2007. január 28., vasárnap

Frankfurt: Paperworld kiállítás



Január 24-28 között Gáspárral Frankfurtba utaztunk. Frankfurt am Main Németország ötödik legnagyobb városa és Budapest testvérvárosa. Több, mint 660 ezer lakosa van. Az egykori német császári koronázóváros ma fontos pénzügyi, kereskedelmi és kulturális központ. Itt székel az Európai Központi Bank és itt található Európa egyik legnagyobb tőzsdéje, a Frankfurti Értékpapírtőzsde. Frankfurt az Európai Unió egyik leggazdagabb városa. Nem is csodálkozom, a kiállításra a belépőjegy ára 25 euro volt egy napra, saját állításaik szerint 3 millió látogató jön ide évente csak kiállítást nézni, hát lehet számolni.






Amiért mi odamentünk az a papír és irodatechnikai kiállítás volt: Frankfurt Paperworld 2007. Öt nap alatt 147 országból 62.000 látogató érkezett, a kiállítók száma pedig meghaladta a 4.000-ret. A kiállításokat az első képen látható világhírű Frankfurt Messe nevű kiállításkomplexumban rendezik. Mindenki hallott a frankfurti könyvkiállításról vagy az autószalonról amit itt rendeznek. Messe Frankfurt is the world's largest trade fair organiser with its own exhibition grounds. With 18 subsidiaries, five branch offices and 49 international partners offices outside Germany, the Group has a presence in more than 150 countries and at more than 40 exhibition sites. Every year, some 120 trade fairs are held, serving as a meeting place for more than 65,000 exhibitors and over three million visitors. (A Frankfurt Messe, saját kiállítócsarnokaival a világ legnagyobb kiállításrendezője. A maga 18 kizárólagos érdekeltségével, öt ügynökségével és 49 külföldi kirendeltségével a Csoport jelen van több mint 150 országban és több mint 40 kiállítási helyszínen. Minden évben kb. 120 kiállítást tartanak itt, találkozó helyszíne több mint 65.000 kiállítónak és három millió látogatónak.) Ezt olvashatjuk a Messe honlapjának nyitóoldalán.



Új termékeket kerestünk, amit itthon forgalmaznánk. Összesen több mint 30 kiállítóval tárgyaltunk (az én szerepem inkább a fordításra szorítkozott), köztük olyanokkal is, akikkel már azelőtt üzleti kapcsolatban állt a cég, de a standjukat azért meglátogattuk. Különösen gyümölcsözőnek nevezném a magyarországi Rigó Kft-nél tett látogatásunkat, ugyanis ott kávéval és borral is kínáltak, nemcsak termékkatalógussal. :-) Tulajdonképpen egy nagy rohanás volt az egész, remélem lesz eredménye, mert elég kemény munka volt.







Európa legnagyobb irodatechnika-gyártói mind ott voltak. Ezen a képen az Ideal standja látható, ők Európa egyik legnagyobb papírvágógép-gyártó cége. A nagy rohanás miatt nem nagyon volt időnk városlátogatásra, viszont a vasárnap délutánunkat mégis erre szenteltük. Frankfurt nekem nem annak a fényűző világvárosnak tűnt amilyennek azelőtt elképzeltem. Inkább egy ipari nagyvárost láttam sok felhőkarcoló irodaházzal, munkahellyel és annál kevesebb szórakozóhellyel meg történelmi nevezetességgel.


Persze akkor arra nem gondoltam, hogy a második világháború radikálisan megváltoztatta a városképet: mindenki tudja, hogy Németország legnagyobb városait a szövetséges légierő gyakorlatilag porig bombázta, de azt utólag tudtam meg, hogy Frankfurt óvárosában a középkort idéző több, mint 4.000 favázas házból összesen egyetlen egy maradt épségben.




Az egykori gazdag óvárosra ma már csak néhány épület emlékezteti az utókort. Ezek közül a leghíresebb minden kétséget kizáróan a XIV. században épült középkori városháza, a fenti képeken látható Römer a háború után és most.




.





A Römert is magába foglaló téren és annak közvetlen közelében (Römerberg) található néhány, a háború után helyreállított favázas ház és a korai-gótikus Alte Nikolaikirche, ami jelenleg evangélikus templomként működik.



A hátam mögött látható a Régi Opera impozáns épülete. A kapuit először 1881-ben megnyitó Alte Oper a II. világháborúban csaknem teljesen megsemmisült. A részben közadományokból újjáépített operaház 1981. augusztus 28-án Gustav Mahler 8. szimfóniájával került felavatásra. (nem ide tartozik, de érdekességként megemlítem, hogy Mahler 1888–1891 között a Magyar Állami Operaház karmestere volt). Az Alte Oper állítólag a világ egyik legimpozánsabb koncerttermével rendelkezik és persze egyben az európai zenei élet egyik fontos központja.






