2007. június 25., hétfő

Első videóm a Youtube-on

Már rég készülünk Áronnal a Youtube-ra csinálni egy 'félrehallott' filmet, ott sok ilyen van, de nem találtunk egy jó zenei alapot amire építsük. Végre találtam a Loituma nevű finn együttesnek egy számát, amivel lehetett kezdeni valamit, de Áron táborban volt és egyedül csináltam. Majd a következőt együtt készítjük, az jobb lesz.

Vilia Auto, a díszes



A Viliát, akárcsak a Chaikát a minszki Belomo (Belarus Optiko Mechanichesckoye Obyedinenie) gyártotta. Valamikor ez a gyár S.I. Vavilov szovjet fizikus nevét is viselte. (S.I. Vavilov Mechanikai Művek Minszk). Szergej Ivanovics Vavilov, vagyis eredeti nevén Сергей Иванович Вавилов (1891–1951) fizikus a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke volt 1945-től haláláig. Ő volt a lumineszcencia-kutatásairól ismert szovjet optikai iskola megalapítója. 1934-ben Pavel Cherenkovval együtt felfedezték a Vavilov-Cherenkov effektust, amiért Cherenkov 1958-ban fizikai Nobel-díjat kapott. A Fehérorosz Optikai és Mechanikai Vállalat, vagyis a Viliát gyártó Belomo mellett Minszkben van a volt Szovjetunió egyik legnagyobb óragyára: itt gyártják még most is (!) a Zarja illetve a Luch órákat, az óragyár 7.ooo embert foglalkoztat. A Belomo is működik még, túlélte a változásokat: főleg ipari optikát és mindenféle távcsövet gyárt.




A Вилия Aвто-t 1973 és 1985 között gyártotta a Belomo. Az én gépem gyártási száma 873397o és kívülről nézve perfekt működőképes. Objektívje a 4/40-es Triplet 69-3, záridő 1/30, 1/60, 1/125, 1/250, viszont nekem nincs "B"-m, bár mások azt állítják, hogy nekik van. A blende 4-től 16-ig változtatható és jessz megtaláltam hogy mitől Auto. Az objektív alsó részén van elhelyezve a blendenyílás-állító kar, azon 16, 11, 8, 5.6, 4 értékek vannak feltüntetve és "A". Namármost én feltételezem, hogy ha A-ra állítjuk ezt a kart, akkor a lencse köré helyezett fénymérő addig nyitja a blendét amennyi fényt lát. De ugyanakkor az is lehet, hogy csak dísz az egész, sajnos nincs bennem már hozzáállás ezt filmmel is kipróbálni. Azt sem tudom honnan lehetne papírt meg szereket szerezni. Különben ez sem egy szép gép, a korabeli keletnémet tégla-modell vonalait követi, viszont megvan rajta minden ami ehhez a kategóriához jár (sőt több is, ha a fénymérő nem kamu).




2007. június 15., péntek

Orizont Amator, a műkedvelő



A bukaresti IOR-t (Intreprinderea Optica Romania - Román Optikai Vállalatot) 1936-ban alapították mint első (és egyetlen) román optikai felszereléseket gyártó vállalatát. 1941-ben az IOR-t militarizálják, így ezután évekig hadianyagok optikai kiegészítőit gyártják itt. A háború után, 1949-ben először gyártanak itt szemüveglencséket, 1951-ben elkészül az első didaktikai mikroszkóp és 1954-ben az első fényképezőgép. 1959 után a hangsúly áthelyeződik az egészségügyi készülékekre: szemészeti termékek kerülnek szalagra, majd filmvetítőgépeket is gyártanak itt.
1960-ban itt gyártják az első román binokuláris mikroszkópot, 1962-ben az első kutatási mikroszkópot és 1967-ben az első fotó-objektívet. Az IOR az évek folyamán olyan hírneves cégekkel együttműködött mint a FOG vagy a Pentacon, illetve később a Leitz, a C. Zeiss és a Schneider. Kétes hátterű privatizációk után a gyár még ma is működik, sőt, ahogy elnézem egészen jól megy. Valdada márkájú, világszerte ismert kukkereket és puska-távcsöveket gyártanak.



Az én román Orizont Amatoromat feltehetően 198o körül gyártották. Gyártási száma sajnos nekem nem mond semmit: oo12545. Egy kompakt kis (keletnémet technikából összelopkodott) gép, sem távolság-, sem fénymérője nincs, habár külső ránézésre szerették volna ezt a látszatot kelteni. Az objektív fölé jobboldalt egy fényérzékelőnek kinéző műanyag került, viszont a gépen semmiféle kijelző nincs, ami az általa mért fényértéket mutatná. Amint a nevéből is kitűnik, amatőrök által készített gép amatőröknek. A lencsék egy Fotoclar 3oo-as 4o milliméteres objektívbe vannak beépítve. Vakucsatlakozója és kioldója is van, viszont önkioldója nincs, ennek a kategóriának nem is kell. A távkoldó zsinór csatlakozója, mint általában, itt is a kioldógombon van. Legkisebb hatótávolsága valamivel 1 méter alatt lehet, de ami érdekes még itt, hogy a méterszámozású bejelölések mellett egy ft. skála is van, számokkal és különféle szimbólumokkal (lehet hogy Afrikába is exportáltak belőlük?). Blendenyílás 2,8-tól 16-ig és ahogy elnézem az exponálási idő is ugyanazon a tekerőn van, tehát: ha süt a nap akkor: kicsi blende kicsi idő, ha beborul, akkor: nagy blende, nagy idő. Van ez így.



