumot. A főtér fölötti templom mellett teraszosan kialakított sziklás temető ugyanis Hallstatt halottainak csupán átmeneti nyughelye. Mivel a kis temető lehetőségei igen hamar beteltek – és akkoriban tiltott dolog volt a hamvasztás is –, az itt élők nem tehettek mást, kinyitották a régi (10–15 éves) sírokat, és kiemelték belőlük a koponyákat, néha egyéb csontok kíséretében. A koponyákat megtisztították, és heteken keresztül napfényen és holdfényen süttették, míg azok kifehéredtek, akár az elefántcsont. A templom melletti sziklafalba vájt Csontházban (Beinhaus) több mint 1200 koponyát halmoztak így fel. A tradíció az 1720-as években kezdődött, míg az utolsó koponya 1995-ben került a Csontházba. Miután ezeket megtudtuk, nyugodt szívvel tértem vissza a buszhoz: az én koponyám megbámulásáért senki nem fog 4 eurót fizetni.

Salzburg 1: Utazás

2010-06-12T03:22:00.000-07:00

Június második hétvégéjén Peter születésnapra hívott meg bennünket Salzburgba. Nasztán. Ezt a baráti találkozót ők és barátaik már harmadik éve rendezik Ausztriában, idén meghívtak minket is. Itt csak annyit kell tudni, hogy Peter M. unokatestvére és minden jel szerint erősen ragaszkodik erdélyi gyökereihez, annak ellenére, hogy Németországban született, Angliában él és nem beszél magyarul, így erdélyi családjának csupán poliglott részével tarthatja a kapcsolatot. Szállást teljes ellátással ők biztosítottak nekünk majdnem egy hétre, mi csupán az utat fizettük, vagy talán még az sem. Mindenesetre egy nagyon szép meglepetés és egy rendkívül szép ajándék volt részükről ez a meghívás. De nem akarok a dolgok elejébe vágni, az én unszolásomra M. elfogadta a meghívást, és pénteken, június 11-én elindultunk Salzburg felé. Lévén, hogy az út több mint 1.000 kilométer, péntek este Pesten aludtunk Kingánál és szombat reggel pedig folytattuk az utunkat Ausztriába.

Pénteken olyan kánikulában vezettem Pestig, hogy már úgy éreztem, sosem érünk oda. Hűbele-Balázs módjára Debrecen felé mentem, (azzal érvelve, hogy az autópályán haladva hamarabb odaérünk), de meg is bántam, mint a kutya ami hatot kölykezett. Hűbeléből Hő-bele lett. A Debrecen-Budapest autópálya a leglaposabb és legunalmasabb út, amin valaha jártam, forgalom is alig volt, úgyhogy feleúttól arrafelé minden egyes pihenőhelyen meg kellett állnom hűsülni, illetve hőgutaütött állapotomból magamhoz térni. Döglesztő egy út volt, az biztos, leginkább a - júniushoz eddig teljesen szokatlan - hőségnek köszönhetően. Érdekességképpen itt még megemlíteném, hogy az M3-as utolsó, 35 kilométeres szakaszát 2006-ban adták át, abban az évben bővült a legnagyobb mértékben Magyarországon az autópálya-hálózat (177 kilométer). Nem tudom megállni, hogy ne vonjak párhuzamot Erdély egyetlen autósztrádájával: 40 kilométer 20 év alatt. Itt akkor még megköszönöm Trianonnak azt a lehetőséget, hogy Erdélyország girbegörbe hepehupás útjain én már sosem fogok elaludni.

Szóval egy kánikulában levezetett út és egy átalvatlan éjszaka után (nyitott ablakunk alatt egy aszfaltozógépet + úthengert költöztettek órákon át a leparkolt autók között valami holtmerev-részeg munkások) elindultunk Ausztria irányába. A levegő kezdett kicsit lehűlni, a táj is kissé változatosabb lett (főleg a szélmalmok miatt), így aránylag könnyen kijutottunk Magyarországról. A benzinárakkal volt egy kis meglepetésünk, ugyanis mindenki azt javasolta, hogy ne Magyarországon, hanem Ausztriában tankoljunk, mert ott olcsóbb, viszont azt nem mondta senki, hogy NE rögtön a határ után. Ugyanis Nickeldorfban például jóval drágább a benzin mint Magyarországon. Ahogy haladunk nyugatra, főleg benn a városokban, az üzemanyag ára valóban jóval alacsonyabb, mint Magyarországon. De nem Nickelsdorfban! Pedig ott nekünk már muszáj volt... Quidquid discis, tibi discis (bármit tanulsz, magadnak tanulod). Petronius szállóigéjét ma én így értelmeztem: bármit tanulsz, a saját pénzeden tanulod :) .

Hát az ausztriai útról sokat nem mondhatok azon kívül, hogy kellemes volt. A táj teljesen más mint Magyarországon, olyan mintha itthon autóznánk (csak gödrök nélkül), a pihenőhelyek is szép-kilátásúak (csak szemét nélkül). Bécs után, Sankt Pölten környékén már érezhető az Alpok dél felől jövő jótékony hatása, de Linztől arrafelé már tisztán észlelhető a vidék metamorfózisa: a fű zöldebb, a domb magasabb, a tehén tőgyesebb. Az autópálya pihenőhelyei is olyan neves üdülőhelyek mellett vannak, mint Seewalchen am Attersee, Mondsee vagy Thalgau. A fenti kép például a Mondsee tó melletti pihenőhelyen készült Salzkammergut régióban. Erről a vidékről deportálta Erdélybe az evangélikus vallásra áttért protestánsokat VI Károly német-római császár 1734-ben. Másik érdekes dolog: Mondsee Ausztria egyik utolsó magánkézben lévő tava. 2008 augusztusában tulajdonosa, Nicolette Waechter meghirdette eladási szándékát.

Útközben még csak egy említésre méltó dolog történt. Túl korán érkeztünk volna Salzburgba, vacsorára vártak vendéglátóink, így elhatároztuk hogy nem sietünk hanem bemegyünk szétnézni egy bevásárlóközpontba. Abból a feltételezésből, hogy nálunk a hipermarketek általában kombinálva vannak a mall jellegű bevásárlóközpontokkal, Salzburg határában bepötyögtettem a GPS-be a legközelebbi (POI) Aldit. Mert Aldi nálunk nincs, viszont Nyugaton van - alapon -, és ott ráadáasul nagyon jó csokoládét is árulnak. El is autózunk a legközelebbi Aldiba, egy Freilassig nevű faluba 2,3 km-re Salzburgtól, persze bevásárlóközpont nem volt, bevásárlás sem nagyon, viszont (számunkra) egy nagyon érdekes dolog történt. Arrafelé menet, Freilassig központjában átmentünk egy hídon, amelynek a túlsó oldalán M. szerint volt egy kis Bundesrepublik tábla. Én nem láttam, ezért visszafelé jobban odafigyeltem, és a híd innenső oldalán valóban én is láttam egy Österreich táblát. Nem szaporítom tovább a szót: átszaladtunk Németországba Aldizni anélkül hogy észrevettük volna. Nem egy nagy dolog, de magamfajtának, aki dupla vasfüggöny mögött nőtt fel, ez egy fantasztikus élmény volt. Hogy ÉN átmenjek egy olyan határon amit észre se vegyek, NASZTÁN.