Nagy Károly szobra Frankfurtban




A várost említő legkorábbi írásos emlék a 794 február 22-én Nagy Károly által a regensburgi Szent Emmeram kolostor részére kiadott oklevele. A latin nyelvű szöveg „...actum super fluvium Moin in loco nuncupante Franconofurd“ magyar fordításban: „kiállíttatott a Majna folyónál egy olyan helyen, melyet Frankfurtnak neveznek.“ A 843-as verduni szerződés után a város gyakorlatilag a Keleti-Frank-Birodalom fővárosává (Principalis sedes regni orientalis) és birodalmi gyűlések színhelyévé vált. Itt történt 1152-ben I. (Barbarossa) Frigyes „pajzsraemelése“, azaz német királlyá választása. Ezen hagyományteremtő esemény után a város a német királyválasztások szokásos színhelye. Frankfurt királyválasztói státusát az 1356-os Német Aranybulla erősíti meg. 1562-től itt koronázták a német-római császárokat, legutolsóként 1792-ben a Habsburg-Lotharingiai-házból származó II. Ferencet. (wikipedia.hu).










A Holiday Inn Airport Hotelben szálltunk meg, 28 km-re a belvárostól. Nem is lett volna gond ha kocsival lettünk volna, de így az egyetlen összeköttetésünk a várossal a taxi volt. Annak ellenére, hogy a buszmegállót otthonról térképen kinéztem (párszáz méterre a szállodától egy Mörfelden nevű faluban) és az atszállójegy ára bárhová Frankfurtban 3,20 euro lett volna, taxival kellett mindennap bemenni a városba, mert a szálloda és a falu között csak autóút vezetett. :-o



Taxi Holiday Inn Airport Hotel - Frankfurt Messe 32 Eur.






A Frankfurti repülőtér a legnagyobb Németországban, és a harmadik legnagyobb Európában. A reptér déli része 1947-től 2005-ig az Egyesült Államok egyik legfontosabb légi támaszpontja volt.





Pillanatnyilag a Flughafen Frankfurt am Main több járatot szolgál ki, mint a londoni Heathrow (265 nonstop járat), de az utasok számát tekintve (52 mil/2005) a frankfurti repülőtér csak a harmadik helyen van a Heathrow és a Charles de Gaulle mögött.










2007. január 25., csütörtök

Kodak Instamatic 224, a sikeres




És akkor itt van egy másik nagy túlélő: az Eastman Kodak Company. A céget George Eastman feltaláló és Henry Strong üzletember alapította Eastman Dry Plate Company néven, 1881-ben. Az elsősorban amatőrökre specializálódott cég azon az ötleten alapult, hogy ne szükségeltessenek kémiai ismeretek a fényképezéshez, azaz bárki képes legyen fotografálni. Ennek nyomán nyitotta meg 1888-ban a cég a világ első előhívólaborjait miáltal a fényképészeknek már nem maguknak kellett előhívniuk képeiket, hanem szakemberek készítették el azokat, ezek egyben garantálták azt is, hogy nem megy tönkre a kép az előhívás során. A cég első saját gépe a rollfilmes Kodak Box kamera annyira sikeres volt, hogy a cég még a saját nevét is átváltoztatta Eastman Dry Plate Company-ról Eastman Kodak Company-ra. Későbbi kamerái közül a Brownie és az Instamatic típusú fényképezőgépek átütő világsikert értek el, a Brownie-k közel 60 éven át a legnépszerűbb fényképezőgépek közé számítottak.



A nyolcvanas években a cég beszállt az instantgépek gyártásába. Saját géptípusa, illetve az eljárás, mellyel a szerkezet a képet rögzítette olyannyira hasonlított a Polaroid Corporation által gyártott termékekhez, hogy az pert indított a Kodak ellen, lopással vádolva meg a céget. Az ítélethirdetés 1986. január 9-én történt, a bíróság a Polaroid javára döntött, a Kodaknak komoly büntetést kellett fizetnie és azonnali hatállyal befejeznie az instantgépek gyártását és forgalmazását. A cég maradéktalanul eleget tett az ítéletnek. A Kodak 2004. január 13-án bejelentette, hogy fokozatosan kivonul a hagyományos kamerák piacáról, Észak-Amerikában és Nyugat-Európában nem gyárt több filmes kamerát. Ennek megfelelően 2oo4-ben mintegy 12.000-15.000 állást számolt fel, alkalmazottainak mintegy 20-25 százalékát bocsátva el.