2007. június 11., hétfő

Osztálykirándulás, Nagyenyed



2007 június 9-10-én kirándulni mentünk a Melinda osztályával, illetve másik két osztállyal (45 gyerekkel) a Szeben megyei Paltinis (Hohe Rinne), a Kárpátok egyik legmagasabban fekvő hegyi üdülőjére. Autóbuszos kirándulás volt, szombat reggel indultunk Kolozsvárról, az első állomás Nagyenyed volt. Enyedről első emlékeim egy osztálykiránduláshoz fűződnek, nem tudom mikor volt, azt sem, hogy hányadikos lehettem, emlékszem, nagyon tetszett az udvaron felfüggesztett harang (utólag a Brassaiban láttam még olyat). Édesanyámtól hallottam először Enyedről, két évet járt Kolozsváron ovónőképzőbe, a harmadik évben egy tollvonással átköltöztették az egész iskolát Nagyenyedre. Nasztán. Szerintem anyagi lehetőségük sem volt arra, hogy édesanyám máshol járjon iskolába, nagyanyám hat gyereket nevelt egyedül. Így aztán nem lett belőle ovónő. Cenci barátomnak kellett volna még menjek súgni (nem tudom, hogy képzeltük akkor), ő a báró Csávossy Gyuri bácsi borászati iskolájában pótvizsgázott akkor. Aztán nem lett belőle semmi (a súgásból). Hallottam tehát a nagyenyedi két fűzfáról, az ovónőképzőről, a csombordi borról és a híres kollégiumról, ideje volt újra megnézni, sajnos csak futólag és nagyon felületesen.




Nagyenyed központjában, a várfal mellett sikerült megállni a busszal, nem semmi egy ekkora kocsinak helyet kapni. Nagyenyed helyén állítólag már a kelták idejében is település állt. A rómaiak alatt a település neve Brucla volt, felette az Őrhegyen castrummal. A település a honfoglalás után királyi birtok, mely már akkor falakkal volt erősítve. A tatárjárás után a XIII. században az elpusztított települést a szászok alapították újra (Strassburg am Mieresch). Okleveles említése 1239-ből való. Első templomát a várban a szászok 1333-35 között építették Szt. Egyed tiszteletére - innen ered Enyed neve is - ma a helyén az 1866-ban épített torony nélküli kis evangélikus templom áll. A város közepén álló, a képen is látható Árpád-kori várat a XIV-XV. században bővítették és építették át. Nyolc bástyát emeltek, melyeket egy-egy helybeli céh fegyveresei őriztek. A falakat annak idején sánc és vizesárok vette körül.



A jobb sorsra érdemes városnak, amint azt a wikipédiából megtudhatjuk, nagyon mozgalmas történelme volt. A vár első ismert ostromára 1437-ben került sor, amikor a fellázadt parasztok Budai Nagy Antal vezetésével elfoglalták, majd a nemesség támadása után rövid idővel feladták. A várat 1600. szeptember 17.-én Mihály vajda a miriszlói csatavesztése előtti napon felégette. A város legválságosabb napjait valószínűleg a Basta-korszakban élte, amikor egykori feljegyzések szerint 1603-ban piacán őrölt fakéregből sütött cipó mellett emberhúst is árultak. 1658-ban a tatárok rabolták ki, 1662-ben Apafi Mihály rendeletére ide helyezték át Gyulafehérvárról a leégett főiskolát és kollégiumot. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1704-ben a labancok is elfoglalták és kirabolták a várost. Az 1848-49-es szabadságharc alatt Axente Sever és Avram Iancu vezetésével román szabadcsapatok gyilkolták le a védtelen lakosságot és gyújtották fel a várost. A mintegy 700 áldozat tömegsírját - a várkaputól jobbra - emléktábla jelöli.


A nagyenyedi kollégium történetében két különűlló korszak határolható el. Az első korszak, érdekes módon nem Nagyenyeden történt, hanem Gyulafehérváron, ráadásul Kolozsváron kezdődött. 1622-ben ugyanis a kolozsvári országgyűlés elfogadta az Academicum Collegium seu Gymnasium Illustre alapítását Gyulafehérváron. 1629-ben az Akadémia három fakultással működött: teológia, filozófia, filológia, ugyanakkor a fejedelem birtokadománnyal biztosította a kollégium anyagi alapját. 1653-ban a kollégium egykori diákja, Apáczai Csere János megkezdte tanári tevékenységét a kollégiumban, három évig tanított itt, majd Kolozsvárra költözött feleségével, Alettával együtt, itt halt meg 34 évesen tüdőbajban. 1658-ban a török–tatár hadak feldúlták a gyulafehérvári fejedelmi székhelyet és a kollégiumot, aminek következtében a diákok Kolozsvárra menekültek.


A második, nagyenyedi korszak 1662 októberében I. Apafi Mihály rendelete alapján kezdődött, amikor a gyulafehérvári Akadémiát Nagyenyedre helyezték át. Negyven évre rá, 1704 március 16-án újra elpusztult a kollégium, ezúttal Enyeddel együtt. 'A kuruc-labanc világ legszebb divatjában vala; ma a kuruc, holnap a labanc osztott törvényeket Enyednek; mikor az egyik kiment az egyik városvégén, a másik bejött a másikon.'(Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa). 1711-ben Pápai Páriz Ferenc rektor kérésére az angol király elfogadta a kollégium megsegítésére történő pénzbeli gyűjtést, aztán 1720 és 1743 között az angol pénzből újra felépült a kollégium. 1759-ben Bethlen Kata értékes könyvtára Bod Péter tanácsára a kollégiumba került. 1799–1815 között Kőrösi Csoma Sándor a kollégium diákja volt. 1849 január 9-én Nagyenyed és a kollégium pusztulását ezúttal a most Kolozsvár egyik díszterén szobrozó Avram Iancu tette lehetővé.


Újra újraindították a kollégiumot, majd 1858-ban Enyedre helyezték át a korábban Kolozsváron beindított tanítóképzőt. Tíz évre rá, 1869-ben indult el a hanyatlás kezdete, amikor a jogi fakultást Kolozsvárra költöztették, majd 1895-ben a teológia fakultást is oda telepítették át. A kollégium ezzel elvesztette akadémiai jellegét. Ezután református főgimnáziumként és tanítóképzőként működött. 1920-ban román állami és református egyházi közigazgatás alatt működött, 21-ben a földreform kisajátította birtokainak nagy részét. Megkezdődött a fennmaradásért való küzdelem. 1935-ben Csombordon, Báró Kemény Árpád birtokán, megépült a kollégium gazdasági iskolája. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították. Egyházi református jellegét megszüntették. Az ismert szörnyű évek következtek itt is. 1972 októberében szigorúan ellenőrzött keretek között megünnepelték a kollégium fennállásának 350. évfordulóját. Ünnepi beszédet mondott Sütő András, a kollégium egykori diákja. 1982-ben a kollégiumba kötelezően bevezették a román tannyelvű oktatást. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált. Beindult a tanító- és óvónőképző. 1999-ben visszakapta akadémiai jellegét is: beindult a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez tartozó Tanítóképző Főiskola. (A kollégium honlapján található kronológia nyomán).


A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mai épülete 1862-ben klasszicista stílusban épült. A belső udvarban Bethlen Gábor és Apafi Mihály mellszobra emlékeztet az alapítókra. A régi épület falán a kollégium egykori tanárainak - többek között Apáczai Csere Jánosnak, Pápai Páriz Ferencnek, Áprily Lajosnak – és híres diákjainak, Bethlen Miklósnak, Kőrösi Csoma Sándornak, Kemény Zsigmondnak, Barabás Miklósnak, Bolyai Farkasnak emléktáblája áll.

A kollégium épületében (nem tudom, hogy annak keretein belül vagy sem) működik a Természetrajzi Múzeum. Megalapítójának és megszervezőjének Benkő Ferencet (1745–1816), a kollégium természetrajztanárát tekintik. Ő volt az első magyar ásványtani munka szerzője, tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, majd református lelkészként a jénai és göttingeni egyetemen folytatta. Hazatérte után rövidesen meghívták nagyenyedi Alma Materébe a természetrajz, földrajz és német nyelv tanárának, itt hozta létre a gazdag ásvány- és földtani gyűjteménnyel induló természetrajzi múzeumot. Az 1796-os megnyitáskor feltehetően ez volt az első nyilvános múzeum Magyarországon. Sajnos, a Raritatum et Rerum Naturalium Museum, (Ritkaságoknak és Természeti Dolgoknak Múzeuma) anyagának nagy része az 1849-es genocídium alatt elpusztult.

Elekes Károly természettudósnak, Fogarasi Albert egyiptológusnak és Herepei Károly régésznek köszönhetően a dúlás után sikerült újra lábra állítani a múzeumot. Mindhárman lelkes tanárai voltak a nagyenyedi kollégiumnak. Az ő tanítványuk volt Fenichel Sámuel, akinek Új Guineából küldött ornitológiai-entomológiai anyaga most is a múzeum egyik fő látványossága. Fenichel Sámuel bukaresti munkája során megismerkedett Albert Grübauer ornitológussal, aki éppen Romániában kutatott akkoriban: a müncheni tudós felajánlotta neki, hogy induljanak közös kutatóútra Új Guineába. Fenichelt nem kellett győzködni, hamar kötélnek állt. Az Új Guinea-expedició ígéretes kezdetek után kudarcba fulladt, ugyanis Grübauer – aki pénzelte a kutatásokat -, megbetegedett és hazautazott. Fenichelt akkor már fogva tartotta a szigetvilág varázsa. Felébredt benne az etnográfus is: több mint tízezer tárgyat gyűjtött össze, és az ott töltött 14 hónap alatt szoros kapcsolatot alakított ki pápuákkal. Örömmel küldött egzotikus tárgyaiból szülővárosába, Nagyenyedre is. Főleg a képen látható Fenichel-lepkegyűjtemény és a paradicsommadár vonzza ide a téma iránt érdeklődőket. Fenichel 25 évesen a pápuák földjén halt meg. (Fenichelről Szabó Csaba újságcikke nyomán).


A múzeumot ma, alapítása után 211 évvel 1 lej belépődíj ellenében bárki meglátogathatja. A kollégium négy termében több mint 35.000 tárgy van kiállítva. A látogatási sorrend követi az anyag mozgását a természetben, az első teremben kőzetek, továbbmenve növényi, állati sőt emberi maradványok láthatók. A kőzetgyűjteményben található annak a meteoritnak a Mócson talált maradványa is, amely 1882-ben az Erdélyi-fennsíkon csapódott be.