126-os formátumú Kodak gépekként az Instamatic 5o-es kamerák voltak az elsők, 1963-ban. A könnyen újratölthető fényképezőgépek aránylag olcsók voltak, leginkább innen származik népszerűségük. A tervezés vezetője Dean M. Peterson, aki később ismert személyiség lett a 8o-as évekbeli forradalmi újításaival. Az első Instamaticot, az 50-es modellt Angliában dobták piacra 1963 februárjában, alig egy hónappal a 1oo-as modell előtt. Automata zársebességükkel, blendenyílásukkal és távolságállításukkal mindkettő a korábbi nagysikerű Brownie gépek modelljét követte: olyan kamerák voltak, amelyeket "amerikai piacra" gyártottak, vagyis semmi felkészülés vagy tapasztalat nem szükségeltetett használatukhoz.


Átütő siker lett: több mint 50 millió Instamatic kamerát gyártottak 1963 és 197o között. A Kodak még el is ajándékozott egy elég számottevő tételt: a Scott papírtörölközőkkel együtt lehetett jó ideig vásárolni egy Instamatic fényképezőgépet, persze utána a filmet mindenki a Kodaktól vette. Az újabb széria (amelybe az én 224-esem is tartozik) már az új Magicube Flash technológiát alkalmazza. A Flashcube egy jégkocka kinézetű 4 oldalú egyszeri villanásos izzó volt. Ha felhelyezték a flashcube-ot az Instanmaticra exponáláskor automatikusan villant. Filmtovábbításkor a vaku elfordult a foglalattal együtt 90 fokot. A gyújtáshoz való elektromos energiát 2db AA elem adta. A vaku 4 villanást követően eldobhatóvá vált. A flashcube végigkísérte az Instamatic kamerákat. Tehát az Instamatic 224 a maga korához képest szuperautomatizált gép, melynek felsőrészén egy rádióéhoz hasonló skála található különböző pitogrammokkal: nagyon borús, borús, félborús, napos, kánikula :). Az objektíven található egyetlen tekerővel lehet a skálát állítani.


2007. január 15., hétfő

KMZ Moszkva-2, az örökség




Megboldogult apósomtól ránk ennyi maradt : egy 1953-as 531o863 sorozatszámú Moszkva-2. Kicsit több hozzáállással maradhatott volna egy 1953-as Ferrari is - merthogy ugyanabból az évből lett volna az is - dehát na. Franc gondolta volna akkor, hogy az amerikaiak nyerik meg a hidegháborút. Vagyis franc gondolta volna, hogy a ruszkik olyan hamar feladják a hidegháborút. Lehet, hogyha apósom, szegény megboldogult Katona Jóska sejtette volna mindazt, ami azután következik, kivágja a glasznoszty (nyitott) ablakon a Moszkvát és valahonnan beszerez egy Ferrarit. Merthogy azt mondják, kemény fickó volt. Dehát akkor még nem volt nyitott ablak, vagyis glasznoszty. Csak Gulag. Vagyis csukott ...




Egyszóval: az 1953-as év az én (örökölt) fényképezőgépem születésének és Sztálin halálának az éve. „Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika.” Ezt Sztálin mondta még mielőtt belőle is statisztika lett volna... 1941-ben azzal a céllal indították be Moszkva Krasnogorsk nevű külvárosában egy lebombázott gyár néhány felújított műhelyében a termelést, hogy az új gyár a szovjet hadsereg optikai felszerelések iránti - egyre növekvő - igényét csillapítsa. Ebből lett a Krasnogorski Mekhanicheskii Zavod (KMZ) – Krasnogorski Mechanikai Üzem. A KMZ öt év után, 1946-ban kezd fényképezőgépeket gyártani, első termékcsaládja a szóbanforgó Moszkva.





1948-ban Fed gépeket is kezdenek gyártani, mivel a Dzserzsinszkijről elnevezett gyár nem győzi teljesíteni a rendeléseket, majd 1949-ben néhány átalakítást végeznek a Fed-en és szalagra kerül a Zorki. 1952-ben a Zorki módosításával elkészül az első egyobjektíves tükörreflex kamera, a Zenit. A tükörreflexről annyit kell tudni, hogy az objektív mögött egy tükör található, amely alapállapotban egy prizmára, majd onnan a szemünkbe vetíti a beeső fényt. Ennek köszönhető, hogy a filmre kerülő kép épp olyan éles, és parallaxismentes lesz, mint ahogyan a keresőben látható.