Megpróbálom összefoglalni: Nagyenyed sorsa híven tükrözi Erdély sorsát a maga tündökléseivel és bukásaival. Adja a Jóisten, hogy mihamarabb újra tündököljön mindkettő. Bár rövid volt, nagyenyedi látogatásunk során sok érdekes dolgot láttam, jó lenne egyszer visszatérni és legalább egy egésznapos látogatást tenni a hányatott sorsú kétfűzfás marosmenti városban.

Osztálykirándulás, Gyulafehérvár

2007 június 9-10-én osztálykirándulásra mentünk négyen, három tanárnő és én, és egy csomó gyerek. Végállomás a Nagyszeben melletti Paltinis volt, útközben a második megálló Gyulafehérvár. Khm ... azt elfelejtettem mondani, hogy román gyerekekkel voltunk. A város Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik. Ez az a város, amely minden erdélyi nemzetnek mást és mást jelent. Apulum, Belgrád, Alba Iulia, Karlsburg, vagy Weissenburg, Gyulafehérvár ... mindenkinek valamilyen jelentőséggel bír, azonban a jelentése mindannyiunknak más. Már a vaskorban földvár állt itt, később az ókori rómaiaknak is fontos volt: castrumot építettek ide, itt állt Apulum, a római tartomány egyik jelentős városa.



A szlávok által használt Belgrád név onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak, azaz Fehérvárnak nevezték el. Említésre méltó még, hogy Gyulafehérvárt régen a románok is Belgrádnak hívták.


A Karlsburg német nevet III. Károly (1685–1740) Habsburg-házi "magyar" királyról kapta (aki VI. Károly néven német-római császár, II. Károly néven cseh király volt ugyanabban a többes szám első személyben, amiről Rejtő Jenő azt mondja, hogy mi, őfelségünk I. Fülig Jimmy). Többedik Károly törvényt hozott a Habsburgok nőági örökösödésének biztosítására, ez volt a híres Pragmatica Sanctio. Ez kimondta, hogy az osztrák örökös tartományokban és Magyarországon azonos legyen az uralkodó a Habsburg-ház öröklődési szabályai szerint. Ez nem csak Mária Terézia trónöröklési jogát biztosította, hanem azt is, hogy a Habsburgok dönthessék el ezután, hogy ki legyen a magyar király. A gyulafehérvári Vauban-modell alapján épült 7 bástyás, csillag alakú erődítmény is abban az időben (1716-1735) épült.


A ma is hivatalos román Alba Iulia elnevezés, amint az a város hivatalos honlapjáról is kiderül, a magyar Gyulafehérvár latinba vágott tükörfordítása, jelentése: Cetatea Alba a lui Jula. De nem emiatt dobban meg az ő szívük, amikor Alba Iuliáról hallanak, hanem amiatt, hogy 1599 november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott erdélyi országgyűlésen fejedelemmé választották. 1785 február 28-án itt végezték ki a Horea-felkelés vezetőit. 1848-49-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat. A másik nagy esemény 1918 december 1-jén történt, amikor a románok nemzetgyűlése itt határozta el a Romániához való csatlakozást. Az utólag épített ortodox székesegyházban koronázták román királlyá 1922. október 15-én I. Ferdinándot és feleségét.

Nekünk is jelent ám Gyulafehérvár valamit. Erdélyt már a magyar államalpítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben a szászok bosszúhadjáratukban újra felégették. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt. 1442-ben a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött. 1516-ban II. Ulászló megerősítését rendelte el. 1541-ben ide költözött Izabella királyné, itt is halt meg 1559-ben. 1571-ben itt halt meg János Zsigmond fejedelem is. 1622-ben Bethlen Gábor itt alapította meg református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1642-ben itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648-ban. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd ugyanabban az évben a fejedelem itt mond le. 1704-ben itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen.


A város központjában található az ortodox katedrális, amelyet koronázási katedrálisként is emlegetnek, s amely felavatása óta a román nemzeti egység szimbóluma. Az impozáns épületkomplexum épitészeti stílusa a Tirgoviste-i kolostorokét követi, a XIX századvégi romantika irányzatát tükrözve. A komplexum bejáratát egy 58 méter magas harangláb uralja oszlopokon nyugvó kupolával a tetején. Rögtön a hatalomátvétel után döntöttek a katedrális szükségességéről, 1921 és 1923 között fel is építették. A város és az épület jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1922 október 15-én itt újrakoronázták I Ferdinándot. Jelenleg itt székel a gyulafehérvári ortodox püspökség. Majdnem száz év távlatából mi mást lehet mondani minthogy szép.

Gyulafehérvár várát szabályos négyszögű alaprajza, szokatlanul nagy alapterülete s benne a püspöki palota és a székesegyház elrendezése emeli ki. Püspöki székhelyeink közül az egyetlen, amely jóformán modern átépítések nélkül, az évszázadok átalakításai során rárakodott építészeti rétegek alatt őrzi középkori képét és szerkezetét. A vár szabályos, négyzethez közelálló alaprajza egy római légió castrumából (erődítményéből) alakult ki, amelyet középkori lakói védekezésre alkalmas falakkal vettek át, s amelyet a későbbiekben sem alakítottak át túlságosan. A ma is meglévő, helyenként embermagasságnyi vagy magasabb kötőgátak szabályos kváderekből épült falait később csak magasították, olykor védműveket ragasztottak hozzájuk, de a várnegyed körvonalait továbbra is a mintegy negyedfélszáz méteres oldalú légiótábor falai határozták meg. Kváder: hasáb alakú, finoman megmunkált faragott építőkő.

Szent István országépítése előtt Erdély területe vajdaságnak számított és már valamilyen formában kapcsolatban állt a kereszténységgel. 948-ban az erdélyi gyula (vezér) felvette a kapcsolatot a konstantinápolyi pátriárkával, ott megkeresztelkedett, s magával hozta Erdélybe Turkia püspökét, Hierotheoszt. István király országszervező politikája megkövetelte a gyulák autonóm területének a történelmi országhoz való csatolását. Az utolsó gyula, akinek székhelye a római alapítású Apulum vára (Fehérvár) volt, 1002-ben kénytelen volt behódolni unokaöccsének, a királynak.

Erdélynek az anyaországba való politikai beillesztésével egyidejűleg, 1003-tól kezdődően 1009-ig megszerveződött az erdélyi püspökség, 58.000 négyzetkilométeres területtel. Latin elnevezéssel "Ultransylvanus" (Erdőn túlinak) említették az egyházmegyét. Sajátos az elnevezése, mert - egyedül a magyarországi püspökségek közül - a térségéről kapta a nevét, nem pedig a székvárosáról. A püspökség elnevezését csak 1932-ben változtatták meg Gyulafehérvárra. Itt kapott helyet a püspökség épülete, amely egyben a püspöki intézmény fő központja. Az egyházmegye püspökeit a korai latin nyelvű oklevelek "Episcopus Ultransylvanus" néven említik.

Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor, 1009-ben megkezdték. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, és valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el. A második székesegyházat valószínűleg Szent László király (1077-1095) idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, s a központi torony leomlott. A helyreállításkor visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú koragótikus szentélyt építettek.

Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277. február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el. A templomot 1601-ben kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Basta császári serege pusztította a székesegyházat. 1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.


A gyerekek roppant jól szórakoztak (és miért is titkolnám, nekem is tetszett) a restaurált várromok közt rendezett középkort idéző szokásos szombati előadáson. A műsor neve "A Három Erődítmény Útvonala". Szereplői középkort idéző fantáziaruhába öltözött katonák, minden szombaton 11 és 12 óra között körbejárják a gyulafehérvári parkot, délre visszatérnek az "erődbe" és egy kétlejes belépődíj ellenében fegyverforgatási bemutatót tartanak ágyúlövéssel egybekötve.


2007. június 10., vasárnap

Osztálykirándulás, Nagyszeben



Az egész kirándulásból nekem a legjobban Szeben tetszett. A hatás amiatt is nagy volt, mert végig azon ámultam, mit rendbe tudtak tenni egyetlen év alatt, amit annyi éven keresztül a kommunisták tönkretettek. Szeben ugyanis idén Luxemburggal együtt Európa Kulturális Fővárosa, ezért tavaly az egész belváros fantasztikus felújításon ment át, persze óriási pénzinfúzió segítségével. Az eseményre készülve rehabilitálták a Nagypiacot, a Kispiacot és a Huet teret, felújították a város múzeumait. Kulturális életét nemcsak a két színház, a filharmónia, a két mozi, öt könyvtár, öt kulturális központ kínálata teszi színessé, hanem az utcákon, tereken, úton-útfélen rendezett kiállítások, koncertek is jelzik, hogy valóban európai fővárosban sétál a látogató. 2000-től a várost Klaus Johannis szász polgármester irányítja.




Építészetének páratlan varázsa, középkori utcáival és árkádjaival a város legnagyobb vonzereje. A város hangulatát meghatározza a lakosság valamikori sokfélesége. Nagyszeben lakosainak száma ma 150 ezer, amelynek etnikai megoszlása már a következő: románok 95%, magyarok 2%, németek 1,6%, más nemzetiségűek 1,4%. A századfordulón majdem egyenlő arányban éltek itt románok, magyarok és szászok. A várost II. Géza magyar király alapította és szászokat telepített ide. Hamarosan az erdélyi szászok kereskedelmi és szellemi központja lett. Szebenszék központja volt, szabad királyi város. Erős falak és 40 bástya védte a várost, ezek a XV-XVII-ik században épültek.




A XVI. században az erdélyi reformáció egyik központja volt. 1658-ban a tatárok dúlták fel, a következő évben már II. Rákóczi György ostromolta. 1688-ban itt hódoltak az erdélyi rendek I. Lipót császárnak, lemondva a török védnökségről. 1690-ben itt választották fejedelemmé Thököly Imrét. 1849 január 21-én még visszaverte Bem támadását, de március 11-én Bem váratlan rajtaütéssel foglalta el. Kapuit a XIX. században sorra lebontották, de falai, tornyai nagyrészt megmaradtak. A Habsburgok alatt az erdélyi gubernium székhelye volt (1703-1791). 1849 és 1865 között Erdély fővárosa, 1876 és 1918 között Szeben vármegye székhelye. Egykor Erdély legnagyobb szász városa volt, de a szászok többsége mára elmenekült, a szó szoros értelmében eladták őket, csak műemlékeik maradtak hátra.