2007. január 5., péntek

Fed 3, az első



Gyerekkorom óta imádok fényképezni. Soha nem is volt a házban egy rendes fénykép emiatt. Én fényképeztem, én hívtam elő őket a lesötétített fürdőszobában: nahát olyanok is lettek. Lehet, hogy a vegyszerek voltak gyengék, az is lehet, hogy a legolcsóbb lejárt papírokat vásároltam meg (akkoriban minden lejárt volt), tény az, hogy a digitális fényképezést (bár kicsit későn), tényleg nekem találták ki. Azóta már van néhány sikerült fényképünk. Pár évvel ezelőtt észrevettem, hogy innen-onnan összeszedegetve több fényképezőgép van a házban, mint kellene. Kiállítottam őket egy polcra, majd elkezdtem az ószerre (a kolozsvári ócskapiacra) járni társaikat felkutatni és megvásárolni. Persze nem a drágákat, csak azokat amiket 1-2-3 sör áráért meg lehetett kapni.





Ez a Fed 3-as volt az én első igazi fényképezőgépem. Édesapám hozta Moszkvából 1975-ben, akkor járt ott egy olyan körúton, amelynek során szervezett onété csoporttal valami tíz szovjettagállamot bejártak... Rendkívüli, egzotikus helyeken jártak, ezért már első napokban az apám vásárolt egy fényképezőgépet, amivel megörökítse azon fantasztikus utazást. Hazajött, nem is sokat mesélt: majd a fényképekkel mesélek... Három vagy négy harminchatkockás ORWO filmet vitt be másnap futólépésben előhívatni, drága anyámmal izgulva és türelmetlenül vártuk az eredményt. Üres kézzel és nagyon letörve jött Édesapám haza másnap: a kurva ruszkik bezzeg nem szóltak, hogy a védőkupakot a lencséről minden alkalommal le kell venni :).





Annak ellenére, hogy második világháború jóvátételeként az akkor már világhírű 35 mm-es német Leica gépek gyártási leírásai és technológiája a Szovjetunióba került, ahol Kiev, Zorkij és Fed néven gyártották őket, a sztálini Szovjetunió már azelőtt, 1934-ben megvette a gyártás jogát és Fed név alatt elkezdte ezeket gyártani. A Fed gyár egyes források szerint a sztálini időkben nevelő-javító börtönszerű intézmény volt, erre utal betűszó neve is: Felix Edmundovics Dzserzinszkij monogrammja látható a fényképezőgepeken, aki a Szovjet Titkosrendőrseg megalapítója volt. Az első típusú Fed megegyezik a Leica II (D)-vel, objektívje, a Fed F3.5/50 pedig a Leitz Elmarral. Ezt az első típust 1955-ig gyártották, olyan sok fogyott belőle - például az orosz haditudósitók is ezt használták -, hogy még a háború alatt is egyre nőtt az évi Fed-termelés. Fed-del fotózták azt a híres képet is, mely a világháború befejezését jelentette: a szovjet zaszló kitűzését a Reichstagra.




A sima Fed után a Fed-2 igazi mestermű, hiszen akkor az orosz mernökök is nagyon jók voltak. Gondoljunk csak az orosz harckocsikra. Az alaptípust igencsak áttervezték és ez igazán hasznára vált. 1955-től a '70-es évekig gyartották. A zaridőszámsor már a kezdetektől szabványosan felező, 1/30 s-tól 1/500 s-ig (+B) tart, valamint szinkronizált egyes- és örökvakuhoz. 1957 után önkioldóval is felszerelték a zárat. A hátfal filmtöltéshez és tisztításhoz levehető. További újítás, hogy a távmérőt és a keresőt mérőkeresővé egyesítették. A Fed-2 távmérő és önkioldó nélküli változata a Zarja (Hajnal). Igen ritka gép, csupán 1958-59 között gyártották. Az én Fed-3-asom zárja (1962-80) már a hosszú pillanatidőket is exponálja (1 s-1/15 s) és ez meg a kesőbbi modellek gyorsfelhuzó karral vannak felszerelve. Keszült önkioldó nélküli változatban is. Egyéb jellemzőiben a Fed-2-vel megegyezik. A Fed-4 a Fed-3 beépített fénymérős valtozata (1964-'70-es évek közepe). Utóbbi két típust nyugaton is forgalmazta a Foto-Quelle üzletlánc Revue 3 és 4 néven. A Fed-4-et a Fed-5 követte a gyártási sorban, mely a 4-es modell apró továbbfejlesztéseit és talán jobban kidolgozott esztétikáját tartalmazta.