Ez az a ház, amellyel Szeben jelenkori tündöklése elkezdődött. A képen látható Luxemburg Házat (s benne luxemburgi konzulátust) 2004-ben avatták. Az ünnepségre a városba érkezett Henri luxemburgi főherceg és Maria Teresa főhercegné is. A vendégek pillanatok alatt megállapították, hogy a nagyszebeni szász dialektus rendkívül közel áll a Luxemburgban beszélt német nyelvhez. Nem sok kellett ahhoz hogy kiderüljön: a későbbi Hermannstadt települést azok alapították, akiket 1150-ben a mai Luxemburgi Nagyhercegség vidékéről II. Géza király idetelepített. Klaus Johannis polgármester már akkor felvetette annak gondolatát, hogy a két város együtt pályázzon az európai kulturális főváros program megrendezésére. Ez meg is történt. Szeben a nemzeti közösségek és vallási felekezetek sokaságára, egymásmellettiségükre és kölcsönhatásukra alapozott. A város pályázatának a címe: Cultures living hand in hand. A pályázatot elfogadták, a helybéli szász, román, magyar és roma közösségek külön programcsomagokat nyújtottak be, amelyek különleges színfoltokat kölcsönöznek a rendezvénysorozatnak.




A képen látható épület a Brukenthal-palota, itt található a báró Samuel von Bruckenthal nevét viselő múzeum. Maga a palota Nagyszeben híres barokk stílusú műemléképülete a Nagytér (Nagypiac, Grosser Ring) nyugati oldalán. Samuel von Brukenthal építtette 1778–1788 között, miután Erdély kormányzójává választották, majd 1790-ben képtárat rendezett be benne. 1817-ben a gyűjteményt megnyitotta a látogatók előtt. A báró végrendeletében az épületet és a gyűjteményt az Evangélikus Egyházra hagyta. 1946-ban az épületet és a gyűjteményt is államosították, a legértékesebb darabokat a bukaresti Művészeti Múzeumba vitték. A múzeum leírását majd külön bejegyzésben fogom megtenni, ugyanis sok érdekes dolgot tudtam meg róla amíg ott voltunk is, de főleg utólag.







A nagyszebeni evangélikus templom a város egyik legimpozánsabb épülete. A XIV. szzadb épült, egy XII századi templom helyébe, 1471-ben átalakítási munkálatokon ment át. Az épületet a hétszintes torony dominálja, a csúcsát körülvevő négy kis torony a város pallosjogát szimbolizálta. A torony magassága több mint 73 méter, ezzel Erdély egyik legmagasabb templomtornya, összehasonlításként említem meg, hogy a Szent Mihály templom tornya 76 méter (kereszttel 80). A belső északi falon egy Jézus keresztrefeszítését ábrázoló óriási freskó található, 1445-ben készítette Johannes Rosenau, 1650-ben Georg Herman restaurálta. Első orgonáját 1585-ben hozatták, ezt lecserélték 1671-ben egy szlovák mester barokk stílusban épített munkájával. 1914-ben beszerelték a mostani nagy orgonát, amit 97-ben teljesen felújítottak. Ez ma Délkelet-Európa legnagyobb orgonája.


Az evangélikus templom előtt áll Georg Daniel Teutsch (1817–1893) erdélyi szász történész, evangélikus püspök szobra. Olyan díszpolgára volt Szebennek, hogy az Adolf von Donndorf stuttgarti tanár által készített szobrát hat évvel halála után 1899 augusztus 19-én már leleplezték a nagyszebeni evangélikus nagytemplom előtt. A szász történetkutatás neki köszönheti megindítását és haladását, valamint a szász politikai mozgalmakban is élénk része volt. Az 1848-1849-es szabadságharcban mint a segesvári polgárság századosa vett részt. Az abszolutizmus korszakában az önkényuralom ellen küzdött. 1866-tól a pesti országgyűlés képviselője volt, ahol a erdélyi szászok jogait védte. Az erdélyi evangélikus egyház körében 1850-től érdemeket szerzett az egyházi alkotmány megteremtése és kialakulása körül, melyet az egyházkerületi gyűlés 1861-ben végleg el is fogadott. Ezért sokan az erdélyi evangélikus egyház szellemi atyjának tekintik.

A képen látható Tanácstorony, vagy Ratturm a XIII. század végén épült a második erődítmény falába. A Kis- és Nagypiac közt átmenetet létesítő torony Nagyszeben szimbóluma és ugyanakkor Erdély egyik legimpozánsabb kaputornya. A Kispiacról felé néző homlokzatán emléktábla jelzi azt a tragédiát, amely 1586-ban történt, amikor Johann David a kapuívet festette, az épület hirtelen leomlott, és a festőt maga alá temette. Két év alatt a hatalmas kaputornyot helyreállították. A Tanácstoronynak nagy jelentősége volt a város védelmi rendszerében. 1242-ben, amikor tatárok pusztítása söpört végig a településen, a helyiek közül alig százan élték túl a vérengzést. A további támadásoktól tartva, lakói kitartó munkával épített erődítményekkel biztosították a helység védelmét. A bejárat a városba a kaputornyokon át történt, ezekből csak néhány maradt meg, egyikül a Tanácstorony. A torony a város legrégibb tanácsháza mellé épült, innen származik a neve is.

Ha már szimbólumokról beszélünk, akkor itt a másik: a Hazugok Hídja. A legenda szerint a monarchia katonái ide hozták szeretőiket, örök szerelmet ígérve nekik. A Felsőváros dombját az Alsóvárossal a Vízakna utca köti össze, ezt hidalja át a Huet-teret a Kispiaccal összekötő Hazugok hídja. Az építmény az ország legrégibb öntöttvas hídja, európai szinten is rendkívüli művészeti értékkel bír. Elnevezése – „Liegende Brücke" – a XIX. század második feléből származik. 1856-ban a városi vezetőség felhívta a kézműveseket és cégeket egy repülőhíd felépítésére. A javaslat elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy az építőanyagok közül az öntöttvas lenne a legelőnyösebb, legértékesebb és egyben a legmutatósabb is. Egyúttal megváltoztatták a híd azelőtti elnevezését is, Hazugok hídja helyett Fekvőhíd lett a neve. A híd ma is dísze Nagyszebennek, támasztóívén körbe foglalva, aranyozott számokkal, a felszerelés éve látható, a másik oldalán a szász címer díszeleg.

Mihelyt a Hazugok hídjáról a Kispiacra lépünk, a középkorban a mészáros-céh tulajdonát képező, egyemeletes, különleges épület ragadja meg figyelmünket. Ez most a Művészetek Háza nevet viseli. Nyolc boltívével a tér felé tekintő épületet már a XIV. századi írások is megemlítik. Homlokzatán, egy koszorúban, a szász címer mellett, az 1789-es évszám olvasható, restaurációjának éve. A nyolc bolthajtás mögött nyitott folyósó van, itt mészárszékekben árulták a húst a második világháború utáni időkig. Most két múzeum otthona, illetve képzőművészek kiállításait rendezik itt. Nagyszebeni látogatásunk során legalább egy dolgot biztos tanultam: mégpedig azt, hogy egy jó ötlet segítségével vissza lehet állítani még egy város egykori nagyságát is. Csak hinni kellett benne és gondolom, sok kitartás kellett hozzá, de végülis Szeben lett 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa.

Nagyszeben, Bruckenthal múzeum


Szebeni kirándulásunk során meglátogattuk a Bruckenthal múzeumot is. A belépőjegy ára felnőtteknek 12 lej (kb. 4 euro). Lévén, hogy a gyerekek akikkel mentünk (a Melinda iskolájából 3 osztály) csak 3 lejt fizettek, annyit is néztek. Hát én sem vagyok nagy múzeumlátogató, de hogy ezek a gyerekek mit lerohantak, az aztán nem semmi. Három emeletet húsz perc alatt úgy "végiglátogattak", mint a huzat. Nem tudom elképzelni, mi maradt meg bennük, hiszen én is utólag jöttem rá, hogy mennyi mindent nem láttam.
A múzeum barokk stílusú épületét Samuel von Brukenthal báró, Erdély akkori kormányzója saját palotájának építtette 1778–1788 között a Nagypiac nyugati oldalán. Miután a palota kész lett és a báró beköltözött, az akkori divat szerint képtárat rendezett be a felső emeleten. 1817-ben a gyűjteményt megnyitotta a látogatók előtt. A báró végrendeletében az épületet és a gyűjteményt az Evangélikus Egyházra hagyta. Első kérdésem erre: hogyan lehetett a magyar Erdély kormányzója Brukenthal szász báró?
.

.

Az 1699-ben kötött osztrák-török karlócai béke értelmében Erdély Habsburg uralom alá került, 1704-ben azonban az erdélyi országgyűlés II. Rákóczi Ferenc személyében ismét fejedelmet választott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után állandósult a Habsburg uralom. Erdély megőrizte területi különállását, a királyi helytartótanács a Gubernium volt, mely kezdetben Gyulafehérváron működött, majd a Rákóczi-szabadságharc elől menekülve Nagyszebenbe költözött. Az uralkodó a kormányzót (gubernátor) és a tanács tagjait csak az erdélyi országgyűlés jelöltjei közül nevezhette ki, annak a függvényében, hogy milyen politikai szelek fújtak. Így lett az első kormányzó az a Bánffy György Habsburg-párti főúr 1691-ben, akinek az apját Apafi Mihály árulásért kivágeztette, a tizenharmadik pedig Samuel von Bruckenthal 1777-ben.

.

.

Brukenthal kora a Bécs által közvetlenül kormányzott koronatartomány időszaka, amelyben a szászok számára is megnyílt az út a társadalmi emelkedés és a politikai szerepvállalás felé. Brukenthal Sámuel két öccsével együtt elindult a Gubernium hivatali ranglétráján felfelé, miközben királybíró apja, Michael Breckner nemesi előnevét vette fel polgári névként. Tehetségével, kiegyensúlyozott személyiségével, diplomáciai készségével elnyerte Mária Terézia kegyét, utóbb báróságot is nyert. Brukenthal Sámuel szereplésével egy időre megszakadt a magyar rendek kikerülhetetlen elsőbbsége a legmagasabb erdélyi posztokon. De talán mégis a német anyanyelv is közrejátszott kormányzóvá való kinevezésében, hiszen Bécsben ez idő tájt átfogó intézményi reformokat tűztek ki Erdély számára. Brukenthal lojális, ugyanakkor körültekintő és végtelenül becsületes hivatalnoknak bizonyult. Viszont az erdélyi rendek szívós ellenállása során a báró megszenvedte a felelősség éveit. Jellemző az általa fémjelzett korszakra az úrbér-reform kisiklása. Zárójelben legyen mondva, a bécsi reformok az ősi szász kiváltságokat éppúgy nem kímélték, mint a magyar vagy a székely nemzetét. A II. József diktatórikus törekvéseit tekintve talán Brukenthal becsületére válik, hogy végül is a császár megvált tőle mint erdélyi kormányzótól egy újabb Bánffy György javára. A magyar rendek még így is vádaskodtak ellene – a szászság javára tanúsított elfogultsága, sőt, nyereségvágyból fakadó hivatali visszaélés miatt. Ilyen irányú különböző pereiben kevéssel halála előtt mentik fel az igaztalan vádak alól.

.

.
Brukenthal politikai pályájának összegzése ma még várat magára. Egyértelmű megbecsülés övezi ezzel szemben egész aktív pályájára kiterjedő műgyűjtő tevékenységét, melynek eredménye a nagyszebeni Brukenthal Múzeum máig fennmaradt anyaga. A leendő báró fiatal éveiben kezdi megalapozni a 17.500 darabból álló éremgyűjteményt, amelynek értéke a múzeum megnyitása idején a bécsi császár gyűjteményével vetekedett. A könyv- és kéziratanyag gyűjtése is viszonylag korai eredetű, a könyvtár összetétele a felvilágosodás korának enciklopedikus igényét tükrözi. Brukenthal életre szóló vállalkozása szász kultúrpatrióta érzületből fakadt. A múzeumi gyűjtés nem zárult le Brukenthal halálával, és a különböző korok különbözőképpen hasznosították az intézményt. 1948-ban természetesen államosították, a diktatúra szellemében rendezték át és egészítették ki; az épület egy részét más célra hasznosították. Ezek az állapotok csak a 90-es évek végén szűntek meg, 2000 után pedig Klaus Johannis polgármesternek (is) köszönhetően, Szebennel együtt a múzeum is újra virágzásnak indult.

.

.

A Brukenthal múzeum leglátogatottabb részlege a képtár, amely 16–18. századi németalföldi, olasz, német, illetve 18. századi osztrák alkotók munkáit sorakoztatja fel. A 1946-os államosításkor a már 11 ezres gyűjtemény 19 legértékesebb festményét Bukarestbe vitték, majd a 80-as években a művészeti múzeum leltárába vették fel, anélkül, hogy a Brukenthaléból kitörölték volna. 1989 óta a múzeum vezetősége, az Evangélikus Egyház és a Német Demokrata Fórum folyamatosan kérte a képeket. Az egyházi javak visszadásáról szóló törvény értelmében az Evangélikus Egyház visszakapta a palotát, és Nagyszeben ma már azzal büszkélkedhet, hogy 60 év után hazajöttek a képek is Bukarestből. Köztük a múzeum legértékesebb képe, a XV. században Jan van Eyck által készített Kék süveges férfi képmása.

.

.

Ugyanakkor említésre méltó tény az, hogy 1968-ban rejtélyes körülmények közt kirabolták a múzeumot, e lopás során eltűnt nyolc festmény közül is négy visszakerült Szebenbe. 1968 május 28-ika egy keddi napra esett, amikor a múzeum akkori igazgatója, Nicolae Lupu felhívta a rendőrséget. Nemrég avattak egy kiállítást amelyben kiállították a múzeum legértékesebb 36 festményét. Az igazgató arról értesítette a rendőröket, hogy az éjszaka folyamán a kiállított remekművek közül nyolcat ismeretlen tettesek elloptak. Akkor a román rendőrség nem volt tagja az Interpolnak, s mivel a tetteseknek sikerült a festményeket kivinni az országból, így négy év után az ügyet lezárták. 1998-ban pontosan harminc évvel a lopás után egy román származású amerikai polgár falán megtalálják a négy legértékesebb ellopott festményt, köztük a fenti képen is láthatót: Michael Sittow, Férfi portré koponyával.

.


2007. június 5., kedd

Smena 8, az áramvonalas


A Smenákról már annyit írtam, hogy ezúttal csak felsorolni tudom a nyolcasig gyártott modellek jellemzőit. Az első modellt, amelynek nem volt száma a leningrádi GOMZ gyártotta 1953-tól 1960-ig. Film: 35 mm; filmkocka: 24x36 mm; záridők: 1/10, 1/25,1/50, 1/100, 1/200, "B", objektív: T-22; blendenyílás: 4,5-16. Két modellt gyártottak, a gyakoribbnak az objektívje fémszínű, a ritkábbnak fekete. A Smena 2-est 1955-ben dobták piacra és újításképpen önkioldóval látták el. Ugyanabban a periódusban gyártottak egy Smena 2M-e modellt is, amelyről különbségre nem lehet rájönni az M betűn kívül. A Smena 3-as is már '55-ben napvilágot látott, ennek is két modelljét ismerjük: a ritka Smena 3-as (filmtekerős) és a még ritkább Smena 3-as (filmfelhúzókaros). Teljesen ugyanez a helyzet a kétféle Smena 4-essel is.




A Smena 5-öst 1961-62-ben gyártották. A gép külalakja megváltozott, egészen áramvonalas formát kapott a baloldalt kissé kiugró dobozzal, ezt a formát megtartják négy generáción át, majd a Smena 8M vált csak külalakot. Az objektív is vátozik, a Smena 5-ös T-42-est kap. A Smena 6-osnak újra lesz önkioldója és ennek már T-43-as objektív jut. A Smena 7-es 1969-ben kerül piacra és eltűnik róla az önkioldó. A Smena 8 visszakapja a 6-os funkcióit és fimvisszatekerője is van.




A nálam lévő Smena 8 kissé viharvert (at hiszem valaki oldószerrel próbálta tisztítani), de működik. Cirillbetűs változat, LOMO T-43-as 4/40-es objektívvel, 1/10, 1/25,1/50, 1/100, 1/200, "B" záridőkkel, 4.5 legnagyobb és 16-os legkisebb blendenyílással. Önkioldója 8 mp-re exponál és vakutartó, illetve -csatlakozó van rajta.